SG.hu·

A Pókembert utánozza az amerikai hadsereg

A Pókembert utánozza az amerikai hadsereg
Egy új fejlesztéssel a katonák könnyen, kötél és létra nélkül küzdhetnének le vertikális akadályokat.

A DARPA Z-Man névre keresztelte projektjét, amelynek célja egy, a függőleges haladást hatalmas mértékben megkönnyítő eszköz előállítása, majd pedig annak - legalábbis a katonai téren - széles körben történő alkalmazása. A fejlesztéssel a Pókember, pontosabban egyes állatok képességeit másolják le, az első tesztek szerint sikerrel.

A program a függőleges felületeken könnyedén futkározó pókok, illetve a gekkófélék által inspirált, elsősorban az ez utóbbi család tagjainak tapadólemezkéit veszi mintaként. A mérnökök egy viszonylag kisméretű, könnyen kézben tartható koronggal álltak elő, amely kellően erős tapadást biztosít ahhoz, hogy nemcsak egy felnőtt férfit, de annak tekintélyes felszerelését is megtartsa, feleslegessé téve ezzel az évszázadok óta használt hagyományos eszközöket. A kötél és a létra helyett ezen korongokkal haladnának előre a katonák az épületek falain (a fejlesztést elsősorban városi, lakott területen belüli alkalmazásra szánják), mégpedig könnyű és egyszerű módon.

A laboratóriumi teszteken kipróbált mancsok egy százkilós katonát 8 méter magasságba "repítettek", az üvegfelületen mindenféle gond nélkül valósították meg az előrehaladást. A Pentagon által szem előtt tartott másik fontos előny, hogy ezen eszközökkel egyszerre több katona is leküzdheti ugyanazon akadályt, nincs szükség a kötelek egymással történő megosztására, ezzel pedig az időveszteség is kiküszöbölhető. Ahogy azt említettük, a korongok által használt szintetikus anyag a gekkófélék tapadólemezkéit másolja le, kellően erős tapadást biztosítva, ám ezzel egy időben lehetővé téve a gyors leválasztást és újbóli pozicionálást, nagymértékben függetlenül az adott felület tulajdonságaitól.

Arról egyelőre nincs szó, hogy a korongok mikor válnak majd elérhetővé a hadsereg számára, egyelőre a tesztelés folytatása van napirenden.

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Vol Jin2014. 06. 24.. 09:46||#20
Attól, hogy eladtunk húsz vagon libamájat egy évben, az egész iparunk egy nagy rakás szar volt.

Még a szaros bûvöskockát sem voltunk képesek legyártani. A matchbox milliós tételekben rendelt, az akármilyen bivalybasznádi fröccsöntõ üzem meg okoskodott, hogy a jelenlegi tízezres kapacitás felfuttatása majd a következõ ötéves terv keretein belüli fejlesztési elõirányzat megfelelõ átcsoportosításával akár megduplázható is, ha a tervhivatal megfelelõ osztályai az engedélyezési eljárás során kiemelt prioritású célkitûzések közé sorolják az üzem mûszaki fejlesztését.

Azután fogta magát a matchbox, és legyártatta Tajwanon vagy hol a faszba talán azokkal, akik elõtte hamisították.
© gforce92014. 06. 20.. 21:00||#19
60 as évek óta az ûriparban is ott voltunk. A magyar cuccok igencsak jók voltak. Fõleg mostani átlagtermékek megbízhatóságához viszonyítva. Mai napig használok régi magyar, lengyel, orosz szerszámokat és szerszámgépeket. Baromijók, nyûhetetlenek, ha bajuk van könnyen orvosolható. Most egy átlag sarokcsiszolót megvesz az ember, szigorúbban ránéz és elromlik. Szemre látszik rajta hogy eleve tervezési hibás vagy a fene tudja, direkt szar? Az ipari felhasználásra tervezett meg marhadrága. Hulladékgyártás megy ezerrel. Szép a csomagolás, szép a brossúra, meg a funkciógazdagság, csak épp hulladék a termékek 80%-a. Egyszer már írtam, de azért csak példaképp: a körfûrészemet amit hulladékfa vágásra használok és túl van a 40. raklap fán egy 130W-os régi hajdú mosógép motor hajt és kutya baja. Ezt a mennyiséget 1db tárcsa felhasználásával tudta produkálni. A váza házi készítés. Nem tudom mipénzért lehetne vanni ma olyan gépet, ami ennyit kibír. Szép szép a fejlett technológia, de az eladások nem a minõség vagy a tartósság miatt magasak, hanem a hülyítés, a marketing miatt.
© teddybear2014. 06. 20.. 20:50||#18
A rendszerváltás elõtt mind az mezõgazdaságunk, mind pedig a hozzákapcsolódó feldolgozóiparunk teljesítménye és színvonala a világszínvonal felett volt.
Például a szaudiak komplett csirketenyésztõ és feldolgozó rendszereket vásároltak a bábolnai állami gazdaságtól.
A hetvenes években francia libamáj cirka kétharmadához Orosháza környékén tömték a libákat, ezt sem tudtad? Nem véletlenül csinálja a cirkuszt a 4mancs (a kínai piacról importáló kereskedõk pénzén).
© teddybear2014. 06. 20.. 20:44||#17
Betanult szabványszöveg, és hazugság is. Ezzel mentegették magukat azok, akik szándékosan okoztak kárt az országnak.

