MTI

Angry Birds-élményparkok fognak épülni világszerte

A népszerű Angry Birds (Dühös madarak) nevű okostelefon-játékot életre keltő élményparkok fognak épülni világszerte.

A finn Rovio fejlesztőműhely a játszótéri kellékekre specializálódott Lappset Grouppal együttműködve fogja felépíteni és üzemeltetni a tematikus parkokat. Az Angry Birds inspirálta első élménypark idén nyár fog felépülni Finnországban, majd Nagy-Britannia következik a soron. A két cég reményei szerint a kezdeményezés aktívabb életmódra ösztönzi majd a játék szerelmeseit.

"A Rovio vállalat célja, hogy a rajongók ne csupán az otthoni kanapén ülve játsszanak, hanem menjenek ki a szabadba, mozogjanak és szórakozzanak" - idézte a Lappset cég értékesítési igazgatóját, Johan Granholmot a BBC. "A parkban hatalmas képernyőkön lehet majd játszani, és lesz egy alagút is, amelyen meghatározott sebességgel kell keresztülfutni, vagy vízfröcskölés áldozata lesz az ember".

A szülők megnyugtatása végett Granholm hangsúlyozta: a játék szellemiségével ellentétben - a felhasználók csúzlival kilőtt madarakkal vadásznak az épületekben bujkáló malacokra - a parkban semmit nem fognak kilőni. 2009-es bemutatása óta az Angry Birds több mint tízmillió letöltést élt meg. A játék rajongói között van David Cameron brit miniszterelnök is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #22
    Specifikációk szerint:
    Iphone 3Gs: 3,5coll HVGA kijelző, 600mhz armv6 cpu, 3megapixeles kamera, vga videófelvétel (talán még vaku sincs?) -> újonnan 120ezer, androidból kb a huawei x3 ideos szint a hardver.

    Iphone4: 640 x 960 kijelző, 1 gigahertzes arm v7 proci, 5mp kamera+vaku+720p videó kb xperia mini szint csak a kijelző nagyobb.

    bár elvileg ez nem jelent semmit az iphone szoftverét teljesen a HWhez optimalizálták (olyan mint a ps2t szidni azért mert csak 300mhz 32mega ram), gyakorlatilag nemtudom nem láttam még iphonet...
  • bujtorgy #21
    több, mint 10 millió letöltés?
    Van az talán már 1 milliárd is...
    http://en.wikipedia.org/wiki/Angry_Birds
  • Skynet #20
    Eszed mint látszik.:)
    Az oprendszerről írtam amit írtam (memóriakezelés script,stbstb felesleges folytatni fingod sincs ez egyértelmű az írásaidból)és akkor még voltam olyan kegyes hogy gyári rendszerrel hasonlítottam össze az Ios-t nem a mérföldekkel tartalmasabb gyorsabb jobb custom romokkal.:)

    Nyílt oprendszer rosszabb és jössz a linuxal, már csak ezekhez sincs gőzöd közöd..:D
    A Linux a windowsal szemben a bonyolultsága és támogatotsága miatt vérzik el egy mezei átlagfelhasználó számára (és emiatt a piacon), az Android pedig jelen pillanatban már piacvezető a telefonok között mint rendszer, mivel rettenetesen felhasználó barát,személyre szabható,és sokkal több,komolyabb dolgot lehet vele művelni (lévén nyitott) mint a zárt Ios-al vagy az éppen aktuálisan HALDOKLÓ (te jó ég olvass már utána mielött android antifanként fröcsögsz baromságokat,miszerint Ms rendszere jó,sőt jobb) Win mobil....

