SG.hu·

Microsoft: az Xbox nyerhet hosszú távon

A szoftvercég rendíthetetlenül hisz saját konzolja végső győzelmében, bár most a PS3 Slim került lépéselőnybe - utóbbiból a Sony újabb változattal készül.

A Microsoft részéről Aaron Greenberg igazgató nyilatkozott a GameInformer magazinnak, és elmondta, hogy az NPD által közlendő szeptemberi adatokban semmilyen meglepetésre nem számítanak, itt ők is a PlayStation 3 Slim egyértelmű győzelmét várják. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a jelen generáció versenye már el is dőlt volna.

Hosszú távon ugyanis továbbra is kitartanak azon álláspontjuk mellett, miszerint az Xbox 360 végül mégis győzedelmeskedhet a nagy rivális felett. Szerintük erre az éppen nemrég ismertetett közösségi funkciók, valamint a nagyfelbontású tartalmak azonnali megtekintését lehetővé tévő Instant on HD szolgáltatás lesz majd a garancia, bár ehhez külső szakértők rögtön hozzáteszik, hogy a legolcsóbb változat, az Arcade esetében a felhasználóknak le kell mondaniuk olyan fontos technológiákról, mint a Blu-ray, a Bluetooth, illetve a Wi-Fi vezetéknélküli elérés (a Blu-ray nyilván a teljes család esetében hiányzó opció).



A prémium kategóriás Elite változat már 120 GB-os merevlemezzel, vezetéknélküli kontrollerrel, headsettel, Ethernet kábellel, videókábellel és egyéb kiegészítőkkel érkezik, ebből pedig a szoftvercég idén két különleges kiadást is szeretne piacra dobni. Ezeknél már 250 GB-os merevlemezre, egy további vezetéknélküli kontrollerre, valamint egyéb kiegészítőkre számíthatunk, 400 dolláros áron (a tengerentúlon). A Sony viszont a PS3 Slim változatából tervez egy újabb példányt megjelentetni, mégpedig már november elején, szintén 250 GB-os merevlemezzel.

Ez utóbbi 350 dollárba kerül majd az Egyesült Államokban (vagyis 50 dollárral lesz drágább az első Slim sorozat tagjainál), kiegészítőket viszont nem tartalmaz, ellentétben az európai változattal, amely ugyan 350 eurót kóstál, de vagy a FIFA, vagy az Uncharted 2 játékkal együtt érkezik majd a dobozban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© daemon0172009. 10. 23.. 17:55||#85
Nekem már kicsit unalmas ez a konzolháború a Sony a Microsoft és a Nintendo között.. Azok voltak a régi szép konzolos idõk amikor még a SNES-el toltuk a Donkey Kong Country-t meg a Super Mario 3-at ,és PS-en osztott képernyõn Crash4-eztünk meg Vrallyztunk
© Sir Ny2009. 10. 23.. 10:40||#84
szegényeknek nem fizet MINDEN játékkiadó, aki ps3-ra akarja kiadni a játékát?
© NEXUS62009. 10. 22.. 23:57||#83
Hát ezt tényleg nehéz lesz megtalálni. Pláne, hogy már vagy 3 éve lelépett, és nem õ vezeti a PS szekciót.


<#hehe>
© huanito2009. 10. 22.. 23:45||#82
Sajnos nem tudok olyan linket(volt) idézni, amiben Ken Kutaragi elismerte, hogy a PS3 még mindig veszteséges, de majd utána nézek. 5-6év alatt aligha hozzák be a lemaradásukat, mert nincs egy árva buznyák nyereségük sem.
© NEXUS62009. 10. 22.. 20:46||#81
"hogy nem tudnak annyi gépet eladni, amibõl már hasznot is hozna a gép."

Helyesebben annyi játékot.

:)))
© NEXUS62009. 10. 22.. 20:45||#80
Szerintem az elsõ idõkben pont ezért a magas árral gyak visszafogták a PS3 eladásokat. A gépet piacon tartották, de csak hogy ne beszéljünk egyfajta bukásról, miközben többé kevésbé nyilvánvaló volt, hogy nem tudnak annyi gépet eladni, amibõl már hasznot is hozna a gép.

A Slimmel viszont alapvetõ változás jött el. Más kategóriába került az elõállítási költség és az ár is, ráadásul már rengeteg játék van a PS-hez. És bárki vág most bele nagy tervekkel egy konzolos fejlesztésbe a PS biztosít számára a legtöbb lehetõséget.

A Sonynál valszeg az a cél, hogy 5-6 év alatt behozzák a fejlesztési költséget a kiadásokat, és a továbbiakban pedig már termelni fog a gép, valszeg ezért hangoztatják a hosszú életciklust. Rövidebb nem lenne gazdaságos.
5 év múlva Wii viszont valszeg csak a múzeumban, meg a bolhapiacon lesz.

A M$ konzolrészlegét viszont nem nagyon kötik, olyan ostobaságok mint nyereségesség, meg költséghatékonyság, apucinak nagyjából mindenre van pénze.
© narumon2009. 10. 22.. 19:46||#79
Az a baj hogy mi csak azt látjuk, hogy az lehet gyõztes aki több gépet elad. Pedig ez badarság mert a konzolokon legtöbbször nincs haszon vagy csak marginális. Tehát ha nagyon sok konzol fogy és kevés játék akkor az még akár gond is lehet, nemhogy nem gyõzelem.
© Alien!2009. 10. 22.. 19:17||#78
persze,a Forzát aláírom,de van ott több is...Egyébként a szoftvereladás vhol teljesen arányban van a 2 gép közti több mint egy évnyi idõvel(európában majdnem 1,5),már ami a piacradobást illeti..

mindegy,majd eldõl ki lesz ennek a generációnak a gyõztese,és gyõztes-e egyáltalán az,aki a legtöbb konzolt eladja(nintendo-n kívül)...
© narumon2009. 10. 22.. 18:39||#77
Azt nem jelenteném ki, hogy a multicimekt jobban fogynak mostmár psen, egykét játék ami jobban ment most el és pontosan lehet tudni azt is hogy miért. NFS Shift, egy hónappal Forza3 elõtt jött ki, aki most autósat fog venni az xen forzát vesz. stb stb
Az attach rate nagyon magas boxnál 8 fölött és összesen 262M eladott szoftver, szemben a ps3 158M szoftverével.
Nah de mmindegy is mert nagyon elkanyarodtunk
© Alien!2009. 10. 22.. 17:02||#76
szép kis vita...Azért az MS már most váltott a stílusán,most már csak hosszabb távú gyõzelmet emlegetnek,ergo visszavettek kicsit....Ez a generáció korántsincs lefutva...Érdekes,hogy pont abban látják a jövõt,amit Kutaragi az elején megálmodott,egy mindenes többfunkciós konzol sokrétû multimédiás képességgel...

ami pedig az exkluzív eladásokat érinti,abban Nexusnak van teljesen igaza,a másodvonalban levõ sajátfejlesztésû de kevésbé agyonhypolt játékok is mind-mind milliós eladásokat produkálnak ps3-on,és ezekbõl sincs kevés...Ergo a PS tábor sokkal jobban széttagolt,mint az x-es,akiket fõként egy HALO ftanchise nevelt ki...
Perpill egyre több multiplatform cím fogy már jobban a Sony gépén(NFS:SHift,Fifa10,Batman),ami köszönhetõ annak,hogy aki Slimet vesz,vagy mostanában bármilyen PS3-at az bizony játszani veszi,nem BD playernek mint a kezdetekkor(gyanítom,hogy 3-4M gép csak annak üzemel még most is)...