SG.hu·
Sikeresen hazatért az Artemis II
Több mint harmincszoros hangsebességgel csapódott be a Föld légkörébe a NASA Orion űrhajója ma éjfél után pár perccel, amikor a Csendes-óceán fölött fénylő csóvát húzva hazatért négy űrhajóssal a fedélzetén, és ezzel csaknem 54 év után biztonságosan lezárta az emberiség első Hold körüli küldetését.
A légkörbe való belépés során a kapszula külső felülete körülbelül 2700 Celsius-fokos hőmérsékletnek volt kitéve, miközben plazmaburok vette körül az Orion Integrity nevű űrhajót és négy utasát. Ez a plazmaréteg ideiglenesen megszakította a rádiókapcsolatot az űrhajó és a houstoni irányítóközpont között. A délnyugat-északkeleti irányban haladó jármű a San Diegótól délnyugatra kijelölt leszállási zóna felé tartott, ahol az amerikai haditengerészet egyik mentőhajója várta a legénység visszatérését. A kommunikáció hatperces kimaradása után a földi irányítás ismét kapcsolatba lépett az Orion parancsnokával, Reid Wisemannel.
A leszállás utolsó szakaszát repülőgépekről közvetített élő felvételek mutatták az irányítóközpont számára. A videókon jól látható volt, ahogy a kapszula ledobja az ejtőernyők védőburkolatát, majd stabilizáló ernyők nyílnak ki, amelyek segítettek a járműnek biztonságosan lassítani a Csendes-óceán felé tartó zuhanás során. Ezt követően három nagy főernyő nyílt ki, amelyek egyenként mintegy 1000 négyzetméteres felületűek voltak, és amelyek végül lelassították az Oriont a vízre érkezéshez. A kapszula szombaton 0 óra 7 perckor világidő szerint csapódott a tengerbe. Az Orion mindössze 14 perc alatt közel 40 000 kilométer per órás sebességről lassult le, miközben az ülésükhöz rögzített űrhajósok két rövid szakaszban körülbelül 3,9 G gyorsulást tapasztaltak.
A USS John P. Murtha nevű haditengerészeti hajó helikoptereket és kisebb csónakokat küldött ki, hogy megkezdjék a legénység kimentését. A fedélzeten Reid Wiseman parancsnok mellett Victor Glover, Christina Koch és a kanadai Jeremy Hansen tartózkodott. Wiseman a leszállás után arról számolt be, hogy a pilótafülkében „négy zöld állapotú legénységi tag” található, ami azt jelentette, hogy mindannyian jó egészségnek örvendenek és jó hangulatban vannak a sikeres küldetés után. Elsőként Christina Koch hagyta el a kapszulát, és a haditengerészet búvárjaihoz csatlakozott egy felfújható mentőplatformon, amelyet a jármű mellé helyeztek. Őt Victor Glover követte, majd Jeremy Hansen lépett ki az Orionból a platformra. Végül Reid Wiseman, a küldetés parancsnoka hagyta el utoljára a kapszulát.
Két helikopter várta, hogy kiemelje az űrhajósokat a vízből, majd a USS John P. Murtha fedélzetére szállította őket, ahol orvosi vizsgálatokon estek át. Innen később San Diegóba, majd Houstonba utaztak tovább, hogy ma találkozzanak családtagjaikkal. A visszatérést a mentőhajó fedélzetéről figyelte Jared Isaacman, a NASA igazgatója is. A közvetítés során elmondta, hogy a küldetés legénysége példamutató teljesítményt nyújtott. „Az elmúlt tíz napban mindannyian láthattuk a legénység tagjait, akik abszolút profi űrhajósok és kiváló kommunikátorok, szinte költők. Ők voltak az emberiség nagykövetei a csillagok felé. Nem tudok elképzelni jobb csapatot, amely most egy tökéletes küldetést fejezett be.”
Az éjféli visszatérés kilenc nappal azután történt, hogy a küldetés elindult a floridai Kennedy Űrközpontból. Az Artemis II misszió több szempontból is történelmet írt. Ezek az űrhajósok voltak az elsők, akik a NASA új Space Launch System rakétáján és az Orion űrhajón utaztak az űrbe, miután három évvel korábban egy pilóta nélküli tesztrepülést már végrehajtottak ezzel a rendszerrel. A küldetés második napján az Orion a Hold felé vette az irányt. Ez volt az első emberes űrrepülés a Hold közelében azóta, hogy az Apollo-program utolsó legénysége 1972 decemberében visszatért a Földre.
Az Artemis II küldetés során nem történt holdraszállás. Ez egy későbbi Artemis misszió feladata lesz, amikor a NASA és kereskedelmi partnerei befejezik az új, ember szállítására alkalmas holdkompok fejlesztését. Ezeket a járműveket a SpaceX és a Blue Origin készíti. A NASA következő Artemis küldetése a Föld körüli pályán fog repülni egy Orion űrhajóval, hogy a két vállalat egyik vagy mindkét holdkompját tesztelje. Ha ezek a próbák sikeresek lesznek, az Artemis IV már a Hold déli pólusa közelében szállhat le, és ezzel kezdetét veheti egy több küldetésből álló program, amely egy állandó holdbázis kiépítését célozza.