    Ha fogtál volna életedben a Iphone-on kívül egy legalább középkategóriás Androiodos telefont ami lehetőleg 2010 után jelent meg,akkor tudhatnád hogy bizony egy 50ezres Xperia szintjén mozog az Iphone 4 sebességben tudásban mindenben, a különbség annyi hogy legalább 2szer annyiba kerül az iphone 4...
    Egyébiránt a nagy iphone 4S is mezei egyszerűséggel vérzik el a Galaxy S2-höz képest minden téren....:)

    "Tipikusan olysn felhazsnáló vagy, aki élből (divatból) fikázza a nagyokat (MS, Apple), mindent elítél tőlük, semmit meg sem néz, csak a saját ki világában baszakodik. Aztán meg eljár a fórumokra és osztja az észt. "

    Sehol sem írtam hogy bármelyik szar lenne,hogy az apple fanok idióták lennének vagy hogy az android a világ legjobbja pusztán leírtam pár tényt te pedig végigfröcsögted a fórumot és pontosan TE voltál az aki egyből elkezdte fikázni a android fanokat és az androidot szarnak titulálta, de egy észérvet nem tudna írni vagy megmagyarázni hogy mitől lehet egy ekkora "szar" piacvezető....:D

    Gyuszopapa, és Zero7th mint alregjeim? :DDDD
    Te tényleg atomszánalom vagy apám.....:)
  • tomcsa4 #19
    Na mi van, jöttél az alregekkel vagy a hülye haverjaiddal? Szeriinted amiben erősebb proci van az jobb? Gondolod a szoftver nem számít? Okos vagy, gratulálok.

    Talán ha fognál is a kezedbe okostelefonokat (nem csak egyet és nem csak a 30-40 ezres kategóriából), akkor értelmesebb lennél.

    Nyílt oprendszer rosszabb. Több vele a baj, lást a linux esetét is. Nem azt mondom hogy nem vásárolnak Androidra, de sajnos ugyanazon az oprendszer alatt vagy megy a játék vagy nem. (Nincs minimális hardver megadva. Ez ma már nem akkora baj, de 1 évvel ezelőtt az volt.)

    Tipikusan olysn felhazsnáló vagy, aki élből (divatból) fikázza a nagyokat (MS, Apple), mindent elítél tőlük, semmit meg sem néz, csak a saját ki világában baszakodik. Aztán meg eljár a fórumokra és osztja az észt.

    Ráadásul marha jó vitapartner vagy: Apple felhasználók idióták, MS OS szar, Android a világ legjobbja, akinek más a vélemnye az hülye, erősebb hardver erősebb telefon (gondolom magasabb a megahertz, mi?).
  • Skynet #18
    Rá kell hagyni,eleve szó nem volt semmiféle androidról a kommentedben,ő mégis meglátta benne a gonosz elbutult apple szídó android fant,és azonnal habzó szájjal vetődött védeni az apple-t...:)
    És még vitának sincs értelme,a kommentekből,miszerint az MS rendszere jobb, a Galaxy S2 egy ipod touchoz ér fel (miközben erősebb HW van alatta mint az I4/I4S-ekben), és az egyéb root és hasonló okosságok bőven bemutatják hogy tipikus Iphone tulajjal van dolgunk akinek a konkurenciához gőzeköze nincs de azért szapulja...

    Arról nem beszélve hogy képes valaki leírni azt hogy a nyílt rendszer szar a zárt rendszerekhez képest...:)
    És még egy ilyen képes leírni hogy az android fanok korlátoltak...Szakadok...:D


    //Közben halkan jegyzem meg hogy egy Xperia Mini Pro vagy egy Neo V mezei lazasággal hozza 40.000ft-ért a sima Iphone 4 szintjét minden téren (a mini pro a kisebb felbontású kijelző miatt sebességben még jól szarrá is alázza), kis buherálással még többet is mivel ezekbe a telefonokban ugyan a a hw lapul mint a Arc S-ben, csak proci órajel játék vlt a telók között,illetve anagyobb kijelzőt és amerát fizeted az Arc S-nél.... Mennyibe is fáj egy Ihone 4?:) Ennyit az árakról...:D

    Egy átlag okostelefont ajnározó usernek bővel elég egy 40-50ezres telefon, e fölött csak menőzés jelen pillanatban..
  • Gyuszopapa #17
    Azt bírom az egészben hogy a sok hülye akit látok mert közelemben is van egy pár,megveszi ezeket a 100 ezres szarokat azért mert kell mert menő és kész.Amit ezek tudnak annak 5%-át se használják és ezért fizetnek ilyen sokat.
  • Zero 7th #16
    Nyehehe. Tényleg ENGEM próbálsz itt berángatni egy iOS-Android hitvitába, mikor én eleve az okostelefont, mint koncepciót faszságnak tartom? Aranyos.