Ebben az esetben ezres szériában gyártottunk CNC-vezérléseket, amiket aztán az USA-ban építettek be szerszámgépekbe. Ami vezérlésünk ugyanis már akkor is ugyanúgy tudott az angol mértékegységekkel dolgozni, mint a metrikussal. Ezt még most sem tudja sok típus, akkor meg pláne kevés tudta.
Ami azt illeti, pár vezérlés még most is mûködik közülük a NASA kísérleti üzemeiben...
Nem véletlenül pusztította el a konkurencia ezt a gyárat.
© Vol Jin2014. 06. 19.. 14:59||#16
Az élelmiszeripar is tõkeigényes. Ott is modernizálni kellett, és sokan nem bírták. Az egy dolog, hogy volt szétlopás rendesen, de annak zömét magyarok tették.
© Zero 7th2014. 06. 19.. 13:04||#15
Ipar, technológia kérdésében tényleg ez a helyzet, viszont a mezõgazdasággal és annak a feldolgozóiparával meg pont nem. Az tényleg a rendszerváltással lett szétverve, fillérekért eladva, feldarabolva, végül szándékosan leépítve.
© Vol Jin2014. 06. 18.. 21:06||#14
A legtöbb üzem azért zárt be, mert csak a KGST piacon eladható selejtet gyártott.

Nem gondolom, hogy a trabant vagy a wartburg azért ment csõdbe, mert a gonosz volkswagen tönkretette. Egyszerûen nem kellett senkinek az a szar amit gyártottak azután, hogy golfot is lehetett venni. A nagy üzemeink azért mentek csõdbe, mert a megelõzõ 45 évben egy szar gazdasági modellt üzemeltettünk. És ez a mai napig hatással van a mindennapi életünkre. Nem elég csak gyártani. Olyat kell gyártani, amit el is tudnak adni profit realizálása mellett.
© teddybear2014. 06. 18.. 09:15||#13
Nagyobbrészt egyetértek veled. Nagyobb kárt nem tudtak volna külföldrõl tenni, ha az itteni fejesek nem asszisztálnak hozzá. Az egyik közeli gyárat is eladták a helyi politikusok a konkurenciának, ami a kötelezõ ideig még mûködtette, majd utcára tette az egész üzemet. Most ott van a lerobbant üzemépület, és több mint másfél ezer embernek nincs munkája.
© Vol Jin2014. 06. 17.. 11:42||#12
"Kommunikálni??? Kivel? A tévébambuló agyaszakadt barmokkal? Felesleges próbálkozás."

A tévébámulók körében sem kisebb az Amerika ellenesség.
A nemzeti érzelmûek talán egy kicsit hangosabban átkozzák a bulvárt, de ettõl függetlenül természetesen csak a jól tájékozottság kedvéért nagy részüknél ugyanúgy kilóg a farmernadrág farzsebébõl az összetekert blikk, miközben kijönnek a McDonaldsbõl.

"Magyarországot tönkretették."

Ja, csak nem az amerikaiak, hanem mi. A mi nemzeti szocialistáink, és a mi kommunistáink, a külföldi nemzetiszocialisták és a külföldi kommunisták hathatós közremûködésével. Amióta pedig meg van a lehetõségünk jobbá tenni az országot, minden egyes lehetõséget elbaszunk a helyben toporgással, és a múltba révedéssel.
Ne legyünk már olyanok, mint a cigányok, akik minden bajukért mást okolnak, és minden probklémájukra mástól várják a megoldást, és ha ez elmarad, mi meg le, akkor azokra leszünk dühösek, akik teszik a dolgukat, és nem velünk totyognak.

Ne legyél cigány!
© halgatyó2014. 06. 16.. 15:35||#11
Kommunikálni??? Kivel? A tévébambuló agyaszakadt barmokkal? Felesleges próbálkozás.

Egyébként meg a drága haverjaid sem kommunikálnak senkivel (a fegyverek nyelvén persze igen), maximum a hazudozásaikat ismételgetik a demokráciáról (százezerszer, hátha beleivódik még pár bamba agyába), meg az emberi (értsd: bûnözõi-, buzeráns-, deviáns-, stb) jogokról.

Magyarországot tönkretették. Azt az irtózatos pusztítást, amit mûveltek minden téren (demográfiai, oktatási, egészségügyi, ipar, mezõgazdaság, stb...) nos ennek a pusztításnak a kiheveréséhez az országnak legalább 100 évre lenne szüksége akkor, ha a pókemberként falramászkáló haverjaidtól valahogyan megszabadulna a Föld.