Battlefield 1942

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#99198
vonatgyalázásban mi is jók voltunk. Imádtuk a tehervonatokat a töltés köveivel dobálni. Egyszer jött haza az öcsém vérzõ fejjel, alig látott ki a fejébõl, folyt a vére a feje tetejérõl az arcába. Kérdezem mi történt?
- Megdobáltam a tehervonatot.
- Oszt?
- 1 kõ visszapattant.
még jó hogy csak megkarcolta a hülye fejét.

de a legjobb a nagy prûdség levetkõzése volt a 87 körül, megjelentek a gumióvszerek a boltban. Volt egy tanárnõ, aki már akkor is szõkére festette a haját(meg belül az agyát) és miniszoknyában járt tanítani 13 éves fiúk közé.<#szeret><#law> (az apja volt a tanácselnök). Tudtuk hol lakik, egy panelban kapott 3 emeleti kéglit. a menzán a 6 fõs asztal megbeszélte, hogy most akkor együtt elmegyünk és egy óvszert húzunk a bejárati ajtó kilincsére. a szájhõsök persze a ház ajtajánál lemaradtak, így csak ketten maradtunk az egyik haverommal. Elindultunk felfele, már a 2ik emeleten ránkjött a röhögés düllöngélve tudtunk csak felmászni, vagy 2 percbe telt míg sikerült a kilincsre felhúzni a gumit, könnyünk folyt alig láttunk úgy röhögtünk. lefele menet elestem az egyik fordulóban mert nem láttam a következõ lépcsõfokot. A ház oldalában még vagy 10 percig ültünk röhögve, elképzeltük hogy milyen pofát vág a tanárnõ. Persze nem tudtuk meg, de kurva büszkék voltunk magunkra, na nagyfiúk vagyunk. <#mf1><#wilting>

Kovács legény
#99197
a százas szöggel?<#idiota>

www.czekoart.hu

LSSAHPAUL
#99196
nem 😊 az egy másik, pitiáner ötlet volt, és megse csináltuk.
amirõl írtam az a kocsordi vasuti híddal áll kapcsolatban és majd pár sör mellett beszélek a tervrõl és a megvalósulás kudarcáról, azért kicsit durva lenne ide írni... habár hoppá 12 év alattiak voltunk akkor meg bekaphatja mindenki. szal összeszedtük a legnagyobb köveket, téglákat és felvonszoltuk a kocsordi vasuti híd sinére. jött a vonat de nem siklott ki igaz a vészféket behúzta a vasutas,szal lehet látott valami kockázati tényezõt.

Ha a támadás feltűnően jól halad, csapdába sétáltok.

#99195
miller vagy vki admin gyere be pls

\"A nyúl a legtiszteletreméltóbb állat: ott ül a fűben és mégse szívja el\"

#99194
ezért kell csapágygolyót löni vele. 😉

&#1641;(×&#815;×)&#1782; Az elmélet és a gyakorlat között elméletben nem, csak gyakorlatban van különbség.

Kovács legény
#99193
az én csúzlim simán kilõtte a 100as szeget bezony ám, csak szarul repült.

www.czekoart.hu

#99192
Na Pól nemsokára akkora orrod lesz mint Pinokkiónak. A 100-s szeg nem repül. Max. ha puskával lövöd ki. A vonatot nem az Erdértre akartátok ráereszteni? A pesti gyorsvonatot a váltó elváltásával....
Kovács legény
#99191
volt halálfejes csúzlim, eredeti kézzel faragott kézzel festett, beetetõ gumival

www.czekoart.hu

Kovács legény
#99190
Nekünk a kedvenc szórakozásunk az volt hogy kénszallagot égettünk a liftekben, hetekig fulladtak a lakók😄
A testmozgás is megvolt mindig amikor menekültünk, a gyáraknál az ottani drogos banda elöl.
A szipusok szerencsére nem képesek a gyors mozgásra, könnyû prédák voltak amikor nekiindultunk légpuskával meghódítani a festékgyár környékét😄

www.czekoart.hu

#99189
LOL:

"átékpisztoly átalakítva égõ gyufa szál kilõvésére.
elõállítás bonyorult, csak nekem volt ilyen." 😄DD

nem kéne menni a szerverre?!

