SG.hu·
Nagyon gyorsan történt a nagy kihalás a triász korban
A perm-triász kihalási esemény - közkeletű nevén: a nagy kihalás - a korábbi becsléseknél lényegesen rövidebb idő alatt mehetett végbe egy új vizsgálat megállapítása szerint.
A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) tudósai új, az eddigieknél pontosabb mérési technikát alkalmazva jutottak arra az eredményre, hogy a tömeges kihalásokat okozó esemény geológiai mércével szinte szemvillanásnyi idő, mintegy 60 000 év alatt zajlott le. (Becslésüknél 48 000 évnyi hibahatárral számoltak.) A nagy kihalás mintegy 252 millió évvel ezelőtt, a perm és a triász földtörténeti időszakok határán következett be. Ez volt a földtörténetben ismert legsúlyosabb kihalás: becslések szerint a tengeri fajok 96 és a szárazföldi gerinces fajok 70 százaléka pusztult ki. A tömeges kihalások közül kizárólag ez okozott komoly veszteséget a rovarvilágban; akkor tűntek el a legnagyobb testű rovarok, amelyek valaha is léteztek a Földön. A biológiai sokféleség rendkívül súlyos visszaesése miatt az élővilág talpra állása jóval hosszabb időt vett igénybe a triász elején, mint más jól ismert kihalások után.
Különböző elméletek láttak napvilágot a jelenség okairól. Egyesek szerint egy kisbolygó becsapódása idézhette elő, mások a tömeges méretű vulkánkitörésekben keresték a magyarázatot. Akadnak, akik különböző környezeti változások együttes hatásának tudják be az élővilág hatalmas arányú kipusztulását. Az eddigi feltételezések szerint a nagy kihalás két lépcsőben, 5-6 millió év alatt zajlott le. A MIT-kutatók az új vizsgálati módszerre támaszkodva azonban arra jutottak, hogy a folyamat tízszer gyorsabban mehetett végbe, mint korábban gondolták.
A mészkő és a vulkáni hamu határa a perm-triász korszakot mutatja
"Világos, hogy bármi váltotta is ki a folyamatot, nagyon gyorsan fejtette ki a hatását, elég gyorsan ahhoz, hogy aláássa a bioszféra alapjait, mielőtt még a növény- és az állatvilág zöme alkalmazkodni tudott volna a túléléshez" - húzta alá a tudóscsapat egyik tagja, Seth Burgess az amerikai tudományos akadémia folyóiratának e heti számában megjelent beszámolóban.
A kutatók Kínában talált, permkori üledékben képződött szikladarabok újbóli elemzésével nemcsak az időhatárt tudták szűkíteni, hanem feltárták azt is, hogy a kihalási esemény bekövetkezése előtt nem sokkal - mintegy 10 000 évvel azt megelőzően - drámai módon megugrott az óceánok szénizotóp-tartalma, ami a legkörbe jutott szén-dioxid igen jelentős felhalmozódására utal. A változás nem csupán az óceánok nagymértékű elsavasodását idézhette elő, hanem a víz hőmérsékletének legalább 10 Celcius-fokkal történő megemelkedését is a tengeri élővilág csaknem tejes kipusztulását eredményezve.
A legelfogadottabb feltételezés szerint a szén-dioxid szint váratlan megnövekedését a légkörben a szibériai bazalttakarót kialakító, roppant kiterjedt és rendkívül heves vulkánkitörések idézték elő. (A permkori vulkántevékenység következtében több mint ötmillió köbkilométernyi magma került a Föld felszínére.) A Sam Bowring, a MIT professzora vezette kutatócsoport most azon munkálkodik, hogy az új vizsgálati technikával a szibériai vulkánkitörések idejét is pontosabban behatárolja: az eredmény fényében biztosabban nyilatkozhatnának a feltételezett ok-okozati összefüggésről.
Bowring elképzelhetőnek tartja, hogy a vulkánikus tevékenység egyszeri, katasztrofális méretű, a légkört mérgező anyagokkal megterhelő felerősödése kiválthatta a globális ökoszisztéma szinte azonnali összeomlását. Andrew Knoll, a cambridge-i Harvard Egyetem földtörténeti professzora úgy vélekedett, hogy a MIT-csapat által kimunkált idővonal segít majd a tudósvilágnak megállapítani, vajon a szibériai vulkántevékenység és a nagy kihalás időben fedi-e egymást.
