MTI

Egyre gyakoribb és végzetesebb a madárinfluenza Kínában

Egyre jobban terjed a madárinfluenza H7N9 altípusa Kínában. A fővárosban egy 73 éves csirketartó gazda a legutóbbi fertőzött, a férfi állapota válságos - jelentette a kínai média.

A fővároshoz tartozó Huajzsou kerületben élő idős emberről bebizonyosodott, hogy január végén körülbelül húsz csirkét vágott le, miközben a kezeit apró sebek borították. A vele közvetlen kapcsolatba került 35 személyt felügyelet alá vonták. A madárinfluenza ide első halálos áldozata Pekingben egy olyan férfi volt, aki galambokat vásárolt, majd fogyasztott el. Az egy héttel a betegsége felfedezése után bekövetkezett halálát légzési elégtelenség, gyulladás és vérmérgezés okozta.

A keleti Csiangszu tartományból az idén 11 madárinfluenzás esetet jelentettek, de a déli Kuangtungból is mind több betegről érkezik hír. Köztük ezen a héten egy 5 éves kislány is volt. A legsúlyosabban érintett Csöcsiang tartományban már 70 körül van az idei fertőzöttek száma, sokuk állapota kritikus. A szakemberek továbbra is állítják, nincs bizonyítékuk arra, hogy a H7N9 emberről emberre terjedne. A hatóságok közlése szerint az orvosok, a kórházi egészségügyi személyzet arra törekszik, hogy a lehető legkorábban a fertőzés nyomára jussanak. Az oltószérum kutatása folyamatban van.

A virológusok ugyanakkor figyelmeztető jelnek tartják az újabb veszélyes mutációk feltűnését, s konkrétan is azt, hogy az ismét feltűnt H10N8 altípusú influenzavírus a közelmúltban immár embert is megfertőzött. Úgy vélik, a járvány esélyét nem szabad alábecsülni. A H10N8-nak már egy halálos áldozata is van, egy másik - 55 éves nő - pedig Csianghszi tartomány Nancsang városában súlyos beteg. A madárinfluenza Hongkongot is elérte, a H7N9 a különleges közigazgatási övezetben három emberrel végzett. A városban korábban csaknem 20 ezer csirkét kényszerből levágtak, s egyelőre három hétre felfüggesztették a friss baromfi behozatalát a szomszédos dél-kínai Kuangtung tartományból.

Sajtóértesülések szerint a szárazföldi Kínában 150 körül van az idei új fertőzések száma, s közülük legalább 20 volt végzetes kimenetelű.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!