SG.hu·

UFO törte szélturbina?

Jobb magyarázat híján UFO-karambollal magyarázzák a helybéliek azt a teljesen rejtélyes angliai balesetet, amelyben egy hatalmas szélturbina egyik lapátja nyomtalanul eltűnt, egy másik pedig használhatatlanná roncsolódott.

A The Sun - a legnagyobb brit bulvárlap - csütörtöki beszámolója szerint az eset az északkelet-angliai Lincolnshire grófság egyik áramtermelő "szélfarmján" történt. A helybéliek előző nap hajnali négy órakor óriási csattanásra ébredtek, és azt látták, hogy a 90 méter magas pilléren álló szélpropeller három, 20 méter hosszú lapátjának egyike tőből letört és eltűnt.

A hatalmas, több tonnás alkatrészt azóta sem lelik a helyszínre kiszálló, megdöbbent szakértők. A fotókkal gazdagon illusztrált beszámoló tanúsága szerint a turbina egy további lapátja kicsavarodva, meggörbülve lóg, a harmadik sértetlen. A szélerőművet működtető cég, az Ecotricity közölte: nincs magyarázata a történtekre, vizsgálja az esetet. A környékről nem jelentettek repülőgép-balesetet, és az időjárás is nyugodt volt; a turbinákat egyébként is úgy tervezték, hogy a legerősebb orkánnak is ellenálljanak.

A helyi lakosság azonban tudni véli, hogy ki a cserbenhagyásos turbinagázolás felelőse: egy UFO, vagyis azonosítatlan repülő tárgy. A helybéliek közül többen már a rejtélyes eset előtt bejelentették, hogy "furcsa fényeket" látnak villódzni az esti égbolton. Egyikük le is fényképezte a jelenséget; a The Sun által közölt fotón éles fényű, sárgás tűzgömbhöz hasonló tárgy tűnik el éppen a felhők között. Egy másik szemtanú arról számolt be, hogy a repülő tárgynak "polipszerű csápjai" voltak, és le is szállt a szélerőmű közelében.

A brit védelmi minisztérium az incidens kapcsán csak annyit közölt: amíg nincs bizonyíték "potenciális fenyegetettségre", a tárca nem tesz kísérletet a szemtanúk által látottak mibenlétének kiderítésére.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© brichard2009. 03. 24.. 02:26||#49
Paleoasztronautikai térkép
Világbiztonság
© Voldi2009. 01. 13.. 17:16||#48
Az viszont biztos, hogy nagyon gyakran keletkeznek a briteknél gabonakörök, és ezen gabonaköröknél állítólag a hadsereg légiereje helikopterekkel járõrözik. Nagyon is akarnak titkolódzni.
© Kornan2009. 01. 12.. 21:35||#47
Nem kell ,hogy teljesen észrevétlenek legyenek,ha már leszedték a lapátot és elõkészítették a szállításhoz. Elvégre is utána nem csinálnak semmi szokatlant. Este kétfelé vágták és berakták egy kamionba utána gyorsan elvitték. Az a baj nem ismerjük a részleteket, ha ismernénk lehet mindenki tök más állásponton lenne. Pl az is lehet ,hogy a közelbe van egy szélfarm szerelõ mûhely, ahol megvannak a megfelelõ gépek a szállításra,stb... Vagy bármilyen más ipari létesítmény is lehet,ami rendelkezik a szükséges eszközökkel. De lehet az ellenkezõje is.

De van egy teóriám. :D
Szerintem az angol-amerikai légierõ vagy a titkos szolgálat, esetleg a cia és a többi 3 betûs szervezet csinálta,akik lelõtték az "ufot" roswellnél.
Az ok egyszerû. A lakosság hülyítése, hogy a megmagyarázhatatlan eseteket az idegeneknek tulajdonítsák. Így a szupertitkos nukleáris meghajtású pilóta nélküli lopakodó támadó repülõgépeik védve legyenek a nyilvánosságra kerülés elõl.Ha látnak is vmit az emberek akkor azok csak az idegenek legyenek és ne a hadsereg szupertitkos gépe ami felkeltheti a riválisok és az esetleges belsõ ellenségeik figyelmét.

Teória2:
Kardfogú vérmalacok megtámadták a szélerõmûvet és elvitték a lapátot.Valószínûleg egy átjárón át jöttek a sötét univerzumból, a gonosz birodalmából!!!<#ijedt>

De lehet ,hogy csak belerepült a molyember vagy a vérdenevér. :D
© Komolytalan2009. 01. 12.. 11:19||#46
Hát oroszoknál 1 hidat elloptak 1 este alatt, szóval ne legyél benne biztos, hogy azért vannak meg a lapátok, mert nem tudják ellopni. Inkább csak nincs rá megrendelés.
© Komolytalan2009. 01. 12.. 11:17||#45
Nem kell ahhoz fémnek lennie, hogy a színesfémgyûjtõknek megtetsszen, csak értékes legyen. Egyszerûen a szomszéd szélfarmon defektes lett 1 lapát, újat sokba volna rendelni, bontóban nincs, ezért megbízták a fémunkásokat, hogy kerítsenek egyet. Az elsõ lapátot simán utánakötötték az IFAnak, az elgörbült, ebbõl okulva a másiknál már bevetették a flexet is, és úgy vitték el.
© droidka2009. 01. 12.. 00:53||#44
Chuck Norrisnak kaja után kellett egy fogpiszkáló..
© menetrend2009. 01. 12.. 00:40||#43
Mellesleg nem írtam semmi olyat hogy a marslakók csinálták.
A nem látom és nem létezik dolgot adam3 hozzászólásával kapcsolatban írtam enyhe szarkazmussal. Gondoltam aki végigolvassa a fórumot az észreveszi, dehát mindenki tévedhet.
© menetrend2009. 01. 12.. 00:34||#42
Tudok. Nem azt mondtam hogy nem létezik csakhogy képtelenség észrevétlenül megcsinálni. megfelelõ gépek és szállítóeszköz nélkül elvinni nem sétagalopp. De ha van felszerelés hogy pár óra alatt szétszedjék és felrakodják akkor felmerül a kérdés hogy minek? Ki a fene lopna el egy ilyet? Földönkívüliekrõl meg annyit hogy a nagy számok alapján kell legyen élet valahol másutt is. Ilyen vagy olyan formában. A kis zöld emberkék látogatni Földet már kevésbé értelmes...
Régen azt mondták a Föld lapos és körülötte forog minden. A dolgok azóta változtak.
© hdo2009. 01. 11.. 22:05||#41
Jah .. csak mintha nem említenék hogy hol volt, és mit csinált ott, és hogyan került oda. Szar egy cikk. :P
© Deus Ex2009. 01. 11.. 21:15||#40
Hát, én letörött lapátot megtalálták, visszaszerezték, és elkezdték vizsgálninak sejtem ezt a dolgot inkább, kevésbé szabadosan lefordítováttyolva.