SG.hu·
Hét és fél évezrede ihatunk tejet Európában
A tejcukor (laktóz) emésztésének képessége az állattenyésztő közösségek tagjainál alakult ki hét és fél évezrede Közép-Európában, s nem a kontinens északi felén élőknél, mint korábban feltételezték - derült ki egy brit kutatásnak köszönhetően.
A laktóz a tejben található, két gyűrűből (galaktóz és glükóz) álló cukor. Felszívódás közben, a vékonybél hámjában található laktáz nevű enzim szőlőcukorra és galaktózra bontja. A laktáz egyes népcsoportoknál, egyéneknél idővel veszít az aktivitásából, ennek következtében tejfogyasztás esetében a tejcukor a bélcsatornában marad. Mivel erős ozmotikus (vizet vonzó) sajátossággal bír, a béltartalom a vérből szívott folyadékkal felhígul és hirtelen, erős hasi görcsökkel járó vizes hasmenést eredményez.
A University College London (UCL) kutatói szerint, akik vizsgálataikról a PLoS Computational Biology című internetes tudományos portálon számolnak be, valahol a Balkán középső része és Közép-Európa közötti területen alakult ki az a genetikai mutáció, amely lehetővé tette a tejcukor emésztését - olvasható a ScienceDaily honlapon.
Korábban a tudósok úgy vélték, hogy a tejivás csupán az északibb régiókban jelentett előnyt a természetes kiválasztódás szempontjából, ahol nagyobb szükség volt a táplálékkal bevitt D-vitaminra. A világ nagyobbik részén a D-vitamin a napsugarak hatására a bőrben képződik, ám északon az év túlnyomó részén kevés a szintézishez szükséges fény.
A vizsgálat során a kutatók komputeres szimulációs modell segítségével tanulmányozták a tejcukoremésztés képességének (laktáz-perzisztencia) terjedését, ahogy a tejgazdálkodás kialakulását Európában. A modell, amely a legújabb statisztikai módszereket alkalmazta, a genetikai adatok és régészeti leletek integrálására épült.
Mint Mark Thomas, a UCL professzora rámutatott, a felnőttek többsége világszerte képtelen a tejcukor megemésztésére. Ugyanakkor az európaiak többségének szervezete egész élete során termeli a laktázt. A kontinensen egyetlen génmutáció (13910 C/T) alakult ki, amely összefüggésben van a laktáz-perzisztenciával, s a jelek szerint komoly túlélési előnyt biztosított azoknak, akiknél ez a változás bekövetkezett. Mivel a friss tej fogyasztása csupán az állatok háziasítása után vált lehetővé, a tejcukor emésztésének képessége a tejgazdálkodással párhuzamosan fejlődött ki, ám nem ismeretes, hogy milyen tényezők vezettek a laktáz-perzisztencia kialakulásához.
"Komputeres szimulációs vizsgálatunk során a tejfogyasztási képesség és az állattenyésztés elterjedését vizsgáltuk. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a laktáz-perzisztencia 7500 évvel ezelőtt az úgynevezett vonaldíszes kultúra népénél alakult ki. A közkeletű elmélettel ellentétben ugyanakkor arra a következtetésre jutottunk, hogy a táplálékkal a szervezetbe bejutó D-vitamin nem magyarázza meg, hogy Észak-Európában miért általános a tejcukor fogyasztásának képessége.
A friss tej fogyasztásának a Balkán felőli elterjedése megmagyarázza, hogy Európában a laktázenzimmel rendelkező emberek miért ugyanazt az egy génmutációt hordozzák. Afrikában a laktáz-perzisztenciával rendelkező személyeknél négyféle génmutációt mutattak ki. Egy kivételével ezek a génmutációk az afrikai kontinensen alakultak ki, egy viszont európai eredetű.
A laktóz a tejben található, két gyűrűből (galaktóz és glükóz) álló cukor. Felszívódás közben, a vékonybél hámjában található laktáz nevű enzim szőlőcukorra és galaktózra bontja. A laktáz egyes népcsoportoknál, egyéneknél idővel veszít az aktivitásából, ennek következtében tejfogyasztás esetében a tejcukor a bélcsatornában marad. Mivel erős ozmotikus (vizet vonzó) sajátossággal bír, a béltartalom a vérből szívott folyadékkal felhígul és hirtelen, erős hasi görcsökkel járó vizes hasmenést eredményez.
A University College London (UCL) kutatói szerint, akik vizsgálataikról a PLoS Computational Biology című internetes tudományos portálon számolnak be, valahol a Balkán középső része és Közép-Európa közötti területen alakult ki az a genetikai mutáció, amely lehetővé tette a tejcukor emésztését - olvasható a ScienceDaily honlapon.
Korábban a tudósok úgy vélték, hogy a tejivás csupán az északibb régiókban jelentett előnyt a természetes kiválasztódás szempontjából, ahol nagyobb szükség volt a táplálékkal bevitt D-vitaminra. A világ nagyobbik részén a D-vitamin a napsugarak hatására a bőrben képződik, ám északon az év túlnyomó részén kevés a szintézishez szükséges fény.
A vizsgálat során a kutatók komputeres szimulációs modell segítségével tanulmányozták a tejcukoremésztés képességének (laktáz-perzisztencia) terjedését, ahogy a tejgazdálkodás kialakulását Európában. A modell, amely a legújabb statisztikai módszereket alkalmazta, a genetikai adatok és régészeti leletek integrálására épült.
Mint Mark Thomas, a UCL professzora rámutatott, a felnőttek többsége világszerte képtelen a tejcukor megemésztésére. Ugyanakkor az európaiak többségének szervezete egész élete során termeli a laktázt. A kontinensen egyetlen génmutáció (13910 C/T) alakult ki, amely összefüggésben van a laktáz-perzisztenciával, s a jelek szerint komoly túlélési előnyt biztosított azoknak, akiknél ez a változás bekövetkezett. Mivel a friss tej fogyasztása csupán az állatok háziasítása után vált lehetővé, a tejcukor emésztésének képessége a tejgazdálkodással párhuzamosan fejlődött ki, ám nem ismeretes, hogy milyen tényezők vezettek a laktáz-perzisztencia kialakulásához.
"Komputeres szimulációs vizsgálatunk során a tejfogyasztási képesség és az állattenyésztés elterjedését vizsgáltuk. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a laktáz-perzisztencia 7500 évvel ezelőtt az úgynevezett vonaldíszes kultúra népénél alakult ki. A közkeletű elmélettel ellentétben ugyanakkor arra a következtetésre jutottunk, hogy a táplálékkal a szervezetbe bejutó D-vitamin nem magyarázza meg, hogy Észak-Európában miért általános a tejcukor fogyasztásának képessége.
A friss tej fogyasztásának a Balkán felőli elterjedése megmagyarázza, hogy Európában a laktázenzimmel rendelkező emberek miért ugyanazt az egy génmutációt hordozzák. Afrikában a laktáz-perzisztenciával rendelkező személyeknél négyféle génmutációt mutattak ki. Egy kivételével ezek a génmutációk az afrikai kontinensen alakultak ki, egy viszont európai eredetű.