SG.hu·

Chávez szerint a PlayStation "méreg" a gyerekekre nézve

Hugo Chávez venezuelai államfő szerint a Sony PlayStation játékkonzol "méreg" a gyerekekre nézve, az eszköz a kapitalizmus pokolba vezető útjára vezeti a fiatalokat.

Chávez elnök rendszeresen jelentkező Alo Presidente című tévé- és rádióműsorában arra hívta fel a játékgyártók figyelmét, hogy a gyermekek nevelését segítő játékokat, illetve babákat kellene gyártani. Ez utóbbiakat a helyiek vonásai alapján kell mintázni, lecserélve a Barbie babákat, amelyeknek semmi közük a venezuelai kultúrához. A nyugati játékokkal szembeni utálatát korábban már a Nintendóval kapcsolatban is kifejtette, a játékkonzolt az egoizmust, és erőszakot pártoló eszköznek nevezte.

Az elnök vasárnapi beszédében a világ legnagyobb darabszámban értékesített játékkonzolját, a Sony PlayStationt is célba vette. "A PlayStation méreg a gyerekekre nézve. Néhány játék gyilkolásra tanít. Egyszer az én arcom jelenik majd meg a játékban, hogy keresd meg és öld meg Chávezt" - mondta az elnök. Venezuelában tavaly októberben fogadtak el törvényt az erőszakos, harcias játékok eladásának tilalmáról. Az ilyen játékok forgalmazói akár öt évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Merces2010. 02. 07.. 17:21||#2
á csak attol fél, hogy csunya halott lesz a cg Chávez
© Gaboca762010. 01. 19.. 16:53||#1
Nem igazán csillogtatja az mûveltségét Chávez...Nem hiába komcsi...Én meg ugy látom hogy a diktatúra nem igazán ember baráti.Hasonlítsuk csak össze! Játék és diktatúra.Játszva terorizál!<#nevetes1>Na akkor mi is a gyerek megrontója??? Fogalma sincs a dologról.Ezért démonizál nem komcsi honfitársaim?