\"A nyúl a legtiszteletreméltóbb állat: ott ül a fűben és mégse szívja el\"

LSSAHPAUL
#99188
jaja. Képben van itt mindenki 😄 Naggyából leirom a bálunk rendszeresített fegyverarzenált.

1. Barna színü kb félcolos merev mûanyag köpõcsû.
adatok:
kaliber: 15mm
Fegyver hossza: 100-140mm
töltény: 10-25mm hosszú keménypapír tölcsér, közepében 100-as szeg.
hatótáv: 30-70m
pontosság : 20m-en belül madár biztos.

A tesztek során ez a kaliber viszonyult egy 12 éves gyerek tüdõ\15cm hosszú karton tölcsér+100-as szeges lövedék leghatékonyabb felszhasználására.
Elõállítása olcsó, és viszonylag egyszerü.
A legjobb fegyverünk, ebbõl vettünk mindenkinek, majd csináltunk bele lövedéket. A lövedék beleállt mindenbe, még a villanyoszlopba is. Na jó öntöttvasba azért nem.

2. Csúzli ( könnyû lõfegyver )
kaliber: 7.62-20
töltény : kavics
lõtáv 60-150m
Elõállítása rendkivül körülményes ugyanis nem mindenhol található jó minõségü Y elágazásu faágacska. Utána vegyiboltból gumikesztyûbõl kikell szabni a rugót, legkötözni jól hogy ne vágjon pofán.

3. Parancsnoki csúzli ( könnyú lõfegyver )

kaliber: 7.62-20
töltény : csapácsgolyó
lõtáv: 100-1000m
pontosság: lõttem vele szálló 30m magasan szálló galambot
Nagypapám aki lakatos volt õ csinálta nekem vasból. A kihuzú gumi trakror belsõbõl készült. A lõtávolság csak is az izomerõn mult.

4. Ijj
sokféle készült, fõ jellegzetessége a pontatlanság és az eltörés.
Mivel a köpõcsû sokkal jobb fegyver volt ebben a kategóriában ezért csak is égõ "buzogány" ( nádasban az a fekete bolyhos izé ) kilõvésére használtuk.

5. Szivószál+injekcios tû, két újjadra közé beföttes gumi
hatótáv: 20m
pontosság 15m-en belül pontban akarom mondani pöttybe lõ. hihetetlen pontos.

fõleg ha csendes fegyvert kellett használnunk akkor vettettük be, én elõszeretettel használtam a hugom ellen is mint megfélemlítõ fegyver.

6. Furkós bot
Szépen szálka mentesített bot, az ellenség kupánvágására, illetve kutyák, ciguk ütlegelésére.

7. Parancsnoki sorozatlõvõ
játékpisztoly átalakítva égõ gyufa szál kilõvésére.
elõállítás bonyorult, csak nekem volt ilyen.
Pax toll aljába rugó,rögzi. 3db gyufaszál bele erõszakolása, így a 3 gyufaszál pont beleszórul és egy kicsi ki is lóg. Ha ezen áthúzzuk a gyufa oldalát, akkor meggyullad majd kilövõdik.
Ebbõl kb 4 db legyártva majd rászigetelõszallagozva a játékpisztolyra.
az utolsó prototipuson már 10 db kilövõ volt azaz 15 másodpercen belül 30db égõ gyufaszálat lõttem ki.
A fegyver rendkivüli népszerüségnek örvendett 😄 miután több havernak is begyulladt a haja,kabátja sajnos kikellett vonjam a forgalomból.
pontosság: random
lõtáv: 4m

8. Kutyaölõ dárda
készítése egyszerü: megunt forkósbotból, végére vas szúró szerszám ( konyhakés) szigetelõszallagozás. Egyszeri fegyver volt. Ha talált akkor úgyse húztad ki a kutyából mert vagy elszaladt vele együtt vagy haláltusáját vívta ami nem épp egyhelyben maradok mig kihuzod pajti szitu, ha meg nem talált akkor még idegesebb lett és valahogy sose abba az irányba indulsz utadra,hanem érdekes módon mindig az ellenkezõbe.

folyt köv. majd egyszer a robbanó szerkezetekkel

Ha a támadás feltűnően jól halad, csapdába sétáltok.

