SG.hu·

Megtalálták az első megaföldet

Megtalálták az elsõ megaföldet
A felfedezés hatalmas mérete miatt egy új kategória megalkotására volt szükség, a csillagászok nem vártak ilyen eredményt.

A Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics (CfA) közleményében arról olvashatunk, hogy a Kepler űrtávcső és más távcsövek adatainak feldolgozása közben alapvető módon megváltozott egy exobolygó besorolása, amely ráadásul egyszerre két szempontból is meglepetéssel szolgált. Nem számítottak ugyanis arra, hogy egy ilyen hatalmas égitest szilárd felszínnel rendelkezhet, mint ahogy annak kora is magasan meghaladja az eddig látott példányokét.

A Kepler-10c névre keresztelt felfedezés a Föld tömegét a mostani adatok szerint 17-szer haladja meg, ezzel pedig az eddig a hasonló égitesteknél alkalmazott szuperföld kategóriából is kilóg, a szakemberek emiatt máris megalkották az új megaföld-osztályt. A szuperföldek ugyanis a Naprendszer legkisebb óriásbolygóinál (15 földtömegnél) könnyebbek, az ezeknél méretesebb bolygókról eddig azt hitték, hogy túlságosan sok hidrogént tartalmaznak, emiatt pedig felszínük nem lehet szilárd. A 10c most erre ad meggyőző erejű cáfolatot, mi több, az exobolygó anyagának sűrűsége is jóval nagyobb a vártnál, átmérője pedig 2.3-szor nagyobb a Földnél. Ez utóbbit már földi teleszkópokkal igazolták vissza, a Kepler ugyanis nem tud adatokat szolgáltatni a bolygók felszínéről, azok összetételével kapcsolatban.

A 10c tőlünk mintegy 560 fényévre található, saját csillagát (amely egyébként hasonlít a Napra) 45 naponként kerüli meg. Szomszédja a Kepler-10b, amely egy, a Föld tömegénél háromszor nehezebb lávabolygó, alig 20 óra alatt teszi meg ugyanezt az utat. A naprendszer kora is eltér a szokványostól, ez 11 milliárd év körül lehet, vagyis alig 3 milliárd évvel az ősrobbanást követően alakult meg - ez az eddigi tudásunk szerint túl korai ahhoz, hogy a nehezebb elemekből álló szilárd bolygók létrejöjjenek, hiszen ezen elemek csak a csillagok első generációjának szupernóvaként történő halálát követően szóródhattak szét az univerzumban. A bolygó légköre (ha egyáltalán létezett) nem szivárgott el, ám felszíne kellően forró ahhoz, hogy élet biztosan ne alakuljon ki rajta.

A mostani felfedezés alapján a csillagászoknak az ehhez hasonló, a megszokottnál jóval idősebb csillagokat sem szabad figyelmen kívül hagyniuk az exobolygó-vadászatban, hiszen ezeknek szerepe lehet a Földhöz hasonló, lakható bolygók megtalálásában.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2014. 06. 11.. 07:14||#76
Nem idealizálom. :-) A középkorban vagy az ókorban -általában- ha kiderült, hogy valaki hazudott vagy fondorlatos cselszövésben vett részt, azt megbüntették elég keményen (pl. fellógatták a vásár napján).
Anno a közerkölcsben és a hivatalos büntetésekben is benne voltak a vallási intelmek, parancsok. Ezek a többséget vissza is tartották a bûnök elkövetésétõl. Legalábbis a többség a mainál szigorúbb erkölcs alapján szándékozott élni és a gyerekeit is arra nevelte.
A felvilágosodás elõtt a becsület és az õszinteség abszolút erénynek számított, ma már nem. Persze akkor is volt, aki kijátszotta mások naívságát, jószándékát, de -ha kitudódott- az olyat üldözték. Ma nem.

A jelenlegi népesedés és a bevándorláspolitika azt eredményezi, hogy Európa etnikai összetétele teljesen megváltozik. A nemzetek polgárainak nem csak nincs közös múltja, kultúrája, de jövõje sem.
Ha most lezárnák a határokat is késõ lenne. Nem tudom, hogy jártál-e mostanában francia, angol, holland, belga, német városokban? A nagyvárosokban a befogadó nép már kisebbség. Jobban, mint ahogy a statisztikák hazudják. Sokkoló látni ma Münchent, Londont (mondjuk azért nem kár), Párizst, Marseille-t meg a többezer várost, ahol hasonló a helyzet, meg a mediterrán szigeteket, ahol kikötnek a durván túlzsúfolt afrikai bárkák.
A hülye is látja, hogy ebbõl baj lesz! Bruxelles és Európa kormányai összehangoltan, tervszerûen rombolják le Európát. Jelenleg a vég kezdetét éljük.
Az alább vázolt ötlet persze teoretikus, hiszen soha nem fog megvalósulni. Ahogy a magyaroknak Mohács, a világnak Apokalipszis kell, hogy összefogjon! ;-)
Eleddig a nagy birodalmak összeomlása után az addig elnyomott vagy távolabbi kultúra elõûnhetett; Ma a globalizáció miatt ha dõl, összedõl minden. Ha infrastruktúrák szûnnek meg, akkor az olyan gyorsan és olyan "mélyen" tûnik el, hogy nem lesz nép amelyik átvészelheti.

