Ötvös Tibor

Két Prince of Persia játék egy csomagban

Az idősebb játékosok bizonyára emlékeznek még Jordan Mechner 1989-es klasszikusára, mely mára ismét régi fényében tündököl.

Természetesen a Prince of Persia című remekről van szó, mely The Sands of Time című részével feltámadt "halottaiból", ám az új mesés résszel sokak szerint melléfogtak a fejlesztők akik így visszatérnek a bevált recepthez. A The Forgotten Sands főszereplője megint a Herceg lesz és végre kaptunk egy megjelenési dátumot is.



A mai bejelentés szerint a Ubisoft május 18-án jelenteti meg a játékot, melyhez jár egy kellemes meglepetés is. 2007-ben az XBLA és PSN rendszereken megjelent egy Prince of Persia: Classic című remake, mely az 1989-es eredeti felújított változata. Ahogy a képen látszik, a grafikusok alaposan felturbózták a játékot, melyet a The Forgotten Sands mellé most ingyen kapunk meg. Az sajnos nem ismert, hogy a Classic az új részt tartalmazó lemezen lesz eltárolva vagy mellékelve lesz egy másik adathordozón.

A Ubisoft a hétvégén azt is elárulta, hogy a The Forgotten Sands több mint 90 percnyi átvezető animációt tartalmaz majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dronkZero #2
    Kb egy hónapja kotortam elő és játszottam végig az első két részt. 4. próbálkozásra sikerült is a 60 perces limiten belül... :)
    A második rész meg egy köcsög szemétparaszt genyó. De azé' jó az is! :P
  • Zombee #1
    Nem mindegy, hogy külön lemez, vagy a játék telepítőjén van? Csak legyen PC-re is:)