Egy új tektonikus rendszer lesz az Atlanti-óceán végzete?

A haldokló Földközi-tenger egy újabb szubdukciós zónával sújthatja az Atlanti-óceánt, ami egy napon hozzájárulhat az óceán pusztulásához.

A földtörténet évmilliói során az óceánok folyamatosan formálódtak, a kontinensek szétszakadásával újak keletkeztek, forró magmát áramoltatva fel, ami óceáni kéreggé szilárdult. Ugyanígy a kontinensek mozgásával összefüggésben el is tűnhetnek, a földrészek ütközésével az óceáni kéreg menthetetlenül visszanyomódik a köpenybe.

A szubdukciós zónák kialakulása, ahol a kőzetlemezek egymásnak ütköznek, azonban jó ideje komoly fejtörést okoz a geológusoknak. Az óceáni kéreg lehűl és idővel egyre sűrűbbé válik, ezért az idősebb kéreg spontán megvetemedhet, lesüllyedve a köpenybe és egy szubdukciós zónát hozva létre. Az idősebb kéreg ugyanakkor erősebb és merevebb is, melyek olyan tulajdonságok, amik elméletileg meggátolják a vetemedést, ezáltal a szubdukciót.

A rejtély megfejtéséhez mindenekelőtt egy még kialakulóban lévő szubdukciós zónára lenne szükség, magyarázta Joao Duarte, a melbourne-i Monash Egyetem kutatója, aki jó eséllyel rábukkant a lemez tektonika hiányzó láncszemére, méghozzá Portugália délnyugati partjai közelében.

Az Atlanti egy viszonylag fiatal óceán, szinte egyáltalán nem rendelkezik szubdukciós zónákkal, ezért földtanilag kifejezetten nyugodtnak tekinthető. Ennek ellenére több nagy erejű földmozgás is sújtotta Portugáliát 1755 és 1969 között, arra utalva, hogy valami szokatlan megy végbe a hullámok alatt. Duarte és munkatársai 8 évet töltöttek a portugál partok geológiai aktivitásának feltérképezésével. "Lassan kezdtük felismerni, hogy adataink egy új szubdukciós rendszer kialakulására utalnak" - mondta.

Az már korábban is egyértelmű volt, hogy a területet feltolódások, úgynevezett reverz vetők szövik át, kis szegmensek, ahol a kőzetek mozgása ellentétes a vetősík dőlésirányával, melyek együtt egy hatalmas, több száz kilométeres vetődés rendszert, egy kialakulóban lévő szubdukciós zónát alkotnak, állítja Duarte csapata. Az új tanulmány erénye, hogy rávilágít a zóna kialakulásának az okára is.

A kritikus terület mindössze 400 kilométerre, nyugatra fekszik a Gibraltári-szorostól, a Földközi-tenger egy már kialakult szubdukciós zónájától. A Földközi-tenger maga is óceán volt egykoron, még Afrika és Eurázsia találkozása előtt. Duarte csapata kéregrövidüléses vagy kéregtágulásos szerkezeteket összekötő úgynevezett transzform vetőket talált, melyek a szorost kötik össze az új zónával. Véleményük szerint a szubdukció a haldokló Földközi-tengerből terjedt át a viszonylag fiatal Atlanti-óceánra. "Kellő bizonyossággal állíthatjuk, hogy ez a szubdukció terjedésének egy példája" - mondta Duarte, aki nem tartja kizártnak, hogy a Földközi-tenger is egy még korábbi óceántól "kapta" a szubdukciót. "A szubdukció úgy viselkedhet, mint egy fertőzés"

A franciaországi Brest Egyetem szakértője, Jacques Déverchére szerint a "fertőzéses" elmélet megmagyarázhatja, hogyan alakulnak ki az új szubdukciós zónák, azonban úgy véli, még korai teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy valóban egy új szubdukciós zóna nyílik meg a területen. Amennyiben Duarte-nak mégis igaza van, az Atlanti-óceánból, egy fiatal, fejlődő víztömegből egy haldokló válhat, különösen, hogy a másik oldalról a karibi térségben és az óceán déli végében is megindult a szubdukció. "A törések terjedni fognak ezekről a területekről, idővel a lemezek törését eredményezve. Könnyen lehet, hogy az Atlanti-óceán történetének egy fordulópontjához érkezünk" - összegzett Duarte.