SG.hu·

Az első FIFA '13 részletek

Megjelentek az első részletek a FIFA '13-ból, melyet Londonban tártak a nyilvánosság elé. A bejelentés szerint összesen öt részen eszközölnek komolyabb változtatást a fejlesztők.

First Touch Control
Az első és legfontosabb, hogy a labdakezelés minden eddiginél realisztikusabb lesz. Ezentúl sokkal nehezebb lesz kontrollálni egy beívelt labdát és sok összetevő alapján derül ki, hogy mit tudunk majd kezdeni vele (labda sebessége, lövés ereje, a labda magassága és a játékos technikai tudása).

Player Impact
Sokat fejlesztettek az Impact Enginen is. Ezúttal nem lesznek már életszerűtlen mozgások, mozdulatok. A motort optimalizálták és a karakterek testét is több részre osztották. Így a felső és alsó végtagokat is az engine külön része mozgatja.

Cselezés
A cselezés is nehezedik, de erről pontosabbat nem árultak el.



Taktikai szabadrúgás
A szabadrúgások rendszerét teljesen átdolgozzák. Ezúttal már hárman is odaállhatunk a labdához és megtéveszthetjük az ellenfelet pár trükkel. Betehetünk embert a falba és megpróbálhatunk a helyén átlőni. Ugyanakkor, fordított helyzetben megadhatjuk, hány ember alkossa a sorfalat és megadhatjuk az egyik játékosnak, hogy vetődjön ki a labdára.

Mesterséges Intelligencia
Az eddig többnyire védekező MI mostantól keményen támad majd. Ez igaz a saját játékosainkra is. Folyamatosan keresik a lehetőségeket, az üres területeket. A támadók is okosabbak lesznek: már nem futnak könnyen lesre és inkább együtt mozognak a védelemmel.

David Rutter, a FIFA '13 vezető producere szerint további fejlesztések várhatók, mivel szeretnének javítani a passzokon és új animációkat is kapnak majd a hálóőrök. Fontosabb szerepet kap majd a bíró sporttárs is, de ezekről még nem árultak el semmit. A FIFA '13 még nem kapott megjelenési időpontot, de az első képek már napvilágot láttak.

Mennyire várjuk:

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© pekersz2013. 02. 21.. 19:44||#13
Sziasztok. Letöltötte valaki a HSP13at? Hiába nyerem meg karrier módban a bajnokságot nem indulhatok BLben vagy ELben, nincs is a klubbversenyek között egyik sem (magyar kupa vagy ligakupa sincs..:D) EZ MI? nekem nem jó cska vagy ennyire szar lett az idei HPS?:D
© tmximus2012. 12. 08.. 14:24||#12
Sziasztok, nekem egy olyan problémám van, (már több helyen olvastam ilyet) hogy a jobb analóg nem mûködik és nem tudom beállítani se a játékban se a fifaconfig-ban. ergó nem tudok így cselezni. nincs valami ötletetek?
© GImre702012. 11. 23.. 23:15||#11
sziasztok!
Remélem tudtok segíteni. A trükköket minden esetben úgy kell megcsinálni, ahogy le van írva? Független a pálya nézettõl? Mert mi úgy szoktunk játszani (XBOX360) hogy a Tv készülék jobb, és bal oldalánál vannak a kapuk.
Erre szeretnék választ kapni.
Elõre is köszönöm Imre <#wave> <#conf>
© alexander19932012. 10. 08.. 09:39||#10
Hello! FIFA 13-hoz kellene activation code. Tudtok segíteni?
© vortel2012. 06. 27.. 02:25||#9
aki évente 20-30 játéknapot beletol a játékba, az látja, hogy mennyit fejlõdik minden évben a Fifa. aki meg nem az ne írogasson hülyeségeket. kinek nem inge... :)
© jackoneill902012. 05. 17.. 11:16||#8
minden évben ugyanezeket írják le.
© Etinger2012. 05. 11.. 16:57||#7
WII-be van! :) Az egyetlen élvezhetõ része az amúgy szörnyû verziónak :)
© cateran2012. 05. 11.. 01:51||#6
Ne legyenek illuzioid..azok az amerikaiak.. az angol sracok bizony kurvasokat sportolnak (foci, squash, paintball, stb.) Az angol csajok viszont..na az megint mas:D
© Throme2012. 05. 10.. 21:27||#5
Nem tudom mennyire halad jó irányba a sorozat, de két dolog eléggé furán hangzik:
"Ezentúl sokkal nehezebb lesz kontrollálni egy beívelt labdát" és "A cselezés is nehezedik".
Kérdés ezek mennyire rontanak vagy javítanak a játékélményen...
Ha bonyolult mûveletek kellenek az irányításban szerintem sok káromkodó júzer nem fog áradozni a játékról.
Ami bosszantó volt pár korábbi részben (9-11) az a sok kapufa, sok les. Nekem a szabadrúgás rendszer se tetszik, de nem vagyok jó fifás. Lehet a 12-ben már ezek jobbak lettek...
© nlght2012. 05. 10.. 14:04||#4
én meg azt hiányolom évek óta, hogy a fifa 97-ben volt még teremfoci, aztán utána eltûnt, pedig fun volt, ezek a mostani fifák meg csak gamepaddal játszhatóak igazán, ez az új pedig már szimulátor lesz ha jól értem... a fifa mindig is arcade játék volt, aki igazi szimulációra vágyik az felkapja a bõrt és lemegy rugdusni a helyi placcra a haverokkal (jó, persze a 140 kg-s dagi angol gyereknek jól jön majd a fifa szimulátor)