SG.hu·

Az első pulzárikerpár megmutathatja a gravitáció titkait

Csillagászok felfedeztek egy ritka kettőscsillag-csoportot, ami két pulzárból tevődik össze. Ez az egyedülálló objektum lehetővé teszi Einstein relativitás-elméletének egészen újszerű utakon való ellenőrzését, és jobban megismerhetjük a pulzárok által keltett energiasugarakat.

"Rendkívül jelentős felfedezésről van szó" - mondta Robert Massey, a greenwichi Királyi Obszervatórium munkatársa. Einstein felvázolta az úgy nevezett gravitációs hullámok létét, azonban eddig még soha senkinek nem sikerült közvetlenül megfigyelni ezeket. "Nem sok objektum létezik, melyek elegendő energiaforrásként szolgálnának a gravitációs hullámok számára, azonban ez egyike ezen keveseknek" - mondta.

Az első információkat decemberben tette közzé a kettős rendszerről egy nemzetközi tudóscsoport, ám ők úgy vélték, hogy egy pulzárt és egy neutroncsillagot tartalmaz, ami már így is meglehetősen szokatlan kombináció lett volna. Az irányított fény- és sugárzás-nyalábokat kibocsátó forgó csillagokat, a pulzárokat gyakran nevezik a kozmosz világítótornyainak. A neutroncsillagok egy szupernóvaként felrobbant csillag rendkívül sűrű maradványai. A felfedezés, miszerint a kisebb neutroncsillag maga is egy pulzár, még szokatlanabbá tette a felfedezést.

Kezdeti tévedésük csupán egy balszerencsének köszönhető, mondta Andrew Lyne, a Jodrell Bank Obszervatórium igazgatója, a decemberi tanulmány szerzője. Mivel a két pulzár spirálisan mozog egymás körül, a nagyobb csillag eltorzítja testvérének mágneses mezejét és ezáltal sugárnyalábjait is. "Mindössze körübelül négy percig kémleltük az égboltot. Pusztán balszerencse volt, hogy abban az időben, amikor a rendszert tanulmányoztuk a kisebbik pulzár túl halvány volt, hogy láthassuk" - magyarázta Lyne.

Mialatt a nagyobb pulzár 23 milliszekundumonként fordul körbe, társa egy fordulatot 2,8 másodperc alatt tesz meg; ez valamivel lassabb, mint egy lemezjátszóra helyezett korong forgása. Lyne és munkatársai úgy vélik a rendszert a nagyobb pulzár hozta létre elszívva az anyagot kísérő csillagától, ami egyre gyorsabb forgást eredményezett. A kísérő egy szupernóvarobbanás végén egy második, kisebb pulzárrá vált.

Az ilyen kettős rendszerekről feltételezik, hogy gravitációs hullámokat bocsátanak ki, azáltal hogy a csillagok egymás körül keringenek, energiát veszítenek egészen addig, amíg egy heves ütközésben össze nem találkoznak. A pulzárok haláltáncának vége várhatóan 85 millió év múlva következik be, amit egy utolsó, hatalmas gravitációshullám-kitörés jelez.

Négy különböző, egyszerű newtoni gravitációval magyarázható hatást sikerült mérni a kettős csillagok segítségével, melyek megegyeznek Einstein gravitációs elméletével. A két pulzár elhelyezkedése azt jelenti, hogy az egyik sugárzása átragyog a másik mágneses mezején, példátlan lehetőséget kínálva a tudósok számára hogy megértsék mi zajlik a pulzár szűk környezetében. "A múltban csak találgathattuk ezeket a dolgokat, most viszont közvetlen megfigyeléseket is végezhetünk" - mondta Lyne.

Videók (mentése jobbklikk, és cél mentése más néven):
A pulzárpáros létrejötte, animáció, mérete 5,3 Mb
A pulzárpáros jelenlegi állapota, animáció, mérete 3,4 Mb

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ge3lan2004. 01. 17.. 23:44||#23
nem nagyobb,a neutroncsillagok par 10 km-esek
ha olyan nagy lenne,akkor kisebb lenne a surusege,tehat nem gyorsult volna fel annyira,en nem is foroghatna olyan gyorsan
meg az nem islehhe neutroncsillag
© Cat2004. 01. 17.. 19:09||#21
a neutroncsillagok nem tul nagy dolgok, felettük "rangban" (gravitáció tekintetében) már csak a fekete lyukak állnak
tehát irto nagy tömegüek, de méretük egyszerüen érdektelen - egy kiskanálnyi belõlük akkora tömegü lehet mint a himalája
© RangeR2004. 01. 17.. 17:30||#20
Mármint, egészen pontosoan mennyit nem kell dolgozni? Szerintem te még kicsinyke vagy ahhoz,hogy a munkát -mint olyat- mértékegységgel meghatározd...
© Inquisitor2004. 01. 17.. 14:24||#18
Belegondoltam, hogy valami, ami a földnél sokezerszer nagyobb, 23 miliszekundum!!! alatt fordul meg a tengelye körül!
Mekkora lehet a kerületi sebessége???
© [NST]Cifu2004. 01. 16.. 21:36||#12
Ismét egy szelettel többet tudunk az univerzumról, amely körülvesz. Persze vannak emberek, akiket a tudás nem dob fel...
© Cat2004. 01. 16.. 20:10||#10
xmacx: a forgási sebességet azért lehet jól mérni, mert a pulzárok nagyon erõs röntgen és gammasugárzást bocsájtanak ki, mint a videón is látható, fokuszáltan.

kukacos: Nem minden neutroncsillag pulzár!

rolika: rengeteg szupernova van most is, évente többet is találnak, más kérdés hogy azok is többmillió éve robbantak fel, csak a fénye most ért el ide...
© rolika2004. 01. 16.. 17:19||#5
"A pulzárok haláltáncának vége várhatóan 85 millió év múlva következik be"

miért van az, hogy ezek a kúl dolgok vagy k.rva régen, vagy böszme sokára történtek/történnek meg? most mér' nincs semmi ütközés, meg szupernóva? :-)
© Darth Sith2004. 01. 16.. 16:02||#3
hát jó lenne ha vhogy sikerülni kimutatni, tök jó cuccokat lehetne csinálni... :)
© Cat2004. 01. 16.. 14:15||#1
hát, ha sikerülne kimutatni a gravitációs hullámok jelenlétét, akkor lehet eszközöket keresni a blokkolásukra is, igy megvan az antigravitáció :)