A tipikus forgatókönyv persze még fennállhat, vagyis a kezdõdõ káoszban a hirtelen rendteremtés toatalitárius módszerekkel, szuperhadsereggel. :-)

© gforce92014. 06. 10.. 23:12||#75
Igen csak a határmenti tanknak mibõl lesz üzemanyaga? AZ EU kapcsán szerintem ez jogos kérdés. Német szélerõmûvekbõl igen nehéz elektromos tankot vagy vadászrepülõt üzemeltetni :)

Mindazonáltal sokkal bonyolultabb a világ hatalmi viszonyainak alakulása, minthogy azzal el lehetne intézni, hogy a szegény bajszot akaszt a gazdaggal.
© Vol Jin2014. 06. 10.. 23:06||#74
Ha igazi élelmezési összeomlás lenne, ami globális, és komplett országok kezdenének éhen halni, nem régiók, hanem mondjuk teljes Afrika, meg a fejletlenebb ázsiai régiók, simán lezárnánk a határokat, és felfüggesztenénk ezt a mindenki egy kicsit más, tarkán szebb a világ multi-kulti maszlagot. Szükségállapozt, és a határon agyonlövés és akkor nem a mi problémánk a sokmilliós menekültáradat. Ha jönne egy sok tízezres tömeg, géppuskával irtanák. Sõt még bombát is dobnának rájuk.

Szükségállapotban statárium van..
© BladeW2014. 06. 10.. 22:16||#73
Ha összeomlás lesz, az õket fogja érinteni.
Amikor megindul egy több milliós menekült áradat az minket is eléggé érinteni fog.
© Vol Jin2014. 06. 10.. 21:47||#72
Nagyjából egyettértek, de lenne néhány korrekcióm. Idealistán látod a múltat. Mindig is elõnyben részesült a simulékony jellem az önkorlátozó becsületessel szemben. Ez nem mai jelenség, hanem történelmileg õsi.

Illetve a népszaporulat elszaladása a fejletlen vidékekre jellemzõ. Japán és Dél-Korea hasonló mutatókkal rendelkezik, mint Európa. USA sem lenne más, csak a bevándorlók torzítják a képet. Mind a beszivárgásukkal, mind a családmodelljükkel. Afrikaiak (négerek, arabok), szegényebb ázsiai régiók adják a népszaporulatot, és részben Dél-Amerika. De elég, ha megnézed hazánkban a cigánysort, vagy nyugaton a néger, arab bevándorlókat. SZóval nekünk sok teendõnk nincs. Ha összeomlás lesz, az õket fogja érinteni. Nekünk lesz élelmünk, legfeljebb lemondunk a banánról. Mert élelmiszerválság elõbb lesz, mint elfogyó acél meg szén.
© BladeW2014. 06. 10.. 19:19||#71
Ezenfelül a society-ban jelenleg van egy olyan kiválasztódás, ahol a becsületes, altruista emberrel szemben elõnyben van a simulékony, gerinctelen, hazug ember. Ez nem volt mindig így persze...

Ezt te sem gondolhatod komolyan. Sajnos ez mindig is így volt, az hogy a történetekben késõbb erre, vagy arra ráragasztották a hõsiesség álcáját semmit sem változtat a dolgon. A "jó elnyeri jutalmát, a gonosz meg a méltó büntetését" maximum a hollywood-i filmek szintjén mûködik.

Egy olyan világot kell teremteni...

Gondolom azzal tisztában vagy, hogy kb az összes diktáror, uralkodó, stb mindig azzal kezdte, hogy õ majd megmondja, hogy mi a jó másoknak. Az embereket soha nem fogod rávenni, hogy önszántukból feladjanak valamit a kényelmükbõl, vagy a szabadságukból.

