MTI

Sok a pozitív hatása a számítógépes játékoknak

Ösztönzik a számítógépes videojátékok a gyermekek kreativitását, újítóképességét és együttműködési készségét, miközben az erőszakos magatartással nincs egyértelműen bizonyítható kapcsolatuk - véli egy európai parlamenti jelentéstervezet amelyet Brüsszelben szavazott meg szerdán az Európai Parlament belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottsága.

Toine Manders, a jelentés holland liberális készítője - közelmúltbeli tanulmányokra hivatkozva - úgy fogalmazott, hogy sok esetben ezek a játékok nem veszélyesek, sőt a fentebb említett fontos készségek fejlesztéséhez járulhatnak hozzá.

A szöveg bizonyos részeiben szembemegy azzal a széles körben elterjedt nézőponttal, hogy egyes videojátékok erőszakosságot ültetnek a gyermekekbe. Elismeri ugyanakkor, hogy nem minden játék felel meg a gyermekek fejlettségi szintjének - hozzátéve, hogy egyes, szintén könnyen hozzáférhető filmek vagy könyvek is elsősorban idősebb közönség számára készülnek. Bizonyos körülmények között egyes programok valóban kiválthatnak erőszakosságot a játékosokból - áll a témáról kiadott sajtóközleményben.

Az EP ezért úgynevezett vörös gombot építene a videojátékokba, amely lehetővé tenné a szülők számára, hogy könnyen ellenőrizzék a játékokat, letiltsák azok használatát vagy időben korlátozzák a gyermekek hozzáférését. Sürgeti az európai uniós tagországokat, hogy közösen terjesszék ki azt a rendszert, amely aszerint osztályozza és kódolja a játékokat, hogy mely korosztálynak valók.

Statisztikákra hivatkozva Manders azt is megállapította, tévedés azt hinni, hogy a videojáték elsősorban a gyermekek számára kedvenc foglalatosság, ugyanis a játékosok átlagéletkora 33 év. A szöveg szerint tavaly hétmilliárd euróra rúgott a videojátékokból eredő bevétel az Európai Unióban. A jelentést márciusban még az Európai Parlament plenáris ülésének is jóvá kell hagynia, de a készítő várakozásai szerint ennek nem lesz akadálya.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • krisztianp16 #7
    Ha nem tudja feldolgozni,nem kellene vele játszani:D
  • Shifter #6
    "hétmilliárd euróra rúgott a videojátékokból eredő bevétel"

    és akkor még hol vannak a warezosok :D
  • Szefmester #5
    nyugodtan építsék be a piros gombot... a T. Szülők úgyis nagy ívben..... azt hogy mit csinál a gyerek. Szal tökmindegy:D
  • szily3 #4
    Há ja... : Idős gémer
  • Vardar #3
    Már van így is 2 korhatár rendszer, minek 3.? Amúgy meg egyet értek a jelentéssel. A 33 év átlagéletkor megdöbbentett.
  • dronkZero #2
    Ez végülis ugyanazt jelenti, nem? Az "agresszívvá válik" a "nem tudja feldolgozni" egy speciális esete...
  • tomcsa4 #1
    Nem is azért van a korhatár, mer erőszakos lesz valaki, hanem hogy ne féljen, fel tudja dolgozni a látottakat. A filmeken is ezért van, sőt egyes könyveken is korhatár.