Az Artemis II azonban így is mérföldkőnek számít. A küldetés során az űrhajósok rekordtávolságra kerültek a Földtől, és a Holdhoz is a lehető legközelebb repültek. Hétfőn az Orion 406 770 kilométerre távolodott bolygónktól. Wiseman, Glover, Koch és Hansen ezzel az emberiség történetének legtávolabb jutó utazói lettek, miközben lenyűgöző felvételeket küldtek vissza a Hold felszínének tagolt tájairól és a holdhorizont fölött lebegő félhold alakú Földről. Amint azonban elérték a Hold közelét, annak gravitációja már vissza is húzta őket bolygónk felé. A hazafelé tartó négynapos utazás végül pontosan megtervezett légkörbe lépéssel zárult. Az Orion csúcsebessége körülbelül 39 680 kilométer per óra volt, ami csak kevéssel marad el az Apollo 10 küldetés által 1969-ben felállított emberes sebességrekordtól.
A visszatérés az egész küldetés egyik legkockázatosabb szakaszának számított. Ahhoz, hogy a legénység épségben hazatérjen, a kapszula alján található hőpajzsnak el kellett viselnie a rendkívül magas hőmérsékletet. Ez a hőterhelés még a Nemzetközi Űrállomásról történő visszatérésnél is nagyobb volt, miközben az Orion tűzgolyóként lépett be a légkörbe a Csendes-óceán felett. A hőpajzs úgy van tervezve, hogy a visszatérés során fokozatosan leégjen és erodálódjon, ezzel elvezetve a hőt. Az Artemis I küldetés során azonban a pajzs váratlan módon megrepedt és lepattogzott. Ennek ellenére az Orion akkor is biztonságosan visszatért a Földre. A NASA ezért módosította az Artemis II visszatérési szögét. Az űrhajó meredekebb pályán lépett be a légkörbe, ami lerövidítette a hőpajzs extrém hőhatásnak való kitettségének idejét. A mérnököknek néhány órától akár néhány napig is eltarthat az Orion részletes átvizsgálása, de a mai sikeres visszatérés már most bizonyította, hogy a hőpajzs megfelelően működött. A kapszula ejtőernyőinek is hibátlanul kellett működniük, és valóban tökéletesen teljesítették a feladatukat.
A légkörbe való belépés során a kapszula külső felülete körülbelül 2700 Celsius-fokos hőmérsékletnek volt kitéve, miközben plazmaburok vette körül az Orion Integrity nevű űrhajót és négy utasát. Ez a plazmaréteg ideiglenesen megszakította a rádiókapcsolatot az űrhajó és a houstoni irányítóközpont között. A délnyugat-északkeleti irányban haladó jármű a San Diegótól délnyugatra kijelölt leszállási zóna felé tartott, ahol az amerikai haditengerészet egyik mentőhajója várta a legénység visszatérését. A kommunikáció hatperces kimaradása után a földi irányítás ismét kapcsolatba lépett az Orion parancsnokával, Reid Wisemannel.
A leszállás utolsó szakaszát repülőgépekről közvetített élő felvételek mutatták az irányítóközpont számára. A videókon jól látható volt, ahogy a kapszula ledobja az ejtőernyők védőburkolatát, majd stabilizáló ernyők nyílnak ki, amelyek segítettek a járműnek biztonságosan lassítani a Csendes-óceán felé tartó zuhanás során. Ezt követően három nagy főernyő nyílt ki, amelyek egyenként mintegy 1000 négyzetméteres felületűek voltak, és amelyek végül lelassították az Oriont a vízre érkezéshez. A kapszula szombaton 0 óra 7 perckor világidő szerint csapódott a tengerbe. Az Orion mindössze 14 perc alatt közel 40 000 kilométer per órás sebességről lassult le, miközben az ülésükhöz rögzített űrhajósok két rövid szakaszban körülbelül 3,9 G gyorsulást tapasztaltak.
A USS John P. Murtha nevű haditengerészeti hajó helikoptereket és kisebb csónakokat küldött ki, hogy megkezdjék a legénység kimentését. A fedélzeten Reid Wiseman parancsnok mellett Victor Glover, Christina Koch és a kanadai Jeremy Hansen tartózkodott. Wiseman a leszállás után arról számolt be, hogy a pilótafülkében „négy zöld állapotú legénységi tag” található, ami azt jelentette, hogy mindannyian jó egészségnek örvendenek és jó hangulatban vannak a sikeres küldetés után. Elsőként Christina Koch hagyta el a kapszulát, és a haditengerészet búvárjaihoz csatlakozott egy felfújható mentőplatformon, amelyet a jármű mellé helyeztek. Őt Victor Glover követte, majd Jeremy Hansen lépett ki az Orionból a platformra. Végül Reid Wiseman, a küldetés parancsnoka hagyta el utoljára a kapszulát.
