MTI

A D-vitamin hiánya növelheti a memóriaromlás esélyét

A D-vitamin hiánya növelheti a memóriaromlás esélyét - állapította meg a kérdésről készült eddigi legnagyobb szabású tanulmány.

A Neurology című ideggyógyászatai szaklapban közzétett tanulmány szerzői mintegy 1650, 65 évnél idősebb ember adatait vizsgálták meg. Kutatásuk nem az első, amely erre az összefüggésre utal, ám szerzői szerint ez az eddigi legnagyobb léptékű - adta hírül a BBC. Nagy-Britanniában körülbelül 800 ezren élnek demenciával, számuk 2021-re egymillió fölé emelkedhet. A D-vitamin forrása a táplálék lehet (olajos halak), a táplálék-kiegészítők és a bőrt érő napsütés.

Az idősebbek bőre már nem képes olyan hatékonyan D-vitaminná alakítani a fényt, ezért náluk valószínűbb a hiány és inkább szorulnak pótlásra más forrásokból. Az Exeteri Egyetem orvosi karának David Llewellyn vezette kutatócsoportja hat éven át követte a vizsgálat résztvevőit. Az időszak kezdetén senki sem szenvedett demenciától, szív- és érrendszeri betegségektől és agyvérzése sem volt senkinek. Az időszak végén azt találták, hogy a megfelelő D-vitamin-szinttel rendelkező 1169 résztvevőnél tíz százalék volt az esélye, hogy kialakul a demencia. Hetven embernél tapasztaltak komoly D-vitamin-hiányt: náluk nagyjából duplájára, húsz százalékra nőtt a kockázat.

"Azt vártuk, hogy összefüggést találunk a D-vitamin alacsony szintje és a demencia, illetve a Alzheimer-kór kockázata között, ám az eredmény bennünket is meglepett: valójában kétszer olyan erős volt a kapcsolat, mint előzetesen véltük" - magyarázta Llewellyn. További kutatásnak kell megállapítania, vajon a D-vitamin pótlásával késleltethető-e vagy megelőzhető-e az Alzheimer-kór vagy az elbutulás. Azt nem mutatta ki a kutatás, hogy a D-vitamin alacsony szintje demenciát okozna - tette hozzá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #3
    Jó neki. DE nem ő az átlag. Az átlag bent nézi a tévét, sőt még az orvos is azt mondja neki, hogy nyáron ne menjen a napra.
  • Trockij #2
    Jaja, ezt főleg a 96 éves nagymamám bizonyíthatja, aki még a mai napig megkapálja a krumpliföldjét..
  • ostoros #1
    Szerintem az öregek bőre lehet hogy kevesebb D vitamint termel, de inkább az lehet a gond, hogy az öregek egyre kevésbé mennek a napra ahogy idősödnek.