A materialista alapú boszorkányüldözésedhez meg sok sikert ;) Nyilván aki materialista az a sátán szolgálatában áll, nem lehetnek erkölcsi, vagy morális normái...
© gforce92014. 06. 10.. 12:18||#70
A túlnépesedéssel én nem értek egyet. Én ezt a túlnépesedés dolgot nyugat kényelmes indokának látom arra, hogy megnyugtassa magát, nem õ tehet a környezeti terhelésrõl, hanem az a baj hogy sokan vagyunk. Ez egy tök jó problémahárító álláspont. Szerintem a föld ésszerû gazdálkodással 2x ennyi embert is el tudna tartani. Persze nem ártana egyszer valamilyen módon gátat szabni a népesedésnek, de szerintem nem ez a jelenkor problémája. A fõ gond az, hogy korunkban lényegében bármely termékbõl tetszés szerinti mennység olcsón elõállítható, még mindig a kereslet-kínálat, hiánygazdaság elveit követjük. Eközeben jönnek olyan dolgok, hogy az állam fizet pl. Németországban egy parlagon hagyott földért is támogatást, csak hogy ne vess. Mert jajj leesik akkor a termény ára. Nonszensz. A másik fõ gond a pénzrendszer groteszksága, hogy a pénz használatának mértéke a társadalmakból lénygében a tõzsdére és egyéb spekulációs piacokra vándorolt csak kis hányada vesz részt ténylegesen a gazdasági folyamatokban. Harmadrészt pedig a görcsös ragaszkodás ahhoz, hogy az automatizálás és robotizálás korában inkább kitalálunk kamumunkahelyket és szívunk a munkanélküliséggel, minthogy felismernénk ez megoldhatatlan feladat azóta, hogy a tömegtermelés megjelent. Tömören én így látom.
© Tetsuo2014. 06. 10.. 04:49||#69
Több oldalról közelíteném meg a kérdést.

Mint írtam alább, vagy egy másik topikban esetleg, hogy a legnagyobb probléma a túlnépesedés, ugyanis a Föld véges. Ha nem teszünk ellene sürgõsen, akkor feléljük erõforrásaink egy részét és úgy járunk, mint a doboznyi patkány, miután elfogyott az addig bõséges kajájuk amitõl elszaporodtak, egymást zabálják fel...
Ez persze nem egyszerû, mert pl. a kínai szabályozás öregedõ társadalmat eredményez, egyre szarabb korfával.
Persze az sem várható el, amint egy csendes óceáni társadalomban szokás volt, ahol az öregek, ha úgy érezték már nem tesznek hozzá a közjóhoz, kihajóztak örökre.
Ezt nem a polgároknak, hanem a társadalom irányítóinak kell szabályozni, méghozzá a nemsegítéssel.
A populáció szerkezeti változásait figyelembevéve egyfajta kompenzációként is mûködhetne a csökknetés.
Ugyanis jelen civilizációnkban nem csak hogy nem mûködik az evolúció és a természetes kiválasztódás, hanem inkább egy mesterséges kiválasztódás folyamán (hosszútávon) torzul, romlik a fajunk, genetikánk. A sok gyógyszer és tüneti kezelés ill. a beteg élet elnyújtása mellett még protekciót kap minden abnormitás... esztelen segélyezések stb.
Ezenfelül a society-ban jelenleg van egy olyan kiválasztódás, ahol a becsületes, altruista emberrel szemben elõnyben van a simulékony, gerinctelen, hazug ember. Ez nem volt mindig így persze, de mára megszûntek a szabályozók, mint az erkölcsök és a szakrális regulák.
Szóval mindenekelõtt az említett problémát kell megoldani, ami nem egyszerû -belátom- de elkerülhetetlen a nemes cél érdekében.

A fogyasztás tudatos csökkentése nem lehet számottevõ egy kapitalista berendezkedésben, különben gazdasági katasztrófát eredményez. A legtöbb ember nem is tud elképzelni mást, annyira pénzfüggõ lett az ember, minden szinten.
Alapjaiban kell újraszervezni és teljesen átalakítani a társadalmat, ami stabil elvek, kidolgozott eszme nélkül nem megy, különben azt kapjuk majd, mint ma; Visszajutunk oda, ahonnan kezdtük. (A mai irányítóelveink hazugog (a demokrácia és a liberalizmus alapelvei), eszménk az antinácizmus és a materializmus ill. egyéb megvezetõ, kaotikus módosulások.)
Egy olyan világot kell teremteni, ahol nem célja senkinek sem, hogy kacatot gyártson és mást becsapva eladja azt. Egy olyan világot, ahol az emberek nem akarnak mindig jobbat és újabbat egy-egy használati tárgyból, félredobva az elõzõt. Egy olyan világot, ahol nem árasztanak el a reklámok, nem buzdít semmi vásárlásra, de persze nem szûkölködsz.
Sokan, ez a fickó is ilyen világot szeretne, csak nem tudják, hogy az atomstabil elvek nélkül tervük utópia marad örökre.

