SG.hu·

Nehezebb az út a Mount Everestről lefelé, mint felfelé

A Mount Everestről lejönni nem gyerekjáték: a 212 hegymászó közül, akik életüket vesztették a Föld legmagasabb hegyének megmászása közben, legtöbben a visszafelé vezető úton haltak meg, méghozzá 8000 méteres magasság felett - állapították meg a Massachusetts General Hospital kutatói, akik első ízben elemezték az expedíciók során bekövetkezett halálesetek okait.

A halál leggyakoribb okának a végső kimerültséget, a többi hegymászótól való leszakadást valamint az előrehaladott napszakban történő csúcsra érkezést említik a kutatók. A szerencsétlenül jártak közül sokan megzavarodtak, elvesztették az irányítást testük felett vagy eszméletüket. A kutatók szerint mindezt az okozhatta, hogy az agy a magasság következtében megduzzadt, agyi ödéma keletkezett. Tüdőödémát ezzel ellentétben igen kevés halottnál állapítottak meg a halál okaként, éppúgy, mint lavinákat vagy jégomlást.

A serpáknak, a Himalája-régió hordárként felbérelt hegymászóinak nagyobb a túlélési esélye, mint a külföldről érkező hegymászóknak. Ezt a jobb akklimatizációra lehet visszavezetni, vagy utalhat arra is, hogy a jobban alkalmazkodott hordárok kelendőbbek az expedíciók során - vélik a tanulmány szerzői.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© pasi29uk2009. 01. 11.. 20:46||#2
Nehezebb az út a Mount Everestrõl lefelé, mint felfelé

Nem értem a címet :S
© Xantia2008. 12. 29.. 13:06||#1
A rossz serpák már korábban kiválasztodtak, így csak a jó serpák génjei öröklödtek.