MTI
Régi szövegeket vizsgálnak mesterséges intelligencia segítségével a Miskolci Egyetemen
A Miskolci Egyetemen (ME) azon dolgoznak, hogy létrehozzák a nemzeti kulturális örökség mesterséges intelligencia alapú feldolgozásának, kutatásának, oktatásának és a lehető legszélesebb körű közzétételének módszertanát, legyen szó különböző nyelvfeldolgozó algoritmusok fejlesztéséről vagy a 18-19. századi kézírást felismerő eszközökről - közölte az egyetem.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Magyar Nemzeti Levéltár összefogásával működő Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium konzorciumi partnereként a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének, valamint az egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának munkatársai felelnek a a 2022 és 2026 között megvalósuló projektben egyebek mellett azért, hogy a mesterséges intelligencia elegendő tanítóanyaggal rendelkezzen egy adott korszak kézírásának felismeréséhez - például Arany János akadémiai titoknoki, majd főtitkári működésének időszakából (1865-1977) -, de részt vesznek különböző szemantikus adatbázisok építésében is, mint amilyen a Barokk lelkiség elnevezésű projekt, melynek keretében 17-18. századi imádságos és egyéb szakrális könyvek feldolgozása zajlik.
A Miskolci Egyetem munkatársai foglalkoznak továbbá Kölcsey Ferenc esztétikai tárgyú írásainak digitális térbe emelésével és Hajnóczy Péter (1942-1981) fennmaradt hagyatékának digitális feldolgozásával is A program jelenlegi ütemében az ME felel a Born digital című részprojektért is, melynek egyik fő célja a Magyarországon nyomtatásban megjelent kritikai kiadások digitalizációja. Így a már említett nevek mellett olyan szerzők életműveinek digitális hozzáférhetőségén dolgoznak, mint Petőfi Sándor vagy Babits Mihályné.
Az egyetem közreműködésével megvalósuló projekt legfontosabb célja, hogy a digitális örökség kutathatóvá tételével szélesebb felhasználói kör számára nyújtson célzottabb, intelligens hozzáférést a nemzeti kulturális örökséghez. Az egyetem azt is közölte, hogy a 2026-ig tartó projekt indulásához kapcsolódóan könyvbemutatót tart a Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája Budapesten, a Kelet Kávézóban június 12-én este; "A rejtelem volt az írósága." - A ködlovag-jelenség történeti, poétikai és biografikus vetületei a századfordulótól napjainkig című kiadvány a 2022-ben tartott országos irodalomtudományi konferencia előadásainak szerkesztett, lektorált változatait tartalmazza.