Az embernek harmóniában kell élnie környezetével, a természettel. A nagyon kicsi dolgok is fontosak, lavinát indíthatnak el, pl. a pozitív példa, a kisugárzás által. Ezekután csak olyan dolgokról tudnék írni, amire minden materialista ugrana. :-) Szóval, most abba is hagyom.
Egy Mahatma Gandhi idézettel zárom:
"Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban."
© Vol Jin2014. 06. 09.. 13:41||#68
"Szerintem ez nem okés és én örülök, ha vannak olyan emberek akik ezt szintén így gondolják, még akkor is, ha néha nagyon naivan. Von Jin meg egyszerûen azt mondja, hogy a jelenlegi világunkban felesleges ágállni a dolgok ellen. Azzal kell gazdálkodni amink van és nem álmodozni. De majd kijavít, ha rosszul látom. Én szeretek azok mellé állni akik valamilyen formában ezt az elharapózott pazarlást felismerik és tenni akarnak ellene, mindazonáltal tudom, hogy jelen rendszerben képtelenségek ezek a törekvések, hiszen a mûködésébõl fakadóan muszáj fogyasztani, mert különben összedõl a francba."

Jól látod a lényeget. Ha alapjaiban kidobjuk a jelenlegi rendszert, akkor az összeomlást jelent. Nyilván van aki ennek örülne, mert csak annyit lát, hogy majd vége lesz annak a világnak, hogy egy sötét szobában a szakállas bácsik ármányokat szõnek a világuralomra. A nyomort és halált nem látják.

A rendszert finomhangolni kell. Ma Európában a termelt acél 80-90%-a újrahasznosított. Ha lebontanak egy épületet, akkor a törmelék megy az autópálya alapjába, a vasat meg kinyerik a romokból. A felmart útburkolat megolvasztva visszakerül egy új szakaszra. Az elemeket most is bedobhatod a gyüjtõbe.
És a lényeg, hogy nem biohippizmus szülte, hanem gazdasági haszon. Komoly iparág az újrahasznosítás. Harminc éve ilyen nem volt. Ma Bécsben a távfûtés a kommunális hulladék elégetésébõl nyeri az energiát. A hõerõmûvek átalakítása 10-20 év múlva már megszokott lesz az egész világon.

Egyszerûen itt emberek ostobán ontják magukból a haldokló konzumidióta fogyasztói társadalomról a mantrát, miközben a valósággal, és a tendenciákkal sincsenek tisztában.

Molnibalage az erõmûvi szakember. Tuti, hogy megtudná erõsíteni, hogy vannak ilyen elképzelések az energetikai szektorban.
© Vol Jin2014. 06. 09.. 13:25||#67
Te most megint rinyáltál egyet a fogyasztói társadalom ellen, de nem adtál választ arra, hogy mit lehetne csinálni helyette.

Népirtást, betegek passzív elhaláloztatása, a nyugdíjasok megsemmisítése?

Az oldalnyi rinya mellett egy mondatot tudnék kiemelni:

"Nem azt állítom, hogy mostantól mindenkinek nincstelen szerzetesként kell élnie a fák és az õzek között, hanem azt, hogy a felesleges fogyasztási szokásokat igenis a meg kell szüntetni. Ezzel együtt az erre épülõ ipart és mezõgazdaságot is meg kell persze refolmálni. Át kell állni az olcsó és szar termékek özönének a gyártásáról, a minõségi és újrahasznosítható termékek gyártására."

Na akkor most kapaszkodj!

Már mindegyik termék újrahasznosítható. Évenként van itt nálunk a Belvárosban lomtalanítás, és amit kibaszol az utcára, azt elviszik, és újrahasznosítják az elektronikai, fém, mûanyag hulladékot. A terv, hogy a maradékot elégetik majd erõmûvekben.

Én nem a bolygó tönkretétele miatt aggódok, hanem a bányák kimerülése miatt. Hát majd legalább a szeméttelepek lesznek hasznosítva.

Nekem az a problémám a mondandóddal, hogy egy álszent, magadról felelõsséget letoló belsõ kényszer szülötte. Mondasz valami mázas hippidumát a fogyszatói társadalom hanyatlásáról, egy komolyan végig se gondolt egymondatos konklúziót, és fals megoldást, és morogsz rám, hogy én meg gyilkolom a bolygót.

Nem véletlen, hogy a mondandód 90%-a arról szól, hogy a társadalom beteg, és 10%-a arról, hogy ezt meg kellene oldani úgy, hogy ne így legyen. De a hogyan kibaszottul nincs kidolgozva. Mert lövésed sincs a hogyanról. Mellesleg nem is érdekel téged. A lényeg, hogy megnyugtatod a kis lelked, hogy nem te vagy a felelõs. És, hogy valójában mennyire nem gondolod komolyan az egészet, csak egy lelkibékés kényszer ez nálad, azt az mutatja, hogy:

"Nem azt állítom, hogy mostantól mindenkinek nincstelen szerzetesként kell élnie a fák és az õzek között, hanem azt, hogy..."

Na most akkor mond azt, hogy nem álszent a szöveged.