Ötvös Tibor

Akkor és most: Chronicles of Riddick

Hamarosan végre megjelenik a Starbreeze legújabb játéka, mely eddigi legnagyobb sikerük alaposan kiegészített remake-je lesz.

A Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena talán minden idők legjobb olyan játékának újragondolása lesz, aminek egy film szolgáltatta az alapját. Szerencsére azonban a Starbreeze nem elégedett meg a puszta újrafeldolgozással, hanem az Escape from Butcher Bay mellett a játék tartalmazza a Dark Athena űrhajón zajló kalandunkat is.

Mindenesetre az IGN.com oldalán megjelent egy összehasonlító videó, melyből látszik, hogy mennyivel másabb - szebb, élesebb - lesz a felújított Riddick-program. Szerencsére a fejlesztők komolyan vették a feladatot és épp ezért nem nagyon tűnik úgy, hogy az elvileg Európában bármelyik pillanatban megjelenő program újra elvarázsoljon minket.


A Starbreeze már készíti az első DLC-t is, mely új multi-módokat tartalmaz majd. Mivel Amerikában már megjelent a program, így az első másolásvédelmi problémák is befutottak. Állítólag a Starbreeze által használt DRM egy online regisztráció után mindösszesen három számítógépre engedi feltelepíteni a programot - igaz, azokra bármennyiszer. Kivéve, ha kicserélünk egy alkatrészt vagy új rendszert telepítünk a gépünkre. Ilyenkor közvetlenül a kiadó Atarinak kell telefonálni, aki - ha jogosnak és hihetőnek találja az indoklást valamint bizonyítjuk az Assault on Dark Athena eredetiségét - új kódot ad meg a számunkra, amivel újból telepíthetjük a játékot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jacek #9
    a bta parasztok arra nem jonnek ra , hogy ilyen DRM mellett meg veletlenul se vennem emg a jatekukat:D siman warez...
  • Vogel #8
    Magában kevés volna az új rész így mellécsapják a régit, hogy kereknek tűnjön. Természetesen lehúzás.
  • A1274815 #7
    Egy DAO példa
  • A1274815 #6
    Pontosan enyí, esetleg még Soft Shadow + DAO (szórtfény árnyék), aztán slusz passz!
  • Gundark1234 #5
    Ehh új grafika a seggem. HDR meg blur a régi motorra oszt eladják újra. Szégyen. Nem csoda hogy az ATARI döglődik, ha már csak ennyire futja nekik.
  • PheCho #4
    Az új játék elvileg a régi kiegészítője (megint netes infó, nem 100 %), és extraként felújították mellé a régit, de egyébként igazad van.
  • Skyline #3
    Ha kicsit utánnanéztek:
    A Dark Athena csak tartalmazni fogja a Butcher Bay felújított változatát + új sztori. Tehát nem ugyan azt adják el felújítva,hanem az új játékhoz extraként adják a régi game felújított változatát...
  • PheCho #2
    Én úgy tudom (netes infó, úgyhogy nem 100 %), hogy a Butcher Bay csak textúrákban lett feljavítva és a motor a régi, de a Dark Athena, már teljesen új motorral készült. Még nem néztem meg az összehasonlítást, de ha mindkét jelenet a Butcher Bay-ből van akkor ez az oka annak, hogy hatalmas különség nem látszik. Attól még ez egy király játék volt és biztos az új kiadás is jó lesz. Poén, hogy pár hete vettem elő megint. :)
  • CybeRick #1
    A linkelt videótól nem esett le az állam. Grafikailag lett feljavítva a Butcher Bay-hez képest az új rész. Textúra cserék+néhány effekt. A mozgások szinte 100%-ig ugyanazok. Így egy kicsit olyan érzés mintha azt akarnák: "vedd meg újra... ugyanazt" Igaz, a puding próbája az evés. Majd ha lesz demó, kipróbálom.