Filmek, amiket most láttunk...
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Nagyon nincs is értelme, mert minden filmet létrehoztak egyszer a saját forgatókönyve alapján, viszont egy rakás könyvet tudnék említeni, amit a büdös életben nem fognak megfilmesíteni úgy, ahogy az eredeti könyvben szerepel<#falbav>#falbav>
Próbálkozások persze vannak és kellenek is, de a könyv egyedi varázsát (hogy mindenki másként éli meg) nemigen lehet objektíven megélni, hiszen ha tetszik, ha nem az adott rendező és producer ízlésvilágát kapjuk.
Ugyanazt a filmet másnak látnád ha két változat készülne belőle egy időben más helyszínen és különböző rendezőkkel, producerekkel.
Azért jó az egyidejűség a forgatási idő alatt, mert így szinte kizárt, hogy bármi momentum befolyásolja a rendezőt egy olyan esetben, amikor látta már a "konkurencia" ötleteit az adott filmhez.
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
A Hyperion-ban is megemlítik hogy a Hegemónia már majd 400 éve békében és prosperitásban fejlődik, de persze nem az a fontos hana maz hogy
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Nyilván egy Vasembert vagy egy Transformers-t sem lehetne CGI nélkül annyira élvezetessé tenni, mint amilyenek lettek.
Pedig ott aztán túlteng a CGI rendesen<#nevetes1>#nevetes1>
Hátrány alatt nem azt értettem, hogy valami nem szerethető, ha nem valóságos, csak vannak kétségeim ha tudom.
Tegyük fel, egy nap összefutnánk valahol te és én. Ha nem tudom ki vagy, a szokásos bizalommal kezdünk kommunikálni, ahogy bárki más idegennel is...
De amint közlöd velem, hogy Tikal vagy az SG-ről, máris hátrányba kerültél nálam<#vigyor>#vigyor>
Vágod miért? Nem vágod? Na látod<#hehe>#hehe>
Star Trek (2009)
Sosem érdekelt a közel 700 részes (vagy több) sci-fi sorozat annak ellenére, hogy könyvben olvasni nagyon szerettem a műfajt.
Aztán úgy adódott, hogy valamiért mégiscsak rám talált a sorozat első moziváltozata..
Majd mindjárt kapom a fejemre olvasást, hogy a film szinte végig tele volt CGI-vel<#nyes>#nyes>
Ja, tudom. Ennek ellenére tetszett látványvilágában is. Kicsiny unalmas, jelenlegi földi létem során erősen kétlem, hogy valaha is eljutok majd egyéb bolygókra (pláne nem messzi galaxisokba) de amikor ehhez hasonló történetekkel találkozom, akár könyvben, akár filmen, azért beférkőzik a gondolat a tudatomba, hogy vajon milyen lehet arrafelé...
Egy kicsit elszomorít, hogy a legtöbb sci-fiben állandóan harcolni kell valami gonosszal, vagy fő gonosszal, de gondolom ilyen az emberi természet. Állandóan harcolni, győzni és uralkodni vágyunk...
Már aki. Szerencsére különbözőek vagyunk, és nem kell mindent egyformán látnunk.<#wink>#wink>
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Amúgy yt keresőbe: why cgi sucks? Except it doesnt
ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/
Most hogy elárultam hogy mennyi CGI volt a filmben, már nem fogod szeretni? ( feltételezve, hogy tetszett amúgy ) 😊
''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''
Röviden: ma sem fogok tudni aludni
Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Engem egyébként nem zavar, ha neked nem tetszett, szerencsére nem vagyunk egyformák.
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Üdítő filmélmény volt. 8/10
„Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"
Első találkozásom a filmmel. Idősebb ismerősök ajánlották egyszer így műsorra tűztem.
Kemény 30 percig bírtam nézni ahogy Peter Sellers össze-vissza töketlenkedik és annyira nem láttam őt most viccesnek, hogy csak na.