    Egyetlen szóval nem mondtam, hogy az Apple, mint cég hülye lenne. Sőt, az, hogy lehúzzák a hülyéket, úgy, hogy azok még örüljenek is neki, az valami zseniális. De nem igazán tud a cég ezen kívül olyat felmutatni, amit értékelni tudnék.

    Ha meg kérdezned kell, hogy ki a hülye, akkor nagy valószínűséggel te vagy az.
  • Jude666 #15
    kurvaanyátok :O
    évente 6 millió gyerek hal éhen, de itt ilyen elsővilági "áhjóesz vagy androlyid a jobb" gecikkel szarakodtok.
    szopkigecimheeee
  • Skynet #14
    "MS köröket ver rá. "
    Szakadok...:D
    Tényleg befejeztem,ilyen hsz-ek után..Fröcsizz tovább te abszolút nem elvakult.:)
  • Skynet #13
    40 pénzért Xperia mini-t és Neo V-t is kapsz, az iphone 4 kivételével az összes iphone-t megeszik tudásban sebességben multimédáiban mindenben,már itt bukik az igazolt apple ár.
    Már ezen a telefonon nincs szaggatós animáció,nemhogy az S2-n.... Az egyedüli dolog ami animációszaggatást okozhat a gyárilag gyenge memóriakezelés amit egyetlen scriptel át lehet állítani, még komoly hozzáértést sem igényel sem semmit.

    "Egy Samu Galaxy S2 talán felér egy első generációs ipod touchoz. Talán."
    Ezen jót röhögtem írj még ilyeneket okosakat te előítéletmentes abszolútnem apple fanatikus.:)

    Leírtál egy rakás baromságot de arra nem tudtál reagálni hogy mégis miben több egy mezei ginger 2.3.4-nél (és akkor még custom romról nem is beszélgetünk,amik rendszerint mindenben überelik a gyárit) az iphone nagy rendszere...Marketben? Nos nem,abban már igencsak felhozta magát tartalomra és minőségre is az apple...
    Mi köze a market tartalmának a roothoz a warezhoz meg mindenhez? Semmi...:)
    Root eleve főként a rendszerporgramokhoz kell,de látom nagyon ott vagy a témában,itt abba is hagyom mert megint olyannal kezdtem beszélgetni aki életében egyszer fogott egy alsókategóriás android telefont a kezében és iphone tulajként azóta is a mellét veri mennyivel jobb az apple...Hát tévedsz:)
    Apropó nem vagyok sem android sem iphone sem semmi fanja, jóideig nem is érdekeltek az okostelefonok,aztán volt iphone 2g és 3g is a tarsolyomban amit lecseréltem egy jelenleg 60-70 körül futó androidrosra ami köröket ver a régi iphone-jaimra minden téren és mivel már nem egyszer voltam iphone 4 közelben így teljesen nyugodtan kijelentem hogy bár gyengébb az iphone 4hez képest a hardware,mégis a sebesség,az alkalmazások és a játékok ugyanolyan látvánnyal futnak ugyanolyan folyékonyan mint az I4-en,ráadásul az összes nevesebb minőségi cucc,alkalmazás és játék ugyan úgy fent van a marketen is,csak rendszerint olcsóbban....:)

    // Ezidáig nemigazán találkoztam olyan programmal ami nem ment.... Ja hogy azokra alapozunk akik vesznek egy alsókategóriás androidos telefont,aztán telesírják a fórumokat és a marketet mert ne működik rajta minden? Komoly, de ettől még egy közepes androidon megy vidáman minden gond nélkül..:)