Big smiles from Christina and Victor on the deck of the USS John P. Murtha, as they waited to be escorted for their routine post-mission medical checks. pic.twitter.com/3KwZFXTLhI
— NASA (@NASA) April 11, 2026
Két helikopter várta, hogy kiemelje az űrhajósokat a vízből, majd a USS John P. Murtha fedélzetére szállította őket, ahol orvosi vizsgálatokon estek át. Innen később San Diegóba, majd Houstonba utaztak tovább, hogy ma találkozzanak családtagjaikkal. A visszatérést a mentőhajó fedélzetéről figyelte Jared Isaacman, a NASA igazgatója is. A közvetítés során elmondta, hogy a küldetés legénysége példamutató teljesítményt nyújtott. „Az elmúlt tíz napban mindannyian láthattuk a legénység tagjait, akik abszolút profi űrhajósok és kiváló kommunikátorok, szinte költők. Ők voltak az emberiség nagykövetei a csillagok felé. Nem tudok elképzelni jobb csapatot, amely most egy tökéletes küldetést fejezett be.”
Az éjféli visszatérés kilenc nappal azután történt, hogy a küldetés elindult a floridai Kennedy Űrközpontból. Az Artemis II misszió több szempontból is történelmet írt. Ezek az űrhajósok voltak az elsők, akik a NASA új Space Launch System rakétáján és az Orion űrhajón utaztak az űrbe, miután három évvel korábban egy pilóta nélküli tesztrepülést már végrehajtottak ezzel a rendszerrel. A küldetés második napján az Orion a Hold felé vette az irányt. Ez volt az első emberes űrrepülés a Hold közelében azóta, hogy az Apollo-program utolsó legénysége 1972 decemberében visszatért a Földre.
Az Artemis II küldetés során nem történt holdraszállás. Ez egy későbbi Artemis misszió feladata lesz, amikor a NASA és kereskedelmi partnerei befejezik az új, ember szállítására alkalmas holdkompok fejlesztését. Ezeket a járműveket a SpaceX és a Blue Origin készíti. A NASA következő Artemis küldetése a Föld körüli pályán fog repülni egy Orion űrhajóval, hogy a két vállalat egyik vagy mindkét holdkompját tesztelje. Ha ezek a próbák sikeresek lesznek, az Artemis IV már a Hold déli pólusa közelében szállhat le, és ezzel kezdetét veheti egy több küldetésből álló program, amely egy állandó holdbázis kiépítését célozza.
Az Artemis II azonban így is mérföldkőnek számít. A küldetés során az űrhajósok rekordtávolságra kerültek a Földtől, és a Holdhoz is a lehető legközelebb repültek. Hétfőn az Orion 406 770 kilométerre távolodott bolygónktól. Wiseman, Glover, Koch és Hansen ezzel az emberiség történetének legtávolabb jutó utazói lettek, miközben lenyűgöző felvételeket küldtek vissza a Hold felszínének tagolt tájairól és a holdhorizont fölött lebegő félhold alakú Földről. Amint azonban elérték a Hold közelét, annak gravitációja már vissza is húzta őket bolygónk felé. A hazafelé tartó négynapos utazás végül pontosan megtervezett légkörbe lépéssel zárult. Az Orion csúcsebessége körülbelül 39 680 kilométer per óra volt, ami csak kevéssel marad el az Apollo 10 küldetés által 1969-ben felállított emberes sebességrekordtól.
A visszatérés az egész küldetés egyik legkockázatosabb szakaszának számított. Ahhoz, hogy a legénység épségben hazatérjen, a kapszula alján található hőpajzsnak el kellett viselnie a rendkívül magas hőmérsékletet. Ez a hőterhelés még a Nemzetközi Űrállomásról történő visszatérésnél is nagyobb volt, miközben az Orion tűzgolyóként lépett be a légkörbe a Csendes-óceán felett. A hőpajzs úgy van tervezve, hogy a visszatérés során fokozatosan leégjen és erodálódjon, ezzel elvezetve a hőt. Az Artemis I küldetés során azonban a pajzs váratlan módon megrepedt és lepattogzott. Ennek ellenére az Orion akkor is biztonságosan visszatért a Földre. A NASA ezért módosította az Artemis II visszatérési szögét. Az űrhajó meredekebb pályán lépett be a légkörbe, ami lerövidítette a hőpajzs extrém hőhatásnak való kitettségének idejét. A mérnököknek néhány órától akár néhány napig is eltarthat az Orion részletes átvizsgálása, de a mai sikeres visszatérés már most bizonyította, hogy a hőpajzs megfelelően működött. A kapszula ejtőernyőinek is hibátlanul kellett működniük, és valóban tökéletesen teljesítették a feladatukat.