SG.hu·

Merre vannak most?

"Ütközetben eltűnt" - így is nevezhetnénk a most bemutatásra kerülő alkotásokat. Ezek sajátossága, hogy a bejelentés óta szinte semmit nem tudunk róluk és így nem biztos az sem, hogy egyáltalán készülnek még.

Rainbow Six: Patriots
A Rainbow Six sorozat legújabb epizódja elméletileg a Patriots nevet viseli. Láttunk belőle már látványos trailert és képeket, ám mindennek már egy éve. Azóta volt már több játékos konferencia, melyek egyikén sem bukkant fel a cím. Ráadásul csupa rossz hír kering a projekt körül: sorra lépnek le a meghatározó emberek a fejlesztők közül. Elméletileg 2013-ban jelenik meg a Patriots, de ez a hír sem mostanában született.



A Bungie új alkotása
Még címet sem kapott a Halo sorozatot végleg befejező Bungie csapatának legújabb alkotása, mely elméletileg az ActiVision logója alatt lát majd napvilágot. Érdekesség, hogy azt, hogy 2013-ban jelenik meg a négy részesre tervezett széria első epizódja, mely a Destiny címet kapta, az ActiVision és az Infinity Ward volt vezetői bírósági irataiból tudhattuk meg.

The Elder Scrolls Online
Utoljára most májusban hallottunk a közel 5 éve készülő The Elder Scrolls online változatáról, melyről azonban nem hallottunk azóta sem semmit. Pedig a rajongók már nagyon régóta várnak egy ilyen alkotásra, ám félő, hogy a nagy várakozás és elvárások csalódást szülnek majd. Ha egyáltalán megjelenik a program.

XCOM
Érdekes, hogy a 2K Marin, a Bioshock sorozat fejlesztője először az XCOM akcióváltozatát jelentette be, láthattunk trailereket és képeket is belőle, majd utána, ahogy jött a Firaxis rebootja, eltűnt a látótérről a projekt. Rögtön tegyük hozzá, hogy nem sokan bánkódnak miatta, hiszen amit addig láthattunk, az nem sokunk tetszését nyerte el. Mindenesetre a hivatalos közlemény szerint még mindig készül a program és jövőre meg is jelenik.



A Respawn Entertainment első alkotása
Az ex-Infinity Ward alkalmazottai Respawn Entertainment névvel új csapatot alapítottak az Electronic Arts égisze alatt és elméletileg gőzerővel készítik az első alkotásukat. Eddig azonban csak egy elmosódott képet láthattunk a programból, melyről a bejelentés óta szinte semmit nem tudhattunk meg. És a helyzet a közeljövőben sem fog változni.

Rage 2 & Doom 4
A Rage folytatása biztosan elkészül majd, hiszen az első játék elég szépen hozott a Bethesda és az id Software konyhájára. Augusztusban pedig maga John Carmack árulta el, hogy a Rage 2 addig nem jelenik meg, míg a Doom 4 nincs befejezve. Vagyis egy mondattal elismerte mindkét alkotás létezését. Ám azóta sem hallottunk egyikről sem semmit.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Skyline2012. 10. 11.. 02:05||#12
Carmack inkább ássa el magát jó mélyre,mert idestova 10 éve nem mutatott fel semmit,csak techdemó szinten mozgó primitív szemeteket. Ha a pc-s hype tábor nem éltetné már rég eltünt volna a süllyesztõben....
© zorrobomber2012. 10. 02.. 18:41||#11
Az XCOM TPS lesz. Cikk és képek:
http://www.rockpapershotgun.com/2012/10/01/whatever-happened-to-the-other-xcom-remake/
© PiszkosFred2012. 10. 02.. 15:41||#10
Tevedsz. A TESO a keszitok elmondasa alapjan, es a feature lista alapjan a GW2 fele rendszert folytatja/hasznalja: barhova mehetsz, barmit felfedezhetsz, barhol szintezhetsz, dinamikus es interaktiv vilagban, barhol, barmikor, a mobok es bossok/eventek kozosen gyurhetok le, mint a GW2-ben, lootot mar akkor is kapsz ha csak megutod, nincs ninjatageles, ninajlootolas, stb.), annyivel kiegeszitve, hogy a sztori meselesben egy full voice acting interaktiv sztorit kap a jatekos, SWTOR szintu mozifilm szeru betetekkel.

most, hogy mondod, tenyleg egy regi vagasu hentelos mmo lesz...
© vg2012. 10. 02.. 12:11||#9
Ez most komoly? http://halo.xbox.com/halo4/en-US/ Ez sem hiteles?
© ratgab2012. 10. 02.. 10:22||#8
Azt gondolom tudod, hogy a wiki-t bárki szerkesztheti! Ergó az az információ nem hiteles, vagy nem biztos, hogy hiteles.
© bcrics2012. 10. 01.. 23:57||#7
-Half life episode 3
-Prey 2
-Last Guardian

Amik érdekelnek és semmi bíztató hír róluk,
© mousee2012. 10. 01.. 17:58||#6
Dettó, én is a kommentekért járok fel a legtöbb oldalra, a cikk csak egy irányzék :)
© vg2012. 10. 01.. 13:03||#5
"Halo csak a következõ generációs konzolokra jelenik meg"

Gondolod? <#nezze> halo 4 wiki... release dates : November 6, 2012
© Carmageddon2012. 10. 01.. 12:18||#4
Kimaradt a kings bounty online is több mint két éve bejelentették aztán se híre se hamva.
© Fbn Lx2012. 10. 01.. 04:36||#3
az elder scrollsért nem lenne kár.
már ide látom, hogy mekkora bukás lesz. kár lejáratni a sorozatot, kb az sw:tor sorsára fog jutni, ha nem rosszabb lesz
a mindenféle mmo-fejlesztgetésbe fogó csapatok közül talán 5 évente akad egy, aki bele tud tenni valami újat a mûfajba. a gw2 különben is meghúzta az új generáció szintjét, a tes mmo pedig valószínûleg egy régi vágású hentelõs tucatmmo lesz, máshogy nem tudom elképzelni