MTI

A utahi kormányzó megvétózta Jack Thompson törvényjavaslatát

Jon Huntsman utahi kormányzó megvétózta Jack Thompson, az agresszív játékok elleni híres aktivista szigorú törvényjavaslatát, mondván az "túl általános megfogalmazású és alkotmányjogi problémákba ütközik."

A állam képviselőháza, majd a szenátusa is igent mondott a hónap első felében a törvényjavaslatra, amelynek értelmében a jövőben minden mozinak, illetve játékokat árusító boltnak 2000 dolláros (480 ezer forint) bírságot kell kifizetnie, ha kiskorúaknak "M" besorolású játékot ad el, illetve "R" besorolású filmekre engedi be őket. Az "M" és "R" megjelölések nagyjából a 17 éven felülieknek szóló korhatárnak felelnek meg, azzal a kitétellel, hogy míg az "M" csak javasolja a szülői jelenlétet, addig az "R" kötelezővé is teszi.

"Bár gyermekeink védelme a nem nekik való médiumoktól valóban dicséretes cselekedet, ugyanakkor a javaslat nyelvezete annyira általános, hogy egészen biztosan könnyedén megtámadnák az alkotmányjogászok, arra hivatkozva, hogy sérti az amerikai alkotmányt" - indokolta vétóját a kormányzó. Huntsman véleménye az Entertainment Software Association (ESA), vagy is az Egyesült Államokban működő Szórakoztató Szoftverek Egyesülete álláspontját tükrözi. Az ESA már korábban is sikeresen meghiúsította az összes olyan törvényjavaslatot, amelyik hasonló szigorral próbált lecsapni a játékiparra.

Jack Thompson igazi "mumusa" a játékiparnak: számtalanszor igyekezett bizonyos játékcégeket beperelni, játékaikat betiltatni, mert szerinte erőszakosságuk révén nagyon rossz hatással vannak az ifjúságra. Mivel az újabb és újabb sikertelen perek kikezdték idegrendszerét, ezért az ügyvéd botrányokat csapott az ehhez kötődő tárgyalásokon, sértegette a bíróságot, így végül az ügyvédi kamara eltiltotta hivatása további gyakorlásától. Az ex-ügyvéd azonban továbbra sem adta fel: tévéműsorokban szerepelt, ahol újra és újra szapulta az erőszakos játékokat, illetve részt vett a legtöbb olyan gyilkossági ügy tárgyalásán, amelyeknél fiatalkorú volt az elkövető, s az ilyen tartalmú szórakoztató szoftvereket próbálta felhozni motivációként.

Egyes vélemények szerint a utahi kormányzó Thompson botrányai és gyakran nevetségessé váló nyilatkozatai miatt vétózta meg a javaslatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AranyKéz #2
    "Why do madmen do anything? They're bloody madmen, that's why!"
  • blessyou #1
    De miért jó Jack Thompsonnak, hogy ezt csinálja?
    Egyébként ez a törvényjavaslat nem hülyeség szerintem. Már ha a besorolást valóban ésszerűen és jogosan végzik el.