SG.hu·

Felháborodást váltott ki a berlini falnál játszódó lövöldözős játék

Két évtizeddel Németország egyesítése után felháborodást keltett egy lövöldözős videojáték, amely az egykori berlini falnál, az úgynevezett halálzónánál játszódik.

A játék a Németországot egykor 1378 kilométer hosszan kettészelő határsávra utalva az 1378 nevet kapta. A játékosok 1976-ba kerülhetnek vissza és választhatnak, hogy a keletnémet határőrök, vagy a mindenáron nyugatra szökni próbáló menekültek szerepébe bújnak. A játék a lőni vagy letartóztatni dilemmára épül, amely gyakorlatilag azt jelentette, hogy a határőröknek fegyverrel vagy anélkül mindenképpen meg kellett állítaniuk a határsértőket. A katonák válogatás nélkül sem lövöldözhetnek, mert azzal akár hadbíróságra is kerülhetnek, miközben Kelet-Németországgal szemben is erősödne a nemzetközi politikai nyomás.

Rainer Wagner, a kommunizmus áldozatait képviselő szervezet vezetője szerint a játékot nem lehet a klasszikus értelemben vett lövöldözős játékokhoz hasonlítani, mert ebben nem a felfegyverzett ellenséget, hanem a védtelen civileket lehet lelőni. A játékot fejlesztő 23 éves Jens Stober azzal védekezik, hogy a játékkal mindössze az ország történelmét próbálják megismertetni azokkal a német fiatalokkal, akik még meg sem születtek a fal leomlásakor. Az 1378 bemutatója október 3-án, a német egyesülés 20 éves évfordulóján lesz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Julius Caesar2010. 10. 01.. 22:24||#3
Németek szerintem kicsit túlreagálják a saját múltjukat. Na mindegy.
© kiskapucska2010. 10. 01.. 16:27||#2
Lehet vitatkozni, hogy mennyire ízléstelen vagy nem egy ilyen megoldás, de a németek azért hiperérzékenyek mindenre, ahol ábrázolt erõszak feltûnik. Gondoljunk csak arra, mikor civilek helyett ufókat lehet elgázolni talán a Carmageddonban (lehet tévedek, de mintha arra emlékeznék), vagy zöld színû a vér, meg hasonlók...
© Zombee2010. 10. 01.. 10:15||#1
Betiltani! Még a végén a kis Jürgen az 5b-bõl falat emel a portájukra, és ha a kis Klaus a közelébe megy, dádá lesz.