SG.hu·

Kezdetét veszi a gondolati irányítás emberi kísérlete

Az újesztendőben kezdetüket veszik egy eszköz emberi kísérletei, ami kvadriplégiás, azaz négy végtag bénulásával sújtott betegek számára egérirányítást és számítógépes hozzáférést biztosít, jelentették be a kutatók a Nanotudományi Társaság éves ülésén, New Orleans-ban.

A tanulmány, ami a főemlősökkel végzett kísérletek sikerére épül, felméri a Braingate nevű eszköz hatékonyságát és biztonságosságát öt, súlyos gerincsérüléssel küzdő paciens esetében. "Célunk egy új életminőség biztosítása a lebénult emberek számára" - mondta John Donoghue, a technikát kifejlesztő cég, az amerikai CíberKinetics tudományos vezetője.

Számos mozgásképtelen páciens még mindig képes a mozgáshoz szükséges agyhullámok előállítására. A Braingate felismeri ezeket az impulzusokat és mozgássá alakítja a számítógép monitorán. Az eszközzel ellátott majmoknak már sikerült mozgatniuk egy kurzort egy képernyőn, tette hozzá Donoghue. "Izgalmas téma, a tudományos fantasztikum tudományos valósággá válik" - mondta Douglas Weber, a kanadai Alberta Egyetem kutatója. Végeredményként hasonló módszerrel robotkarok és kerekes székek irányítása is lehetővé válhat.

A Braingate két egymáshoz kapcsolt részből tevődik össze. Egy parányi chipet ültetnek az agyba a sejt tevékenység rögzítésére, míg egy külső processzor alakítja ezeket a jeleket számítógépes utasításokká. A chip kisebb egy aszpirinnál és 100 elektródát tartalmaz, melyek mindegyike vékonyabb egy emberi hajszálnál. A tapasztalatok szerint a majom agyakban akár két évig is működik és könnyedén eltávolítható, illetve cserélhető.

A processzor PC méretű. A jövőbeli prototípusok kisebbek és vezeték nélküliek lesznek, mondta Donoghue. A kísérletet 2004-re időzítették, ami elsősorban az illetékes minisztérium jóváhagyásától függ. Az ehhez hasonló eszközök segítséget nyújthatnak az agyvérzéstől és idegi rendellenességektől szenvedő betegeknek.

"Korlátlan lehetőségek tárházát kínálja" - fejezte ki egyetértését Mohammad Mojarradi, a NASA Jet Propulsion Laboratory munkatársa, az agy-számítógép interfészek szakértője.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SnatcH ala HSZ2003. 11. 20.. 20:17||#20
ezt már több ezer éve használják offline a dzsedik
© Devla2003. 11. 20.. 12:43||#18
Ilyet csak a beszedfelismero rendszernel kell. Ez elvileg minimalis "erolkodessel" mukodtetheto. Vagy netalantan folyamatosan az elore szora koncentralsz mikozben kinyujtod a kezed?
© [HUN]PAStheLoD2003. 11. 20.. 08:28||#17
azért 1 valamit nem értek :)

ha azt gondolja a páciens hogy "kattincsunk a sajátgépre" abba hol a mozgató agy hullám? :)))

vagy erõlködni kell hogy "fel fel balra oh bazze visszább.. azaz jobbra"
© Csóka2003. 11. 19.. 11:58||#9
És jön a Microsoft, feltelepít vmit, aztán hirtelen kékhalál... :))
© Reggel2003. 11. 19.. 10:05||#7
Már látom elõre, ahogy az ember agyából is egy RS232 port lóg ki. LOL
© Cat2003. 11. 19.. 09:47||#6
azt nem nagyon kell irányítani...
© Darth Sith2003. 11. 18.. 23:38||#3
ez kirr.
© Gabest2003. 11. 18.. 22:47||#2
Hm, én azért nem szeretném ha valami hacker egyszercsak a notebookjával a szomszédból a gondolataimat olvasgatná.
© IrkaBirka2003. 11. 18.. 21:27||#1
YESSS