Szemproblémája segíthette Leonardo da Vincit a háromdimenziós alakok zseniális ábrázolásában egy új kutatás szerint.

Christopher Tyler, a Londoni Egyetem kutatója bizonyítékokat talált arra, hogy a nagy olasz művész szemtengelyferdüléssel élt, vagyis kancsal volt. Ezen állapotban a szemek különböző pontok felé néznek, a két szem két különböző képet lát. Tyler megvizsgálta a szemek állását hat olyan mesterművön, amely da Vincihez köthető, köztük az önarcképeknek tartott Vitruvius-tanulmányon és Salvator Mundin, minden idők legdrágább festményén - írta a Medicalxpress.com.

A mérések szerint da Vinci a szemtengelyferdülés egy váltakozó verziójával rendelkezett. Ezáltal tudta használni egyszerre mindkét szemét a mélység érzékelésére (sztereoszkopikus látás), de a háromdimenziós kép kétdimenziós vásznon való leképezéséhez tudta egy szemét is használni (monokuláris látás). "Rembrandtól Picassóig számos nagy művészről tartják úgy, hogy kancsal lehetett, és úgy tűnik, da Vinci is az volt" - mondta Tyler.

A jelek szerint da Vinci váltakozó exotrópiában szenvedett, azaz a szemei kifelé fordultak. Ezáltal volt képes arra, hogy monokuláris látásra váltson, egy szemét használja. "Ez az állapot kényelmes egy festő számára, hiszen ha egy szemmel nézi a világot, közvetlenül tudja azt összehasonlítani a sík képpel. A kancsalság magyarázatot adhat da Vinci különleges képességére, hogy visszaadja az arcok és a világ tárgyainak háromdimenziós tömörségét és a hegyvidéki jelenetek nagy távolságát" - fejtette ki Taylor.

A kutató a JAMA Ophthalmology tudományos lapban mutatta be kutatása eredményét.