King Arthur II - The Role-playing Wargame

Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia

A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata. A fiatal fejlesztőstúdió ugyan már 2008-ban felhívta a világ figyelmét arra, hogy képesek komolyabb háttér nélkül is kiemelkedő videojátékot készíteni - Crusaders: Thy Kingdom Come címmel -, azonban első ízben egyértelműen az Artúr király mondakörét feldolgozó King Arthur - The Role-playing Wargame hozta meg számukra az átütő sikert. Ennek köszönhetően senkit sem ért meglepetésként, amikor néhány igencsak jól sikerült kiegészítőt követően a készítők bejelentették, hogy sorozattá bővítik a King Arthurt, amelynek második felvonása meg is jelent a napokban.

Az alkotás története nem túl meglepő módon - kissé közvetetten ugyan, de - ott kezdődik, ahol az első abbamaradt. Aki esetleg elfelejtette volna, a bemutatkozó rész fináléja úgy végződött, hogy hatalmas harcok és sok-sok kaland árán Britannia földjét sikerült újfent egyesítenünk, ám az azóta eltelt néhány év alatt ismét történt egy és más. Korábbi főhősünk, Artúr király például egy komoly sérülést követően ágynak esett, így az ország vezető nélkül maradt. Ennek köszönhetően a korábban egységesített régiók ismét klikkesedni kezdtek, mindemellett pedig újabb természetfeletti veszedelem is felütötte a fejét néhány föld alól érkezett démoni horda képében, akik egyre nagyobb felfordulást okoznak Britannia-szerte. Ez az áldatlan állapot fogad majd minket, amikor először betöltjük a játékot, a megoldás pedig újfent ránk vár.


A feladat adott, ismét egy zászló alá kell vonni az ősi földeket, ám mivel Artúr király jelenleg súlyos beteg, a feladat a vérági trónörökösre, William Pendragonra vár. Artúr fia hamar rádöbben, hogy lényegesen nagyobb teher hárul rá, mint annak idején édesapjára, ezúttal ugyanis már nem számíthat a híres Kerekasztal lovagjaira, de segítőtársai azért így is akadnak. Ők név szerint Morgana LeFay, Merlin egykori tanítványa, a félig ember, félig tündér varázslónő, valamint a valamikori Kerekasztal hűséges szolgálói közül megmaradt Sir Lancelot.

A kampány indítása után azonnal rájövünk, hogy a King Arthur II éppen azt a kitaposott utat folytatja, mint amit elődje már alaposan feltérképezett korábban. Felületesen vizsgálódva ugyanis rögtön kijelenthető, hogy a játék alapjai, a mechanizmus, de még a kezelőfelület elrendezése sem változott egy fikarcnyit sem az első felvonáshoz képest. Magyarán egy olyan játékmenet tárul elénk, mint amilyent - ha nem ismertük az első részt - a Total War-sorozat legutóbbi epizódjai voltak képesek képernyőinkre varázsolni. Hangsúlyozandó azonban, hogy a King Arthur II lényegesen összetettebb és sokszínűbb a Creative Assembly alkotásánál, de az alapok egy tőről fakadnak.


Így tehát a játék menetét két részre oszthatjuk, méghozzá körökre osztott és valós idejű stratégiára. A legtöbb időt feltehetően a körökre osztott oldallal fogjuk eltölteni, ez ugyanis magát a stratégiai térképet jelöli, ahol hadseregünkkel mozoghatunk, kalandokat, kihívásokat és csatalehetőségeket kereshetünk. Ez a rész szolgál továbbá arra is, hogy az első epizódtól megszokott módon menedzseljük vagy fejlesszük seregeinket, hőseinket vagy városainkat, de a különféle adórendszerekkel, toborzásokkal és diplomáciával kapcsolatos teendőinket is itt intézhetjük el, dolgunk végeztével pedig megfordíthatjuk a kört, és évszakot váltva ismét kezdhetjük elölről a fentieket.

A King Arthur II valós idejű részét ezzel szemben tulajdonképpen egyedül az összecsapások képezik. Hasonló volumenű harcok várnak ránk itt is, mint bármelyik Total War-epizódban, számtalan egységtípus, hatalmas küzdelmek, varázslatok, felelős taktikai döntések és egyebek jellemzik ezt a momentumot. Összességében tehát a játékmenet mechanizmusát az ég adta világon semmiféle módosulás nem érte, de sok-sok apró módosítás és finomhangolás igen. Nyilván nehéz lenne minden egyes változást egyenként felsorolni, de a fontosabbakra igyekszünk felhívni a figyelmeteket.

