MTI

Árverésen lehet jegyet venni Airbus A380 első útjára

Internetes árverés útján értékesíti a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe, az Airbus A380-as októberre tervezett első útjára szóló jegyeket a Singapore Airlines saját szerdai bejelentése szerint. A bevételt jótékony célra fordítják.

A kétszintes, 555 utas szállítására alkalmas óriásgép - amelyre világszerte eddig 173 rendelés érkezett - első útja Ausztráliába, Sydneybe vezet majd októberben, s néhány héttel a felszállás előtt kezdődik az árverés - közölték a légitársaság illetékesei. A győztes licitálók személyre szóló oklevelet kapnak arról, hogy részt vettek a "repüléstörténeti" utazáson, amelynek pontos időpontját később tűzik ki.

Az ügynek sikerült megnyerni az eBayen kívül még két céget: az ExxonMobil olajtársaság ingyen biztosítja a kerozint a "történelmi" repülőútra, az interneten lebonyolított fizetésekben utazó Paypal pedig árengedményt ad az általa felszámolt szokásos díjból a jegyvásárlóknak.

A bevételt három alapítvány között osztják szét egyenlő arányban: egy szingapúri jótékonysági szervezet, egy sydneyi gyerekkórház és az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezet kap belőle. A légitársaság a túl nagy érdeklődés miatt döntött úgy, hogy árverésre bocsátja a helyeket az új óriásgép első menetrendszerinti útján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!