MTI

Végrehajtotta első próbarepülését a kínai lopakodó

Kínában próbarepülést hajtottak végre a fejlesztés alatt álló lopakodó harci repülőgéppel, a tesztelés éppen azokra a napokra esett, amikor amerikai védelmi miniszter hivatalos látogatást az országban - derült ki kínai internetes oldalakról.

A kínai blogokon és sajtó honlapokon, közte egy állami újság internetes oldalán szereplő információt a brit hírügynökség egyelőre nem tudta ellenőrizni más forrásokból. Az oldalakon egy harci gép volt látható repülés közben. Egyes beszámolók szerint a J-20-as kódjelű gép a délnyugat kínai Szecsuan (Sichuan) tartomány székhelyén, Csengtu (Chengdu) egy repülőteréről szállt fel egy rövid útra.

A tesztrepülésről szóló hírek akkor jelentek meg, amikor Robert Gates amerikai védelmi miniszter Pekingben tartózkodik, és tárgyalásai során a kapcsolatok javításáról állapodott meg vendéglátóival. Az elmúlt napokban számtalan kínai internetes oldalon és több újságban jelent meg cikk a kínai lopakodó gyakorlatairól. A pekingi kormány ugyanakkor nem hallatta hangját az ügyben.


Az amerikai védelmi miniszter még közvetlenül Pekingbe indulása előtt repülőgépén újságírók kérdéseire egyebek között azt mondta, hogy Kína előrébb tart lopakodó harci repülőgépének kifejlesztésében, mint ahogyan azt gondolták, s más katonai fejlesztéseket is aggasztónak tartanak Washingtonban. Ugyanakkor a szóban forgó repülőgépről készült fotók megjelenése kapcsán szakemberek túlzónak ítélik az "aggodalmat" és általános tényként hangoztatják Kína több évtizedes haditechnikai lemaradását az Egyesül Államokéval szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!