Lássuk először a stratégiai képernyőt! A megújult, de alapjaiban ugyanolyan elrendezéssel bíró kezelőfelület azonnal szemet szúr majd a gyakorlott King Arthur-felhasználóknak, ugyanakkor az újragondolás mellett komolyabb újdonságok nem fogadnak minket. Jó ötlet volt kissé átláthatóbbá varázsolni az adókkal és a moralitással kapcsolatos füleket, külön kiemelendő, hogy ezúttal már alapból megtalálhatjuk majd a diplomáciai rendszert a bal felső sarokban, a szorult helyzetekben tehát elkerülhetjük a biztos vereséget, sőt, lényegesen változatosabb lehetőségek is várnak így ránk.

Alapjaiban átalakult, ám szerintem rosszabbra sikerült a mini-térkép, de a seregekre és hősökre aggatható fejlesztések, illetve extra tulajdonságok rendszere, ezzel együtt a teljes képességfa is átláthatóbbra sikeredett, sőt, az új szisztémának köszönhetően lényegesen több lehetőségünk is lesz ezzel kapcsolatban. Nagymértékben módosult és minden korábbinál nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a készítők az ereklyéknek, amelyek közül egy időben csak hat lehet nálunk, de lehetőségünk lesz arra, hogy több ilyen értékes tárgyból egy mindennél erősebb darabot készítsünk.


kardból, egy gyűrűből, valamint valamiféle ritka fémből például egy elképesztően erős, számtalan extra tulajdonsággal rendelkező ereklye kovácsolható, ami bizonyosan éreztetni fogja hatását a harctéren. Mindezek mellett természetesen kismillió apróság módosult - tapasztalataim szerint többnyire pozitív irányban -, de megmaradtak a jól ismert és bevált elemek is, így az évszakokra kiélezett körváltás, a szöveges, olvasgatós kalandok - továbbra is a játék legkiemelkedőbb részei ezek -, vagy éppen a dolgunkat nehezítő járványok és felkelések, amelyekkel kapcsolatban ezúttal lényegesen többféle módon léphetünk fel, mint korábban.

A harcok természetesen elkerülhetetlenek lesznek a King Arthur II-ben is, akár egy ellenséges sereg, akár egy rossz mederbe terelt kaland, akár egy felkelés a kiváltó oka. A játék az ilyen esetekben - sajnos csak hosszas töltési időt követően - egy óriási csatatérre repít minket, ahol az első epizódhoz hasonlóan zajlanak az ütközetek. Ismét tudjuk gyorsítani és lassítani az ütközetet, újfent lehetőségünk lesz varázslatokat használni - a mágikus pajzsot különösen hasznosnak éreztem -, számtalan taktikát bevethetünk majd, és megint központi szerepet kapnak a területeken elhelyezett építmények, ezúttal azonban jelentőségük lényegesen lecsökkent az első epizódban megtapasztaltakhoz képest. A készítők ugyanis végre kivették a harcokból azt a legtöbb rajongó szerint idegesítőnek vélt momentumot, miszerint a csata végkimenetelében szerepet játszanak az elfoglalt stratégiai pontok.


észetesen számtalan előnyünk származhat majd abból, ha birtokba veszünk egy-egy építményt - különféle varázslatok például -, de a King Arthur II egyetlen csatája alatt sem kell azon aggódnunk, hogy bár erősebb sereggel bírunk, az ellenfél egységei gyorsabbak, így képesek elfoglalni az összes építményt, amivel ugyebár az első részben meg lehetett nyerni az adott ütközetet. Ezúttal azonban ilyen nem lesz, ugyanakkor elbúcsúzhatunk egy pozitívumtól is a valós idejű összecsapások esetében, a hadseregek ugyanis már nem fognak megfutamodni, hanem utolsó vérükkel harcolnak céljaikért. Ez az ellenséges seregek esetében gyakran fog hiányozni, saját haderőnket szemlélve azonban örülhetünk majd, hogy a legbrutálisabb csaták kellős közepén sem kell visszaterelgetnünk a beijedt egységeket az események sűrűjébe. Grafika: A King Arthur folytatását szemlélve lényegesen komolyabb módosulást érzékelhetünk azonban a játék grafikájával kapcsolatban, ami szó szerint elképesztőre sikeredett az elődhöz képest. Ugyan a töltési idők még mindig rendkívül hosszúak, de ha egyszer elénk tárul a hatalmas, átdolgozott stratégiai képernyő, de sokkal inkább egy több ezer fős sereget felvonultató csatamező a maga dimbes-dombos tájaival, az valami elképesztő tud lenni. Az egységek szó szerint élnek, páncéljaik, arcvonásaik, egyszóval minden rendkívüli részletességgel lett kialakítva, a fények, valamint az árnyékok pedig lelket lehelnek az egész látványba.

