SG.hu·

Alakul a NASA-ESA kettős küldetése

Alakul a NASA-ESA kettõs küldetése
A két űrügynökség a 2020-as évek elején közösen térítene el egy kisebb aszteroidát.

Még tavasszal írtunk arról, hogy a NASA nemcsak helyszíni mintavételt és a befogást, de egy aszteroida pályájának módosítását is tervezi, az ARM-küldetés mellett azonban egy másik projekten is dolgoznak, mégpedig az ESA közreműködésével. Ezen közös kezdeményezés részleteit ismertették, bár a főbb részletekben nem látunk nagy változást.

Patrick Michel, az Európai Űrügynökség Asteroid Impact Mission (AIM) küldetéséért felelős csapatának tagja, többek között elmondta, hogy a potenciális veszélyforrások jobb megértésére van szükségünk, ezért is szeretnék megoldani a kiszemelt kettős aszteroida kisebbik tagjának elmozdítását. Az ESA ebben azonban csak megfigyelési szerepet kapna, hiszen ők a 2020-ban útnak induló, majd pedig két évvel később célba érkező szondát a Didymos és a Didymoon mellett parkoltatják majd le, itt pedig kisebb komponensekkel veszik közelebbről szemügyre az objektumokat, különös tekintettel a nem sokkal ezt követően végrehajtandó közvetlen becsapódásra és annak következményeire.


A NASA ugyanis szintén ekkorra tervezi célba juttatni saját eszközét, mégpedig a Double Asteroid Redirection Test (DART) küldetés keretében. Ez utóbbi a Didymoon-ba csapódna, ezzel térítve azt el eredeti pályájától, az európai szondák pedig végig figyelni fogják az eseményeket. Ha minden a terv szerint alakul, a teljes projekt (amely az AIDA, vagyis Asteroid Impact & Deflection Assessment névre hallgat), számos olyan értékes és hasznos információval szolgál majd, amelynek révén a jövőben jóval nagyobb eséllyel téríthetnénk el a Földre veszélyt jelentő objektumokat.

Erre azonban még évekig várnunk kell, így bőven lesz időnk megismerni a további részleteket és az esetleges fejleményeket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© NEXUS62015. 10. 10.. 12:48||#4
Szerintem a dinók is pont eddig a fejlettségi szintig jutottak el, van rá bizonyíték!
:D
© norbre2015. 10. 09.. 18:14||#3
kibillentik aztán majd jól becsapódik a Földbe :)
© NEXUS62015. 10. 09.. 01:04||#2
Olajosok az űrbe!?
Na az télleg kemény film volt, szerintem öcsém is azért ment el a MOL-hoz.
;)
© hungi2015. 10. 08.. 20:06||#1
Azt hittem már tesztelték láttam is róla egy dokumentumfilmet Armaggedon volt a cime vagy mi...