SG.hu·

Számítógépes játék-kiállítás nyílik ma Szolnokon

A számítógépes játékok nemzedékformáló kultuszát mutatja be a szolnoki Damjanich János Múzeum és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum új időszaki kiállítása.

A tárlat megidézi a videojátékok sajátos atmoszféráját, s hatásukat a mai vizuális kultúrára, mellyel a fiatal iparművészek szemléletére is hatott. Vázlatos módon ismerteti a számítógépes játékok történetét, illetve a játékok hőskorának világhírű képviselőit, és válogatást ad a számítógépes játékok ihlette divatcikkekből.

A számítógépes játék történetéből kiemelkedő személyi számítógépek, konzolok, perifériák és kazetták is láthatóak. Ritkán hozzáférhető érdekesség például a Kovács Mihály piarista szerzetes és gimnazista diákja, Woynarovich Ferenc által tervezett Mikromat építőkészlet. E tárgy már a 60-as évek végén elhozta a kibernetikai játék élményét az otthonokba.

A kiállításon láthatjuk a világ egyik első otthoni számítógépét, a Commodore PET-et. Olyan különleges videojátékokat is megtekinthetünk, mint a Vectrex, mely egy vektorgrafikus kijelzővel egybeépítve jelent meg, s olyan hatást tett, mintha egy miniatűr játékautomata lenne. A látogatók az 1985-ös év világsikerét, a legendás Nintendo NES-t és annak mai leszármazottját, a Wii-t ki is próbálhatják.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum kiállítása augusztus 30-tól Szolnokon, a Damjanich János Múzeumban, majd október végétől 2011 végéig Túrkevén, a Finta Múzeum Vadász Pál Kiállítótermében mutatkozik be a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága invitálására. A gyűjtés és kutatás a MaDok-program keretében történt. A kiállítást Képes Gábor rendezte.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2011. 09. 01.. 18:14||#2
Érdekes kiállítás, csak sajnos elég kicsi. Viszont egymásután játszottam a NES-el és a Wii-vel, nekem ez a mozgásérzékelõs kontroller nem jött be. Jobban esett a NES-en a Tetris, mint fiatalabb kollégáján a Donkey Kong. Párfajta konzolból nem volt bemutatódarab.
A pókerautomata rettentõen addiktív :).
© Tomalak2011. 08. 30.. 13:17||#1
óó ilyenkor jó mezõtúrinak lenni xD