SG.hu·

Független csapat készíti a legjobb mech játékot?


Múlt héten mutatkozott be a független Adhesive Games alkotása, a Hawken, mely egy óriási robotokat, mecheket felvonultató akció-FPS lesz. A Mechwarrior-, és talán még az Armored Core-rajongók is örülhetnek, hiszen a látottak alapján nagyon jól sikerül majd a program.

A dolog annak tekintetében még inkább elismerésre méltó, ha tudjuk, hogy a fenti csapat mindössze 9 főből áll, és a játék alig 9 hónapja készülget. Ehhez képest a lenti trailer, melyben számos játékmeneti részt is mutat, egy eléggé kiforrott játékot prezentál. A fejlesztők elárulták, hogy a Hawken készítésénél az Unreal Fejlesztői Készletet használták fel, amiből láthatóan mindent kihoztak.


A játékban természetesen különböző mechek lesznek majd elérhetők, így aki a lassabb, de jóval nagyobb tűzerejű Góliátokat vagy a kisebb, gyorsabb gépeket kedveli is megtalálja a számítását. Ráadásul lesznek különböző nehezítések is (fegyverek túlhevültsége, újratöltési sebesség stb.), melyek szintén nagyban befolyásolják egy csata kimenetelét.

A Hawken egy poszt-apokaliptikus világban játszódik, de többet nem árultak el a háttérről. Azt azonban hozzátették, hogy a trailerben látható pályák még viszonylag üresek, a végső verzióban azonban számos dolgot láthatunk majd a környezetben (például különböző állatokat, gépeket, melyek élik a saját életüket).

A csapat nem szeretné "eladni" egy nagyobb kiadónak a játékot, mert nem akarnak semmilyen kompromisszumot kötni, így jelen állás szerint saját maguk vállalják fel a forgalmazási feladatokat is. A Hawken elméletileg még az idén megjelenik - PC-re biztosan, a konzolosok verziója még nincs tervbe véve.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sippie2011. 04. 05.. 19:11||#22
Milyen jogi szarakodás van az MW körül? Valaki le tudná írni röviden?
© Ivaan2011. 03. 25.. 16:05||#21
Ha érdekel az ilyesmi és megvan a Crysis Wars, nézd meg ezt, érdemes lehet kipróbálni:

http://www.mechlivinglegends.net/

Ez egy ingyenes mechwarrior mod a Crysis Wars-hoz, csak multi.
Jelenleg a nyílt béta verzió elérhetõ.

Gameplay-ért írd be a youtube-ra: mwll,vagy mechwarrior living legends

A Crysis Wars járt a Warheadhez illetve a Crysis Max Editionhoz, ha jól tudom.

Üdv!
© Quent1n2011. 03. 24.. 03:17||#20
Hát igen ennek nincs sok köze a BT-hez, csak egy robotos ugrabugra. A MechWarrior az MW. Ha nem lenne ilyen kusza a BT jogok helyzete, a világ legnépszerûbb sci-fi univerzuma lehetne lazán, jobbnál jobb játékokkal, filmekkel stb. Nekem kb. 35 könyvem van magyarul + az összes kiadott angolul, és hát valami zseniális sorozat. Eszméletlen merítési lehetõség van benne. Anno a Mechcommander és a Mechwarrior széria megmutatta, hogy nem gyenge a téma. Csak ez a jogi szarakodás, szomorú hogy emiatt marad mindig az árnyékban.

Remélem azért az a MW5 amibõl volt a trailer, egyszer elkészülhet, mert addig maradnak a modok, amik azért nem az igaziak. Mondjuk a könyveket minden mech fannak ajánlom.
© Jagdgeschwader2011. 03. 23.. 22:25||#19
Basszus, de imádtam a Mechwarriort, mondjuk mindig csak a 75 tonnás Mad Cat (vagy Timber Wolf tökmindegy) Mechával toltam. Bár ez a játék inkább a Shogo M.A.D.-re hasonlít nem?
© Zolivok2011. 03. 23.. 21:48||#18
single = indie , the withcer , the saboteur , audiosurf , multi a menõ
© Zolivok2011. 03. 23.. 21:47||#17
hey bro + és - ist mine
© DaemoonHunter2011. 03. 23.. 20:46||#16
Anno bejelentették a MechWarrior5-öt is nemde? Trailer is volt, nem is akármilyen...
Azt a játékot függesztették fel a jogok miatt? Mert ha igen kár érte, ez a közelébe se ér egy igazi mechwarriornak.
© lamer the true2011. 03. 23.. 19:03||#15
Mellesleg a kiba*** jogok miatt nincs Mechwarrior 5, ami totál szégyen az emberiségre nézve 😛 Az összes ingyenélõ jogászt meg ügyvédet meg mittomén kit fel kéne rakni egy ûrhajóra oszt had menjenek. Késõbb vitatkozhatnak majd rajta, hogy jogos volt e 😊
© lamer the true2011. 03. 23.. 18:59||#14
Nem lesz ez rosz, persze nem egy Mechwarrior, de meglátjuk.

Volt azért pár régi jó meccsem light mech-ekkel is 😊 Bevetettük a tudatlan külföldiek ellen az õsi magyar cselt. Én rohangásztam a pályán egy 35 tonnás kis szunyoggal és addig lövöldeztem egy light lézerrel valami böszme 100 tonnás seggét, amíg felbõszülve utánam nem rontott. Persze a bamba csak lesett, amikor begyujtva a rakétákat egy szûk sikátorban kiröppentem elõle. Aztán már csak a katapult gombra üthetett ha elég gyors volt, mert a többiek szépen bekapcsolták a motorokat, így láthatta, hogy mi is vár rá 😊 Hehe de szép is volt 😉

Mellesleg a játék UDK-t használ szóval nem sok fejlesztés van benne. Itt inkáb animátorok és designerek kellenek, ezért is van, hogy 9 hónap alatt itt vannak. Kicserélték a modelleket, textúrákat, kes script és kész. Ezért is teljesen olyan, mint egy sima FPS, de az UDK ebben nagyon jó.

Épp ideje, hogy egy free engine kimutassa a foga fehérjét 😊
© Szefmester2011. 03. 23.. 14:47||#13
Ha csak annyiban hasonlítana hogy óriás lépegetõk harcolnak egymás ellen akkor hiába az ügyvéd ha a lépegetõs játék nincs szabadalmaztatva.

Zolivok: Akkor menj multizz valami szutyok és hulladék akármivel, nem tudom mi a menõ, de tudod anno a mechwarrior 3 - 4 idején volt egy baromi hosszú és élvezetes single player rész, és mellette volt az élvezetes multi. Az hogy a kiadók a hozzád hasonló multib*zik s*ggét akarják csak fényesre nyalni az a te és a hozzád hasonlók szégyene. Mert simán igénytelenek vagytok... Pornóba is minek a történet nemigaz? Csak hát nem árt bele, mert máskülönben unalmas nézni... csinálni sokkal jobb. 😊 Ugyanez a játékokkal. Minek van a single? Hogy ha ráunok a sok csíter vérhülye vérpistikére akkor ki tudjak kapcsolódni.

De tudok még jobbat.. szedd össze a haverjaid akik a te "csak a muli a zIsten!" felfogást követik, menjetek el moziba, fizessétek ki a jegy árát, és a reklámok után menjetek haza mert a történet kit érdekel, csak a haverokkal akarsz lógni egy kicsit...

Mech5-öt a népnek! 😄