SG.hu·

Ufókat filmezett le a mexikói légierő

A mexikói légierő által közzétett képanyagról egy ufószakértő azt állítja, hogy 11 láthatatlan azonosítatlan repülő objektumot rögzített egy infravörös kamera, miközben azok körülvettek egy felderítő repülőgépet.

Jaime Maussan, aki hosszú ideje hisz a repülő csészealjakban, egy keddi sajtókonferencián elmondta, az objektumok valódiak voltak és "intelligensnek" tűntek, miután egy ponton megváltoztatták irányukat és körbevették az őket üldöző repülőgépet. "Az emberi szem számára ugyan láthatatlanok voltak, de ott voltak, ehhez nem férhet kétség. Volt tömegük, energiájuk és mozgásuk" - mondta, miután bemutatott egy 15 perces videofelvételt, amiről azt állította, hogy a védelmi minisztérium jóváhagyásával tette közzé.


Jaime Maussan mexikói újságiró (balra) az UFO-kat bemutató sajtótájékoztatón

A minisztérium a Reuters hírügynökség kérdésére megerősítette, hogy ők bocsátották Maussan rendelkezésére a felvételt, amit a légierő filmezett március 5-én a keleti partvidék Campeche tartománya felett.

"Nem vagyunk egyedül! Ez hátborzongató" - hallható az egyik katona kiáltása, miután a legénység bekapcsolt egy infravörös kamerát az objektumok nyomon követésére, amit először csak a radaron észleltek. A filmen, amit egy a Mexikói-öböl felett a kábítószer forgalmat figyelő repülőgép vett fel, 11 objektum jelenik meg fényfoltként alakzatban lebegve, melyek néha eltűnnek a felhők között. Mexikó legnépszerűbb éjszakai hírműsora hétfőn mutatta be a felvételt.


A katonai felderítőgép infravörös felvételén 7 fényes objektum látszik

A Mausson által meginterjúvolt pilóták elmondták, igencsak megizzadtak, amikor a még mindig láthatatlan objektumok az üldözés közben megfordultak és körbevették gépüket. "Volt egy pillanat, amikor a kijelzők azt mutatták, hogy mögöttünk vannak, majd a baloldalunkon és előttünk is feltűntek. Ezen a pontok egy kissé feszültnek éreztem magam" - mondta Magdaleno Castanon őrnagy.

Mexikó hosszú múltra tekint vissza a különös ufóészlelések terén, melyek többségét a tudósok figyelmen kívül hagytak mint űrszemét, rakéta, időjárási léggömb, természetes időjárási jelenségek, vagy egész egyszerű beugratás.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© BiroAndras2006. 12. 04.. 11:23||#573
Pont ezt mondtam én is.
© Epikurosz2006. 12. 01.. 11:35||#572
Olyan nagy szupertitkok azért nincsenek, mert valami elõbb-utóbb kiszivárogna, mert nyilván alkalmaznák õket, és nyoma lenne.
© BiroAndras2006. 12. 01.. 11:10||#571
Én úgy értettem, hogy pl. 50 éve csináltak egy szupertitkos gépet, nagy számban gyártották, és használták, és még ma is titkos. Erre mondtam, hogy nem jellemzõ. Vannak titkok, amiket nagyon sokáig õriznek (pl. hogy feltörték az Enigmát), de azok nem repkednek látványosan az égen.
Amit most írsz, az korrekt. Bár sok régebbi szupertitkos prototípus is publikus lett egy idõ után.
© SHARK132006. 11. 30.. 15:48||#570
Én a soha nyilvánosságra nem hozott fekete programokról beszéltem. A B-2 is szupertitkos volt valaha,de nagyobb számban rendszeresítették,így elkerülhetetlen volt hogy beismerjék,igen,van egy ilyen gépünk. De hány meg hány olyan prototípus készülhetett,ami forradalmi technológiákat használ. nem komplett fegyverrendszer,nem harcképes gép,hanem technology demonstrator. Sose tudjuk meg mennyi volt és milyenek. Lehet,hogy olyan drága,hogy nem éri meg pénzügyileg,hogy szolgálatba állítsák,mert háborút nyerni lehet hagyományos gépekkel is.
És az olyan fejlesztések,amelyek inkább fizikai kutatások,mint közvetlenül katonai célúak? Vagy amik megszegnek bizonyos egyezményeket és környezeti elõírásokat? Azokat eleve nem hozhatják nyilvánosságra. És ez így van a lehetõ legjobban. Mert amíg egy hisztéria fedi a titkot,addig senki sem kutathatja komolyan,senki sem szavahihetõ,aki a témával foglalkozik,mert bolondnak tartja a közvélemény.
© BiroAndras2006. 11. 29.. 09:26||#569
"Én amondó vagyok,hogy az USA repülõgépfejlesztõi valami nagyon nagy technológiai ugrást tettek,már sok-sok évvel ezelõtt és azóta sikerült titokban tartani a fejlesztéseket. Azokat látták az emberek folyamatosan azóta."

Nem egészen. Azóta a legtöbb fejlesztés már közismert, csak éppen közelrõl, napfényben, jó minõségû képen már nem annyira látszanak ufónak.
Pl. Egy idõben sokan láttak háromszög alakú ufót, és a B-2, amit akkoriban teszteltek (szupertitkosan persze), "véletlenül" épp egy fekete háromszög.
© SHARK132006. 11. 27.. 11:18||#568
Aki UFO-t akar látni az fog is. Annyi mindent lehet látni,amikre így hirtelen a földi halandó nem talál magyarázatot. Légköroptikai jelenségek,repülõgépek,ipari tevékenység hatásai,meg persze az emberi képzelet. Pl:van egy teljesen új,forradalmi technológiával álcázható repülõgép. Persze,hogy bejelentés nélül próbálod ki,nem? Véletlenül valaki mégis észleli és hoppá,UFO. Ilyen egyszerû. A Foo fighter-eket észlelték német oldalon is. Sõt a Csendes-óceáni harctéren is észlelte mindkét fél. Még Dél-Afrikában is. Lehet,hogy a németek is kísérleteztek valami hasonlóval,de akkor tuti,hogy megsemmisítettek minden dokumentációt. Én amondó vagyok,hogy az USA repülõgépfejlesztõi valami nagyon nagy technológiai ugrást tettek,már sok-sok évvel ezelõtt és azóta sikerült titokban tartani a fejlesztéseket. Azokat látták az emberek folyamatosan azóta. Persze van egypár eset,ami ezzel sem magyarázható,de a kis zöld emberkék tézise nevetséges. Szerintem szupertitkos katonai dolog van az UFO-kérdés mögött. Nem elképzelhetetlen hogy van földönkívüli kapcsolat,de a nagyja(90-95%) földi eredetû.
© Epikurosz2006. 11. 25.. 21:46||#566
Bréking nyúz: kapcsolatfelvétel az ufókkal 4 hónapon belül!!!! (orosz sajtóhír, a Pravdából = Igazságból)
© Icegod2006. 11. 24.. 07:21||#565
Ezeknek a jelenségnek semmi köze az ufókhoz, egy igencsak nagy méretû olajfúró torony fényei látható, amint elégetik a felesleges földgázt. Mivel elég messze voltak a repülõgéptõl, úgy tünt, hogy vele együtt mozognak, és persze, amikor gép elfordult, a fények is helyzetet váltottak.
© HUmanEmber41st2005. 01. 29.. 00:49||#564
Igen, le lehetne vonni ebbõl is mindenféle következtetést, de az már csak az elméletek számát gyarapítaná.Sajnos . Tények meg sehol..