MTI

Jack Thompson győzelme

Nem adta fel az agresszív játékok ellen vívott keresztes hadjáratát Jack Thompson: Utah államban kezdeményezett vonatkozó törvénytervezete rövidesen megvalósulhat.

A állam szenátusa a hét végén mondott igent arra a törvényjavaslatra, amelynek értelmében a jövőben minden mozinak, illetve játékokat árusító boltnak 2000 dolláros (480 ezer forint) bírságot kell kifizetnie, ha kikorúaknak "M" besorolású játékot ad el, illetve "R" besorolású filmekre engedi be őket. Az "M" és "R" megjelölések nagyjából a 17 éven felülieknek szóló korhatárnak felelnek meg, azzal a kitétellel, hogy míg az "M" csak javasolja a szülői jelenlétet, addig az "R" kötelezővé is teszi.

Érdekes módon a közismert játékellenes aktivista által kidolgozott törvényben megmaradt egy kiskapu, az eladókat ugyanis nem lehet abban az esetben felelősségre vonni, ha a fiatalkorú vásárló hazudik az életkorával kapcsolatban. A törvénytervezetet a hónap elején fogadta el az amerikai Utah állam képviselőháza, majd a szenátus is rábólintott 25:4 arányban. Ezek után már csak a kormányzó, Jon M. Hunstman állhat a törvény útjába, aki vagy elfogadja, vagy megvétózza azt, de ilyen esetekben erre nagyon csekély az esély.

Jack Thompson a játékvilágban már évek óta közismert aktivista, aki állhatatosan, gyakran látványos botrányokat keltve küzd az erőszak minden formájának megjelenítése ellen. Botrányai miatt a floridai ügyvédi kamara múlt év októberében kizárta soraiból, de Thompson továbbra is "Istennek szánt kötelességének" tekinti, hogy "megtisztítsa a világot" az erőszakos játékoktól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • blessyou #17
    Nekem pl a Call of Duty azért is tetszett, mert rávilágított a háború borzalmaira, a maga brutalitásával és embertelenségével, és eléggé elgondolkodtató volt...
  • Kindred Blades #16
    A faszival nem értek egyet, de ez a törvényjavaslat/tervezet teljesen rendben van.
  • Lalee1 #15
    Még kiegészítésnek annyit, vagy inkább példának a filmes életből hoznám fel a Coen tesókat, Michael Mann-t vagy Croenenberget. A filmjeik nem az erőszak megjelenítése körül forognak, nem történik minden 2 percben gyilkosság viszont amikor megtörténik az mellbe vág és sokkol. Senki nem röhög rajta. Mármint normális ember. Ezt a metódust kéne példának tekinteni. Akire viszont ez nincs hatással, úgyértem neki ez megmarad egy jó flashnek ami "király" azon semmilyen szabályozás ezen a szinten nem segít.
  • Lalee1 #14
    Szerintem ez rossz hozzáállás, mármint az erőszak elbagatellizálása. Igenis legyen golyó ütötte nyom, vér netán leszakadt végtag, megégett testrész ha ennek kell történnie. Más kérdés, hogy nem erre kell kihegyezni dolgokat, de mindenképpen valósan kell bemutatni őket szvsz. Filmekben, játékokban egyaránt. Ha már ilyen előfordul ne állítsunk fel hamis képet. Kapják meg a R-t és tartassák be így vagy úgy.
  • bcsirke #13
    b*ssza meg a k*rva anyját
  • Vardar #12
    Azért ezt a Vatikánból szalajtották vagy mi van? Istennek szánt kötelessége...
    zola2000: A MK-val az a gond, hogy egy legendát, egy hagyományt tettek tönkre a 12+al. Ha nagyon gonosz akarok lenni akkor azt is mondhatnám példaképpen, hogy tiltsuk be október 6-ot mert a megemlékezések során konkrét utalások vannak gyilkolási módokra. Nem minden fehér avagy fekete. Nem jó dolog megszakítani a hagyományokat.
    Egyébként a törvénnyel egyetértek.
  • Loverman #11
    sztem ez még így is hülyeség. egy 15 éves srác tömeggyilkos lesz mert M besorolású játékkal játszik? mi 10 évesen már a DOOM-ot toltuk, mégsem velünk van tele a híradó
  • zola2000 #10
    A játékipar nem egyenlő az erőszakos játékokkal. Azok csak az eladások 20%át adják. Érdekes volt pl hogy az új mortal kombat is ugyanolyan gyenge lett mind az eddigiek, de 12+os korhatárra csinálták meg, el is ment belőle egy millió. Jó lenne ha minél több kiadó követné a példáját, ezt meg azzal lehetne elérni ha még több akadályt gördítenek az erőszakos játékok és filmek kiskorúaknak való eladása elé és így ha a 18+os filmeket/játékokat nem lehet eladni akkor megcsinálják 16+osra.
  • Hitm@n #9
    Jack Thompson megy egy vicc...ha nem lenne videojáték ipar, kin élősködne?
  • Hitm@n #8
    Örülnének, h. boltból veszi. A wareznél senki sem kérdezi a korát. Az jobb?

    Mondjuk a törvény nem rossz, csak míg a warez él és virágzik, addig csak magukkal tolnak ki.