A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) tudósai új, az eddigieknél pontosabb mérési technikát alkalmazva jutottak arra az eredményre, hogy a tömeges kihalásokat okozó esemény geológiai mércével szinte szemvillanásnyi idő, mintegy 60 000 év alatt zajlott le. (Becslésüknél 48 000 évnyi hibahatárral számoltak.) A nagy kihalás mintegy 252 millió évvel ezelőtt, a perm és a triász földtörténeti időszakok határán következett be. Ez volt a földtörténetben ismert legsúlyosabb kihalás: becslések szerint a tengeri fajok 96 és a szárazföldi gerinces fajok 70 százaléka pusztult ki. A tömeges kihalások közül kizárólag ez okozott komoly veszteséget a rovarvilágban; akkor tűntek el a legnagyobb testű rovarok, amelyek valaha is léteztek a Földön. A biológiai sokféleség rendkívül súlyos visszaesése miatt az élővilág talpra állása jóval hosszabb időt vett igénybe a triász elején, mint más jól ismert kihalások után.
Különböző elméletek láttak napvilágot a jelenség okairól. Egyesek szerint egy kisbolygó becsapódása idézhette elő, mások a tömeges méretű vulkánkitörésekben keresték a magyarázatot. Akadnak, akik különböző környezeti változások együttes hatásának tudják be az élővilág hatalmas arányú kipusztulását. Az eddigi feltételezések szerint a nagy kihalás két lépcsőben, 5-6 millió év alatt zajlott le. A MIT-kutatók az új vizsgálati módszerre támaszkodva azonban arra jutottak, hogy a folyamat tízszer gyorsabban mehetett végbe, mint korábban gondolták.
A mészkő és a vulkáni hamu határa a perm-triász korszakot mutatja
"Világos, hogy bármi váltotta is ki a folyamatot, nagyon gyorsan fejtette ki a hatását, elég gyorsan ahhoz, hogy aláássa a bioszféra alapjait, mielőtt még a növény- és az állatvilág zöme alkalmazkodni tudott volna a túléléshez" - húzta alá a tudóscsapat egyik tagja, Seth Burgess az amerikai tudományos akadémia folyóiratának e heti számában megjelent beszámolóban.
A kutatók Kínában talált, permkori üledékben képződött szikladarabok újbóli elemzésével nemcsak az időhatárt tudták szűkíteni, hanem feltárták azt is, hogy a kihalási esemény bekövetkezése előtt nem sokkal - mintegy 10 000 évvel azt megelőzően - drámai módon megugrott az óceánok szénizotóp-tartalma, ami a legkörbe jutott szén-dioxid igen jelentős felhalmozódására utal. A változás nem csupán az óceánok nagymértékű elsavasodását idézhette elő, hanem a víz hőmérsékletének legalább 10 Celcius-fokkal történő megemelkedését is a tengeri élővilág csaknem tejes kipusztulását eredményezve.
A legelfogadottabb feltételezés szerint a szén-dioxid szint váratlan megnövekedését a légkörben a szibériai bazalttakarót kialakító, roppant kiterjedt és rendkívül heves vulkánkitörések idézték elő. (A permkori vulkántevékenység következtében több mint ötmillió köbkilométernyi magma került a Föld felszínére.) A Sam Bowring, a MIT professzora vezette kutatócsoport most azon munkálkodik, hogy az új vizsgálati technikával a szibériai vulkánkitörések idejét is pontosabban behatárolja: az eredmény fényében biztosabban nyilatkozhatnának a feltételezett ok-okozati összefüggésről.
Bowring elképzelhetőnek tartja, hogy a vulkánikus tevékenység egyszeri, katasztrofális méretű, a légkört mérgező anyagokkal megterhelő felerősödése kiválthatta a globális ökoszisztéma szinte azonnali összeomlását. Andrew Knoll, a cambridge-i Harvard Egyetem földtörténeti professzora úgy vélekedett, hogy a MIT-csapat által kimunkált idővonal segít majd a tudósvilágnak megállapítani, vajon a szibériai vulkántevékenység és a nagy kihalás időben fedi-e egymást.