Pár napja foglalkoztunk az akkor még hivatalosan meg nem erősített információval, mely arról szólt, hogy a Ubisoft titokzatos Might & Magic játéka a népszerű körökre osztott stratégiai ág hatodik része lesz.
A GamesCom mai napján pedig vége hivatalosan is elismerték a Might & Magic: Heroes VI címmel fejlesztés alatt álló részt. A program egy nagyon látványos trailerrel mutatkozott be, ami valóban hangulatosra sikeredett. Ráadásul nem is kell "sokat" várnunk a megújuló epizódra, hiszen 2011 első felében meg is jelenik a program.
Az új címhez új grafikus motor, kezelőfelület és történet is jár. A hírek szerint összesen öt frakció közül választhatunk majd, de eddig csak a Démonok, a Nekromaták és a Haven (talán az "egyszerű emberek?) váltak ismertté. A kiadó még idén bejelenti a másik kettőt is. Az első képeket itt lehet megtekinteni.
Jah, és még valami. Ha már magyarok csinálják a játékot, én személye szerint nagyon örülnék neki, ha a szereplõk magyarul is beszélnének a videók során.
Egyike a kedvenc játékaimnak. Nekem az elsõ élményt vele kapcsolatban a 3. rész demója jelentette, majd teljes játék, 4. rész és 5. (persze kiegekkel együtt). Nagyon tetszett mindegyik, nem tudnék egyet kiemelni közülük. A következõ részre pedig már sokszor rákerestem neten, nagyon reméltem, h lesz fojtatás, de sajnos nem jártam sikerrel. Most viszont nagyon örülök, h végre hivatalosan bejeentették az új epizód érkezését. Ha szerencsénk lesz, egy újabb remek játékot kapunk majd készhez a magyar fiúktól...
2-es profi volt, 3-as szuper volt, a 4-est ratyi, nem birtam, reszben az idetlen kezelofelulet miatt. Az 5-osben viszont kellemesen csalodtam, en nagyon birtam. De nem ertem milyen iszonyatos eroforrasokrol beszeltek, egy gyenge celeronon, alaplapi intel videokartyaval tokeletesen ment...
A 4-es nem (csak) a grafika miatt bukott meg, hanem a nagyon gyenge kiegészítõkön.
Az 5ös nálam a sorozat megcsúfolása volt, annyi ígéret után (visszatérnek a 3as részhez, blabla) kaptunk egy lebutított 3as részt, egy iszonyatosan szép, ámde annál bugosabb grafikával, ami iszonyat erõforrásigényes volt. A kiegészítõkkel és a töménytelen mennyiségû pecs után viszont már tényleg élvezhetõ lett, de addigra úgy elment a kedvem tõle, hogy csak na.
Csak reménykedni tudok abban, hogy a 6 végre visszatéríti a Heroes sorozatot a rendes kerékvágásba
pont emiatt bukót a negyedik rész maga a játék 3D-be való öntése rossz választás volt ettõl függetlenül igenis jó játék volt a negyedik rész.<#wink>#wink>
Hat igen... regi Heroes-os vagyok, a 2-vel kezdtem, de igazabol a nagy eloddel is sokat jatszottam... de igazan a 3-tol fogva lett iszonyatosan jo a jatek! Nekem a 4 is nagyon tetszett, pedig arra mar sokan mondtak, hogy nem az igazi es hogy feladta az elozo reszekben tapasztalt jatekmenetet... azert nekem tetszett... az 5 viszont katasztrofa volt... iszonyat eroforras igeny (ahhoz kepest, hogy milyen jatekrol van szo, ez abszolut nem volt indokolt)... es most ahogy latom a 6 folytatja tovabb ezt... szoval en maradok a 3-nal, meg a 4-nel... tovabbra is azokkal jatszom, 900.000x :D
A 4. részben nekem egyedül a karakterek animációi nem tetszettek, de az aztán nagyon nem.. mintha végig vonult volna a karaktereken egy komplett meleg büszkeség felvonulás a csata elõtt és nem bírtak zárt lábakkal állni... értem én hogy ez félelmetesebb -lehetett volna- de akkor is ronda lett. A városok fejlesztése viszont nagyon jó volt.