#99187
😊

én a dátumot átírnám 90es évekre, mert én 81-ben születtem, de a nagyrésze akkor is teljesült. :9 Bátyámmal majdnem felgyújtottuk a fél hegyoldalt.<#hehe>

&#1641;(×&#815;×)&#1782; Az elmélet és a gyakorlat között elméletben nem, csak gyakorlatban van különbség.

#99186
- aluminium függönykarnis,tele lõporral,a végén gyufafejek... LOL
- 1 doboz gyufa körbe szigetelõszalagozva,be a busz alá a megállóban... 😊

stb...

\"A nyúl a legtiszteletreméltóbb állat: ott ül a fűben és mégse szívja el\"

#99185

\"A nyúl a legtiszteletreméltóbb állat: ott ül a fűben és mégse szívja el\"

Hu.man limbi
#99184
fúvócsõ tûvel kombinált dugó+szívószál <#violent>

#99183
jaja 😊

SPAM! 😊

\"A nyúl a legtiszteletreméltóbb állat: ott ül a fűben és mégse szívja el\"

Wreck86
#99182
"A Sherman tankot eredetileg Norris tanknak hívták, de Cuck Norris úgy döntött, nem elég kemény ahhoz, hogy viselhesse a nevét. A hadsereg ezért gyorsan átnevezte a tankot és megígérte, hogy kifejleszt egy fegyvert, ami méltó a névre. Máig nem létezik ennyire kemény fegyver."
😄😄😄

Millerke &reg; BFHU || https://team-simple.org/forum/ || http://bf1942.eu/Servers

Wreck86
#99181
😄
ismerõs,mentünk a dszumbujba ökörködni.

Millerke &reg; BFHU || https://team-simple.org/forum/ || http://bf1942.eu/Servers

Guest
#99180
Ez olyasmi mint anno a pillanatragasztóval leragasztott pénz volt?
#99179
lol
damyl+pénztárca 😄DD

\"A nyúl a legtiszteletreméltóbb állat: ott ül a fűben és mégse szívja el\"

LSSAHPAUL
#99178
ami ebbõl fontos az a játék mivolta.. most ugye siralmas mi megy.. bennt ülnek a gép elõtt.. ahelyett hogy kinnt volnának.
Pl itt szalkán nekem volt saját bandám és én voltam a föncsi 😄
A városhatárban lévõ nádasban saját fõbázisunk volt és botokkal ijjakkal harcoltunk más bandák ellen. Tényleg ugyan az mint a pál utcai fiukban, azzal a különbséggel hogy szerencsére nem halt meg senki, sõt maradandó sérülést se szereztünk. Minden nap csináltunk valami kurvára fontosat, érdekeset, nem értem hogy akkor miért nem féltem a pókoktól 😄
Jah valszeg nem csekély mértékben rombolta volna a tekintélyem 😄
Robbantottunk minden héten ( karbid ), kiakartuk siklasztani a vonatot úgy hogy essen bele a folyóba, pénztárcáztunk. Jah 99%-ban ezeknek én voltam az értelmi szerzõje 😄

Ha a támadás feltűnően jól halad, csapdába sétáltok.

#99177
jah 😊

\"A nyúl a legtiszteletreméltóbb állat: ott ül a fűben és mégse szívja el\"

#99176
szerintem akik az 50es éveket túlélték hasonlót gondolhatnak a 80as évek túlélõirõl.

#99175
No már a topikban is megy a répa, nem csak a kharkov fõbézen. 😊

Guest
#99174
Omg mi van itt 😊
#99173
OFF:
ez milyen már 😊

Érdekes értekezés.....