Talán kap még egy esélyt egyszer, talán csak rá kell hangolódnom. Most viszont csak felidegesített.<#levele>#levele>
Vad vakáció. (2008)
Ez szerintem gyakorlatilag egy családi találka ami a szülők 50. házassági évfordulója miatt jött létre.
Na ezzel már sikerült mosolyt csalni az arcomra<#nevetes1>#nevetes1>
Ez most picit pozitív-rasszistán fog hangzani, de imádom a fekete szereplős filmeket.
Fene tudja miért, de legtöbbször vevő vagyok a humorukra. Most is jól szórakoztam a különböző karaktereken, a csajozós palin, a szumóbirkózó alkatú hívő csajszin de sorolhatnám. Tetszett, nekem bejött.<#eljen>#eljen>
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.01.22. 18:23:16
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."

"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Tehát szerintem van létjogosultsága a filmekben a CGI-nek, de ettől függetlenül nagy átlagban még én szerethetem jobban a CGI nélkül készülteket is, mint ahogy szerethetek jobban egy túrós buktát is a lekvárosnál.
Ez nem jelenti azt, hogy a lekvárost nem szeretem. Csak kevésbé, mint a másikat.<#nyes>#nyes>
És akkor vissza a témához..
7 élet.
Na ennek a megtekintése előtt aztán mindenre gondoltam a reinkarnációtól a Brad Pitt féle Hetedik adaptációjáig<#falbav>#falbav>
Az ipse lelkileg nem tudott feldolgozni egy balesetet és emiatt magát teszi felelőssé. Szerinte 7 ember halálát ő okozta, ezért úgy gondolja, 7 másikon kell segítenie. Ez még érthető is valamilyen szinten, ha lelkiismeret furdalása van valakinek.
Na de az a módszer amit ehhez a segítséghez választott, már enyhén szólva is őrültség<#nevetes1>#nevetes1>
Én az élet végső célját szintén mások életének jobbá tevésében látom (önzetlenül) ,de azért mindennek van határa.
Ezt a határt nálam Will Smith most itt súlyosan túllépte.
Ha más ötletesebb módszereket eszelt volna ki, sokkal jobban tudnám díjazni ezt a filmjét is..
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.01.22. 06:16:46
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
"nem ezek azok a droidok amiket keresnek"
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/
''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''
Ami azt illeti, már ezer éve szeretném megnézni. Még ezer év és oda is érek a képzeletbeli listámon<#nyes>#nyes>
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
Nem láttam, de úgy rémlik. Így a címére sem emlékszem sajna...<#szomoru1>#szomoru1>
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
A Halálhágó életszagúsága, vagy az, hogy egyébként nem kedvelem a háborús drámákat, filmeket?
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Akkor ne nézd meg ezt:
<2016>2016> - (imdb) - "Dangshin Geogi Iteojoorraeyo" * (Will You Be There) - 8/10
(2017.01.20) (111 perc, dél-koreai)
Han Soo-Hyun sebész, szakmájának egyik legjobbja. Egyedül nevelte fel a 20 éves lányát, és életre szóló barátság fűzi össze az egykor volt rendőrrel, Tae-ho-val. Han Kambodzsában segít a rászorulókon, amikor egy vak helybéli időstől egy furcsa kérdést, majd egy még furcsább üvegcsét kap.
Ezután az élete gyökeres fordulatot vesz... mert egyszer csak 30 évvel korábban, 1985-ben találja magát, amikor még Yeon-ának, Korea első női delfin idomárának udvarolt, és komoly terveket szőttek együtt... csak az Életnek más tervei voltak...
Azzal, hogy vissza tud 20 percekre ugrani az időben Hannak talán még van esélye mindent rendbe hozni... Talán...
//Elrugaszkodtak a Back to the Future-féle időteóriától, és két azonos személy igenis lehet egy helyen, egy időben egyszerre - sőt, meg is érinthetik egymást, az Apokalipszis kockáztatása nélkül.
