Ötvös Tibor

Nintendogs miatti kutyatámadás?

A Nintendo szereti azt hirdetni magáról, hogy az általuk forgalmazott konzolok családbarátabbak, mint a konkurensei.

Ez mondjuk igaz is, hiszen a "keményebb" műfajok követői (lásd MadWorld) rendre megbuknak például Wii-n, míg a könnyed Sports milliós darabszámban kel el. Eddig nem is nagyon voltak botrányok a cég körül, legutóbb is a DS gyógyító hatását ecseteltük. Most azonban egy támadás miatt kell beszámolnunk a gépről.

A DS egyik legsikeresebb címe a Nintendogs, melyben különböző kiskutyákat kell nevelgetnünk. Sokan kritizálták, mert nem elég szép a grafika, de mint a mostani sajnálatos esetből kiderült, a hangokkal semmi gond. Egy 9 éves kislányt, Megant egy barátja kutyája megtámadta, mert a lány bekapcsolta a játékot és elkezdett ugatni. Erre az állat, aki a Saracen nevet viselte, ráugrott a kislányra és elkezdte harapdálni őt.

Ekkor egy másik kutya rátámadt Saracenra, hogy megvédje a lányt, aki végül is ennek köszönheti az életét. A támadó állatot elaltatták, de a gazdája szerint Megan valamit biztosan csinált vele, mert Saracen egy teljesen nyugodt és ártatlan állat volt. Megan nagymamája viszont a játékot hibáztatja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #4
    Egy átlagos kutya teljesen jól elvan a gyerekekkel egészen addig a pillanatig amig nem inzultálják. Nagyon könnyen meg lehet figyelni kutyánál hogy egy gyerek meghúzza a fülét pl akkor odakap de csak a levegőbe, figyelmeztetésből. Ha nincs ott a felnőtt közvetlen a közelben (aki a falkavezér) akkor a harmadik negyedik ilyen már igazi odakapás lesz.
    Tuti biztos vagyok benne, hogy nem a játékkal volt a gond hanem a gyerkőc akarva (böködte, csípkedte, stb) vagy akaratlanul (véletlen ráült, rálépett, stb) mószerolta a kutyát azért válaszolt így.
  • Szefmester #3
    Ha a kutya nem volt megnevelve, csak volt mert aranyos, akkor előfordulhatott hogy kitört belőle a dili.

    A kutya meg a mondás szerint olyan mint a gazdája, ennek meg amerikai hülyegyerek volt a gazdája...
  • Wittgen #2
    Én még csak olcsó amcsi filmekben láttam olyat, hogy kutyák reagáltak volna a játékok hangjaira.

    Ez megint egy "fogjunk mindent a játékokra" című dolog. Biztos, hogy a kisgyerek csinált valamit, ami miatt a kutya nekitámadt.
  • shandix #1
    Úgy látom Amerikában nem csak az emberek hanem a kutyák is egyre hülyébbek.