Akik a 80-as évek elõtt születtek, azok valódi Hõsök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélõ fenegyerekek.
De tényleg!
Gondolj csak bele, 1980 elõtt születtünk, kész csoda hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sõt még biztonsági öv sem nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bõven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén kinyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és amikor biciklizni mentünk, nemhogy könyökvédõnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az sem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én sokáig kevertem a szódavízzel, Szúr szúr.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen ki!!! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejthették hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érõ fûben és közeli kiserdõkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfûrõl azt hittük, hogy a sárkányfû egyenesági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerûen mi voltunk a hibásak. Ez így mûködött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele. Étkezési szokásaink Sóher Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét. Gondoljunk a zsíroskenyérre, a kolbászra, a disznósajtra, (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára, ( ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk. A kakaóban nem volt A, B, C, D, és E vitamin, viszont! bedekonak hívták, és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírbõl sem ismerte az édesítõszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét meg kevertük, és mosatlanul ettük a fáról a még éretlen gyümölcsöt.
Volt néhány barát aki ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az valami számítógép volt), de szó sem volt playstationról, nintendoról, 64 csatornáról, mûholdról, kábeltévérõl, filmekrõl, DVD-rõl, surrond soundról stb...
Viszont voltak barátaink!!!!!!!!!!! !!
Olyanok akikkel találkoztunk kint az utcán, focipályán, vagy a pingpongasztalnál, vagy ha még sem akkor egyszerûen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellett megkérdezni a szülõket. Sem a miénket, sem az övéket. Nem vittek, és nem hoztak a szülõk. Mégis itt vagyunk!
Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és mégis itt vagyunk!
A szerelmet nem brazil szappanoperából tanultuk, csak egyszerûen megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az elsõ csók után, úgy, mintha már sosem akarnánk megállni. Nekünk a szexhez nem kellett pornófilm, szexújság, de még szálloda sem. Akkor és ott csináltuk, ahol lehetõség volt rá, és ha valamit rosszul csináltunk, vállaltuk a következményeket, és újrapróbálkoztunk.
Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szüleinknek. Sõt! Ha lehet el sem mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk, szüleink nem álltak mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk mit jelent a kötelesség, bûntudat, a jóérzés, a felelõsség. Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét. Ezek voltunk mi. Hõsök? Talán. Hõsei egy letûnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak....

hát sok igazság van benne 😊

\"A nyúl a legtiszteletreméltóbb állat: ott ül a fűben és mégse szívja el\"

#99172
ez beteg. ...szegény 😊

\"A nyúl a legtiszteletreméltóbb állat: ott ül a fűben és mégse szívja el\"

LSSAHPAUL
#99171

Ha a támadás feltűnően jól halad, csapdába sétáltok.

Kovács legény
#99170
messze még a 100K ugyhogy bszátok meg<#eplus2>

www.czekoart.hu

#99169
LOL

\"A nyúl a legtiszteletreméltóbb állat: ott ül a fűben és mégse szívja el\"

#99168
<#wink>

meg mára, holnapra direkt szabinapot vettem ki, így ne is próbálkozzatok a tékeléssel. 😊

&#1641;(×&#815;×)&#1782; Az elmélet és a gyakorlat között elméletben nem, csak gyakorlatban van különbség.

Hu.man limbi
#99167
ez a sok flém ugye a 100k -re megy 😄
fogadjunk hogy régi flémelõk jöttek vissza álnéven....

#99166
biztos visszajön😊 csak kezdtem nem élvezni a játékot, bosszankodás stb és inkább abbahagytam, de a mai napig a legjobb játék ám! csak "kell egy kis áram szünet. idõnként mindenkinek" 😊

&#1641;(×&#815;×)&#1782; Az elmélet és a gyakorlat között elméletben nem, csak gyakorlatban van különbség.

Wreck86
#99165
miért ment el,majd megekeressük😊

Millerke &reg; BFHU || https://team-simple.org/forum/ || http://bf1942.eu/Servers

#99164
köszi az érdeklõdést, de abbahagytuk a 42-t klán szinten... sokszor a létszámot is nehéz volt összehozni, nekem pl el is ment a kedvem a játéktól egy idõre, de páran vannak még akik maradtak. 😊 Én FH2-vel játszom mostanában. .:5-O:. perpill keresi a helyét a nagyvilágban. 😊

&#1641;(×&#815;×)&#1782; Az elmélet és a gyakorlat között elméletben nem, csak gyakorlatban van különbség.