Az időugrások, a bonyodalmak, a változások kellően izgalmassá tették az alapvetően romantikus és sci-fi sztorit, ami leginkább 4 személy körül forog (2 férfi és 2 nő), jól tálalva a dilemmákat és érzéseket.
Utoljára szerkesztette: IMYke2.0.0.0, 2017.01.21. 17:45:59
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Nem volt olyan borzalmas, mint azt vártam. Már látványra (kosztümök, helyszínek stb.) is sokkal jobb volt, mint azt előzetesen gondoltam. De ettől függetlenül gyenge film. Annyira rosszul nem indul, de gyorsan a mélybe süllyed, ahonnan már ki sem kászálódik. Nincs 3+ órás, de a végére azért úgy érzed mégis...
5/10
Hurok
Ez egyértelműen egy jó film. Okos, jó karakterekkel és jó színészekkel van megtámogatva. Persze a hurokba, ha egy kicsit utána gondol az ember, akkor bele lehet kötni, de ezeket jól maszkolta a film, így nézés közben ezek nem tűnnek fel. Anger Zsolt meg nehogy ne tudjon majd szabadulni ettől a rossz fiú szereptől. Jól áll neki meg jól csinálja, de azért máshoz is ért. A legvége egy kicsit elcsépelt volt, legalábbis én annak éreztem, de valamennyire működött. Amúgy az egész film a Lé meg a Lolára emlékeztetett ezzel a mentsük meg a szerelmünket vonallal. Meg persze a csavar az idővel (bár ott nem így volt)...
7/10
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
''Egy probléma nem oldható meg azzal a gondolkodással, amely magát a problémát létrehozta''
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
Nem arra gondolok, hogy ki van írva az elején, vagy a végén: "megtörtént esemény alapján".
Ha nincs meg ez az infód, és mégsem tudsz dönteni határozottan, na nekem az jön be jobban<#eljen>#eljen>
Kiváló példa a Halálhágó Clint Eastwooddal.
Miután megnézted, te egyértelműen ki tudtad jelenteni, hogy ez sohasem történt meg sehol,
vagy azért lehet némi valóságalapja?
Kérdem ezt úgy, mint volt szerződéses katona aki járt már külföldi bevetésen is.
A vicc az, hogy (talán pont emiatt) ki nem állhatom a háborús filmeket és történeteket..
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
Mint említettem, a téma egyébként is érdekel, tehát adta magát hogy megnézzem végre én is<#vigyor>#vigyor>
Ahhoz képest, hogy a szokásos séma szerint ment a film (tehát minden nap újraindul egy pillanattól a halálig) elég izgalmasra sikeredett.
Bár egy mai rutinos mozinéző alapból vágja, hogy a látottak nagy része csak szídzsíáj (CGI) így eleve hátránnyal indul az egyéb élesben felvett emberközelibb és életszagúbb filmjeivel szemben, mégis azt kell mondjam: ez igen<#eljen>#eljen>
Egyetlen apróság zavart csupán..
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Ha igen (amit a film is sugall) akkor meg ki a frász ellen indulnak harcba megint?<#hehe>#hehe>
Hacsak nem egy rész-ellenség főagya pusztult el csupán, és a világban még Európán kívül is számtalan főagyi alapú ellenség van.
Mert így már okés<#nevetes1>#nevetes1>
Illetve csak részben okés, mert ha a végén ugye mégiscsak újra indul az időutazás, vissza a jelenbe, akkor ott viszont az ellenség továbbra is megvan.
És ha megvan, akkor most mi van?<#nyes>#nyes>
Egy legutolsó utáni pót-utolsó csata a központi agy elpusztításáért? Vagy mi?
Remélem, ezekre a kérdésekre is hiteles választ kapok majd a folytatásban...
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
vagy a karórák és persze a color amit itt sem hordanak természetesen..<#hawaii>#hawaii>
Átlag elég sok filmet meg szoktam nézni (sokakhoz képest) de csak kevés tud elgondolkodtatni.
