Ötvös Tibor

2014-ben jön a Syberia 3

A Microïds, a Syberia sorozat fejlesztője Facebook oldalán hivatalosan is bejelentette, hogy készül a széria harmadik része.

A Syberia a mai napig elég szép számú rajongóval bír és mind az első mind pedig a később megjelent második rész szép sikereket ért el. Egy hosszabb kihagyás után pedig ma hivatalosan is elismerték, hogy már készül a harmadik epizód, melynek történetét ismét Benoît Sokal készíti, akivel végül sikerült megállapodni.

A Syberia 3-ról eddig csak annyit tudunk, hogy a terjesztési feladatokat a francia Anuman Interactive látja majd el, a megjelenés pedig valamikor 2014-ben, rosszabb esetben 2015-ben lesz esedékes. Ráadásul multiplatform lesz vagyis PC mellett konzolokon is megjelenik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • akyyy #1
    jeah! végre!