Ötvös Tibor

Reszeltek a Fűrésznek?

A jelek szerint eddig tartott a jelenleg épp az ötödik részével újabb milliókat bezsebelő Fűrész-sorozat első játékadaptációja. A fejlesztő Brash Entertainment ugyanis csődbe ment és ezzel leállt a programozás is.

Pedig az új beszállóként is aposztrofálható kiadó elég szépen kezdett. Megszerezte a Fűrész és további 12 sikerfilm megjátékosításának jogait és mintegy 400 millió dolláros alaptőkével el is kezdték a munkát. Ám az első évük nem úgy alakult, ahogy tervezték, és nemrégiben közel 20 alkalmazottat bocsátottak el, valamint egy-két kivételtől eltekintve minden játékukat kidobták, leállították a fejlesztéseket.



Ezután már érezni lehetett a bajt és sajnos tegnap meg is történt az immáron elkerülhetetlen bejelentés: a Brash Entertainment csődöt jelentett és eljárást kért maga ellen. Ezzel egyelőre befejeződött a Fűrész-játék karrierje és a jelek szerint nem is indul be egyhamar.

Valamilyen oknál fogva ugyanis nem kapkodnak a fejlesztők a félkész program után.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • LegionarR #2
    Túl sok film jogát szerezték be, és így túl sok pénzt dobtak ki egyszerre... Elég lett volna 2 filmnek a jogait megszerezni elsőre, de nem...
    Sokat akart a szarka...
  • szurka #1
    anyám... asszem 400 millió dollárral nem mennék egyhamar csődbe:)