Aminek legutóbb mégiscsak sikerült, az egy Tom Hanks alkotás volt. A Felhőatlasz.
Ezt a filmet elsőre megértettem például, másoknak meg többször kell megnéznie, hogy értsék miről is szól valójában..
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.01.21. 09:57:28
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
imo :) science fiction is science fact
Már kedvet is kaptam az 1992-es Pokol angyala alkotásra Sheen bácsival..
De csak a Holnap határa után. Még azt sem láttam, pedig dicsérik sokan és a téma is érdekel.
Ráérek, mára úgysem terveztem semmi egyéb halaszthatatlan dolgot filmezés helyett<#vigyor>#vigyor>
Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2017.01.21. 08:35:28
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
Nagyon kellemes csalodas.A sztori, a dialogusok, a karakterek mind rendben vannak.Minden szinesz jateka tetszett, de kiemelnem kozuluk is Ben Fostert es a beszelgeteseket a ket Ranger kozott.Fenomenalis, a texasi kiejtes is ratesz egy lapattal.
Elveztem minden percet 😊
8/10
Számomra elég közepes volt, majdhogynem unalmas is, egy-két jumpscaren kívül nem nagyon tartalmazott mást... jól kilúgozták belőle a misztikumot, az tény... a szociálmukás görl az elején aranyos volt, de sajnos alig járt jobban mint Yoko Maki az Átokból, akinek leharapták az állkapcsát.
Meg a film elején a professzor előadására kaptam még fel a fejem, amikor a helyi legendákról és kísértetsztorikról magyarázott, és mondott egy olyat, hogy Toalett Hanako... basszus, ilyen szellem is van?? Készen vannak ezek a japánok komolyan... kívácsi vagyok erről mikor készül film. Röhejes lenne ahogy a wc-szellem bemászik a kabinba, és kitöri az áldozat nyakát cifrafosás közben. 5/10
Konfig: Junoszt TV, Commodore64, CPU Mos 6510 1,25 Mhz|RAM 64Kb Datasette magnó, 2db joystick
Egesz fasza zombis film. Mindenkinek ajanlom. Walking Dead potlonak egesz jo volt.
Vannak rendezők, akiknek a gyengébb filmjeit hajlandóbb vagyok megbocsájtani és utána is hasonló lelkesedéssel leülni a filmjeik elé, mert időről időre azért mégis csak képesek egy jó filmet letenni az asztalra. Mint Spielberg vagy Ron Howard. Én kedvelem Howardot, mert a gyengébb próbálkozás mellé azért mindig feltesz pár jót is. Frost/Nixon, Rush, de még akár a Tenger szívébent is ide sorolhatnám. Legalábbis én kedveltem. De ha csak a Dan Brown trilógiát nézem, akkor az előző kettő is ezekhez sorolható, mivel sokkal nézhetőbbek voltak, mint ez. Szörnyen unalmas és érdektelen film volt. A története, a rejtélye, misztikuma valahogy teljesen elment mellettem. Viszont nem csak ő, Langdon prof is elég fáradt volt. Remélem a következő Howard film jobb lesz...
5/10
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
Eh... Jason Statham. Akció. Lövöldözés... semmi xtra. Jessica Alba karakterétől végig vártam valamit, de nem akarta hozni és maradt biodíszlet...
5,5/10
"Ha a trendet követed és a trenddel mész, akkor a trend elmúlik és te is elmész..." Az 1000. nyár
Az "óra" egy utalás az "Easy Rider" főcímjelenetére. Kíváncsi voltam lejött-e. 😉
Egyébként a film két végletet mutat (figuráz). A vasárnapi motorosokat, aki vannak négyen de közös colort hordanak a semmire
és a "kemény", freedom-fighter MC-ket a saját maguknak ellentmondó, merev szabályaikkal.
Nem véletlenül mondja az öreg motoros (aki egyébként Peter Fonda, saját maga is utalás) :
"Mit gondolsz, miért nem hordom a colort?"
S nem koreaiak, hanem kínaiak.
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.