LSSAHPAUL
#99163
Mi van veletek Bala? Nagyon csendben vagytok, csomó klán összetenné a kezét hogy a 2. divizióban lehetnek.. a SOV-ba meg nem is regeltetek..

Ha a támadás feltűnően jól halad, csapdába sétáltok.

#99162
nahh, elég ebbõl.

&#1641;(×&#815;×)&#1782; Az elmélet és a gyakorlat között elméletben nem, csak gyakorlatban van különbség.

havercsotány
#99161
<#zavart2>

Kovács legény
#99160
véletlenül nem lehet -9pont alá menni

www.czekoart.hu

#99159
Na végre, egy csöppnyi elõrelépés. Meghátrálsz, mert fogalmad sincs, hogy kell érvelni. Legalább így-vagy-úgy beismered, hogy elbuktál egy "szellemi harcban". Grat.

De aztán meg ne lássam, hogy válaszolsz még egy kommentemre. Amint írtad "Részemrõl téma lezárva". Nehogy meghazudtold magad kis csintalan legény! 😉 szia<#wave>

SCHAEFER: (to Anna) -Run! Get to the chopper!

Wreck86
#99158
na én mentem jó éjt!

Millerke &reg; BFHU || https://team-simple.org/forum/ || http://bf1942.eu/Servers

Wreck86
#99157
-.- "minus score"ért kapta

Millerke &reg; BFHU || https://team-simple.org/forum/ || http://bf1942.eu/Servers

Kovács legény
#99156
A szövegértelmezésed pedig egyes mert vagy 20szor lelett irva amit te egyszer sem fogtál fel.

Miller téged meg kérlek ,ragd vissza a bant erre a gyökérre, amúgy sem hiszem, hogy véletlenül kapta...
Köszi!

www.czekoart.hu

Wreck86
#99155
Na,sztem itt abba lehet hagyni mindkét fél részérõl,amit elmondtunk,azt elmondtuk,nincs parasztkodás,jópofizás osztás.Van igazság mindenhol,de hagyjuk meg a játéknak sztem.Ha nem,akkor reggelig mehet tõlem a rund...

Millerke &reg; BFHU || https://team-simple.org/forum/ || http://bf1942.eu/Servers

joebacsi
#99154
ok, akkor gyakorold ott a hasonlóan elmés jópofiskodásaidat, mindenkinek jobb lesz...

www.rdha.hu [bf 80k] [bf2 100k] KisKöcsögkör FTW! \"Az ország azé, aki teliszüli.\"

Kovács legény
#99153
te pedig még mindig nem fogod fel amirõl beszélünk, csak lököd a buzidumádat. Részemrõl téma lezárva és mint irtam Takarodj!

www.czekoart.hu

#99152
Tudod mi különbözetet meg egy felnõtt embert egy gyerektõl?

Az, hogy a felnõtt tud érvelni a saját igaza mellett.
A gyerek meg csak hisztizik, akaratoskodik, és ugyanazt hajtogatja.

Jelen esetben te vagy a gyerek.<#vigyor3>

SCHAEFER: (to Anna) -Run! Get to the chopper!

#99151
Dehogynem volt csata. Ilyenkor mindig jól le kell ugatni a másikat és büszkén kihúzni magunkat, hogy "látod,látod, így gyere ide legközelebb".

De még mindig te vagy a 25-30 év közötti, én meg a 20 éves. És még mindig hisztizel mint egy 10 éves. 😄😄D😄😄:😄

SCHAEFER: (to Anna) -Run! Get to the chopper!

Kovács legény
#99150
"szavakkal gyõzni" lol elvagy varázsolva, nem volt itt csata, nincs kit legyõzni. Vagyunk mi és van két gyökér akik nem kivánatosak itt, ezek lennétek ti. Tehát ehez tartsad magad.

www.czekoart.hu

#99149
"hé ideje hazamenned, mert holnap ovi" szöveggel meg szerintem egy jót derülnének az emberek.

Bár lehet hogy te nagyon sötétnek és gonosznak látod a világot, ahol a kocsmába az emberek minden este egymásra támadnak...<#nevetes1>

SCHAEFER: (to Anna) -Run! Get to the chopper!