Kicsit sem túlzok, ha kijelentem, hogy a legutóbbi Total War-epizódhoz képest lényegesen szebb lett a King Arthur II. Részletesebb, jobban kidolgozottabb az egész küllem, és bár sajnálatos módon a futtatáshoz egy kisebb erőmű szükségeltetik, helyenként kicsit optimalizálatlannak is éreztem a grafikus motort - de ha valamiért, ezért a látványért érdemes lehet még gépfejlesztésre is áldozni. Nem is kérdéses a pontszám!

Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelület az elrendezést tekintve szinte mit sem változott az első King Arthurhoz képest. A megmaradt opciók kivétel nélkül ugyanott találhatók, azonban az egész kapott egy komorabb, gótikusabb vonalat, aminek köszönhetően lényegesen érettebbnek fog tűnni az alkotás. Az irányítás tekintetében azonban semmiféle változást nem hajtottak végre a fejlesztők, ugyanakkor minek is változtattak volna azon, ami már 2009-ben is tökéletesen működött?

Játszhatóság: Aki végigjátszotta a sorozat első részét, az nyilván tudja, hogy korunk egyik legösszetettebb játéka volt a King Arthur, ami jellemző a folytatásra is. Ha minden egyes csatát megvívunk, és minden aprócska kalandba belegabalyodunk, akkor akár többször tíz óráig is eltarthat, míg eljutunk a fináléhoz. Habár én a készítők helyében már elgondolkodtam volna valamiféle kompromisszumos többjátékos módon, de ennek hiányát a rendkívül hosszú kampány miatt még nem érzékeltem.

Intelligencia, nehézség: Az egyetlen pont - néhány egyéb apróság mellett -, amellyel kapcsolatban annyira gyengének éreztem a kettes King Arthurt, hogy pontlevonást ítéljek meg számára, az egyértelműen az intelligencia és a nehézség volt. A mesterséges intelligencia terén továbbra is - akárcsak a legtöbb stratégia esetében - komoly finomhangolások szükségesek még a franchise számára, főleg a harcok esetében lehetett észrevenni, hogy az ellenfél egy bejáratott taktikát használ, és a legtöbb esetben a túlerőre alapozott lerohanásra alapoz.

A nehézségi szint esetével már az első King Arthur is hadilábon állt, és sajnos nincs ez másképpen a folytatással sem. Ha óvatlanok vagyunk, akkor gyakran futhatunk majd bele még könnyebb fokozatokon is nálunknál sokszorosan erősebb seregekbe, amelyeknek köszönhetően nagyon hamar eljuthatunk a játék végéhez, csak éppen a történeti finálé helyett valahol már a kampány közben. Nyilván ezektől a hibáktól a legtöbb valamire való stratégia szenved, így komolyabb negatívumnak nem nevezném, de azt éreztem, hogy ennél azért többre lettek volna képesek a Neocore emberei.

Hangok, zene: Az első felvonáshoz képest a legnagyobb különbség a King Arthur II hanghatásai között, hogy ezúttal folyamatos lesz a narráció, magyarán kalandjaink és minden egyéb elmesélését egy kellemes bariton férfihang biztosítja. Az állandó mesemondás ugyan hosszú távon az idegeinkre mehet, de sokkal több kellemes, mint kellemetlen élményt okozott a számomra, nem mellesleg pedig opcionális. A szinkronokkal és a zenékkel egyébiránt nincsen semmiféle probléma, külön kiemelném mind közül a háttérben felcsendülő óriási dallamokat, amelyek továbbra is képesek voltak megszépíteni az alkotás által lefestett hangulatot.

Összegzés: A fenti sorok után nehéz bármit is összegzésként mondani a King Arthur II-ről, hiszen kétség sem férhet ahhoz, hogy az egyik legjobb olyan videojáték lett, amelyet magyarországi fejlesztőcsapat készített. Akadnak ugyan aprócska hibái, de többségében egy olyan szerepjátékos elemekkel is megrakott stratégia került ki a Neocore Games stúdiójának falai közül, amelyre garantáltan évtizedek múltán is emlékezni fogunk határon innen és túl egyaránt. Minden stratégiafanatikusnak ki kell próbálnia!