Ötvös Tibor

Megölte feleségét a GTA miatt

Tavaly novemberben a mára már csak egykori reptéri alkalmazott, Malcolm Parker megelégelte, hogy felesége játékszenvedélye miatt a kanapén kényszerül aludni, így gyorsan rövidre zárta a dolgokat.

A hivatalos jelentés szerint Malcolm közel 20 alkalommal szúrta meg két különböző késsel Carol Cannom-t, majd felhívta telefonon fiát és közölte vele, hogy megölte az anyját.



Carol bűne "mindössze" annyi volt, hogy a Rockstar produktumában megtalálta azt a pluszt, amit egyébként több millió más játékos is, és mivel a gép a hálószobában volt, így folyamatosan ott játszott. Legalábbis a nem kissé elfogult újságcikk ezt emelte ki. Számos más lap azonban kicsit komolyabban utánajárt a dolognak és kiderítették, hogy a párnak már évek óta problémáik voltak, ráadásul Carol csalta férjét.

A gyilkosság estéjén a nő ki akarta dobni a házból az urát és megfenyegette, hogy többé nem találkozhat a gyerekeivel. Ráadásul 16 év korkülönbség volt közöttük, ami szintén nem szerepelt az eredeti cikkben. Íme az érem másik oldala.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • amitakartok #11
    Korrekció:
    GTA sucks! >:(
  • Stefling #10
    GTA rules ! :D
  • Sanyix #9
    tííccsuk be a gétéát amíg nem csinálnak multit hozzá!
  • dartois83 #8
    A cím alapján azt hittem valaki nagyon beleképzelte magát Claude Speed, Tommy Vercetti, Carl Johnson vagy Nico Bellic bőrébe és elszállt az agya...de a szörnyűség így is mindenen túlmutat.
  • Adam II #7
    Az ilyen cikkeket nem lenne szabd publikálni.
  • Librarian #6
    Az, hogy megcsal és egy szemét ringyó az nem indok! IGENIS az, hogy nem hagyta, hogy ő is odaüljön játszani, azért ölte meg.
    HA nincs a GTA-ban többjátékos verzió, akkor meg egyenesen a Rockstar Games a hibás! :-))))))
  • Narxis #5
    Íme az érem másik oldala.

    Jajj, mindjárt elsírom magam. És most jól megmondta a mélyen letisztelt cikkíró, ugye? Megkapta a szokásos 1 csillagos értékelését Tibi bá. :-)
  • Narxis #4
    :DD
  • savior #3
    igaza volt. az ilyen birka nokkel ezt kell csinalni
  • Tinman #2
    Mi ez a baromság???
    Dehogy a GTA miatt ölte meg!

    Millárdokat hagynak el, csalnak meg -ami azért súlyosabb ügy, mint sokat GTA-zni- és eszük ágába sincs megölni a párjukat emiatt!

    Azért ölt az ürge, mert nem volt normális! Elmebeteg öl amiatt, mert a másik nem figyel rá eléggé!