A jelek szerint a Bungie méltó módon búcsúzik a sikersorozattól, hiszen a Halo legújabb része kirobbanó siker lett.
A Microsoft a tegnapi Tokyo Game Shown tartott prezentációján örömmel tudatta az egybegyűltekkel, hogy a Halo: Reach a megjelenése napján kereken 200 millió dolláros bevételt hozott. Számot nem árultak el, de ez legkevesebb 3 millió eladott példányt jelent. Ez pedig a 2010-es év eddigi legnagyobb bevétele, mely egy szórakoztatóipari termékből származik.
Ezzel alaposan feladta a csapat a leckét a Call of Duty: Black Opsnak, melytől az Activision a Modern Warfare 2-t lepipáló eladásokat vár. Mindenesetre a Microsoft azt is hozzátette, hogy a kritikusok is imádják a játékot, hiszen a bemutatók jelenlegi átlaga 92 százalékon áll és ezzel 2010 második legjobbjának számít (az élen a StarCraft 2 áll 93 százalékkal).
Lol a Starcrafz eladásai csak pc-s viszonylatban szémítanak nagynak,konzolon a legtöbb nagy exkluzív cím produkálja azt az eladást sõt még többet is...:)
A halo mint játék tényleg nem nagy dolog, újítást nem nagyon hozott. DE! A meglévõ dolgokat jól kombinálta, összegyúrta szépre és szórakoztatóra, ráadásul egy olyan univerzumot húzott köré, ami kidolgozott, remek táptalajt ad mindenféle játéknak és hangulatos. Épp ezért nekem minden halo (amihez szerencsém volt) irdatlanul szórakoztatott, lekötött.
Szerintem minõségi cucc, mindenki megtalálja benne amit akar: valaki egy agyatlan hentet, valaki egy kalandot valaki meg egy könnyed akció-sci-fit.
Élénken él még emlékeinkben a hype játékokat reálisan lepontozó és kritizáló tesztelõk kirugdalása - vagy ennek szorgalmazása a kiadók részérõl. Gamer szinten a HR maximum egy kemény hetes.
Szerintem mindenki maga dönt, hogy neki melyik. God of War 3 engem speciel percekre sem kötne le, Halo:Reach viszont nekem kötelezõ vétel. Ez nem gond, szerencsére ezért vagyunk ennyifélék, és ezért van ennyiféle játék is, hogy lehessen választani.