Ötvös Tibor

GDC '08: Maláriás a Far Cry 2 hőse

Érdekes bejelentést tett a Ubi Soft a hamarosan megjelenő Far Cry 2 kapcsán. A játékost ugyanis - úgymond - rákényszerítik a lakossággal való interakcióra méghozzá elég egyedi módon.

Aki játszott a nagyszerű Lost Planet című játékkal, az tudja, hogy ott a főhősnek a fagyhalál ellen folyamatos hőutánpótlást kellett biztosítania, melyet az elhunyt ellenfelekből vagy tereptárgyakból nyerhettünk. A Far Cry 2-ben hasonló lesz a helyzet, csak itt hő helyett gyógyszert kell vásárolnunk-lopnunk a helyi lakosoktól.



A játék kezdetén ugyanis - amint megérkezünk Afrikába - rögtön el is kapjuk a maláriát, melybe bele is halhatunk, ha nem szedjük a pirulákat. Így folyamaotsan beszélgetnünk kell a lakossággal, bizonyos mellékküldetéseket kell végrehajtanunk cserébe az életmentő gyógyszerért. Ezzel jobban megismerjük a helyi politikai helyzetet és részesévé válunk a történetnek.

Érdekesség, hogy alig egy hónapja Clint Hocking kreatív igazgató cáfolta a betegség jelenlétét a játékban, ám az végül mégis belekerült.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zocsi #6
    Lehet nem ugyanaz lesz a főhős...
    Mellesleg pont emiatt nem lehet párhuzamot vonni a két játék ellenére, pedig szériás dologról lenne szó. Az első részben egy kvázi szuperhőssel kellett nyomulni. Ez a maláriás/gyógyszeres dolog sztem kurvajó ötlet! Életszerűvé teszi, és nem úgy próbálja ezt, ahogy az eddigi játékok (néhány már részben felsorolt kivétellel), hogy mindenféle realisztikus sérülési rendszert visznek bele, vagy a grafikával, vagy a játék közbeni npc-s interakcióra "kényszerítik" a játékost (pl. Gothic); hanem egy a játékostól nem függő szituációval helyezik kiszolgáltatott helyzetbe. Mondjuk úgy kicsit már-már rpg-sé téve a játékot, ahol vannak karakterisztikái az adott figurának és azt kijátszva kell boldogulni. Bár itt ez életbevágó kérdés...
    Mindenesetre izgis dolog és ha elég ügyesek még akár tanító, agytágító hatása is lehet ezen produktumnak! Várjuk!
  • cateran #5
    Hülyeségnek hülyeség, ha úgy kerül afrikába, hogy utazik (kötelező a malária elleni oltás) illetve ha ő az 1. részből ismert pofa (trópusi szigeteknél volt, ott is kötelező a malária elleni oltás) persze ennyi infoból nem lehet leszűrni:) Meg hát kit érdekel?:D
  • G18XM8 #4
    Nem hülyeség érdekesebbé teszi a játékot, kíváncsi leszek milyen lesz egy beszélgetés vajon olyan mint az Oblivionban? Vagy a Stalkerben.
  • sanner011 #3
    Hát ez hülyeség. Nembaj, azért várjuk. :)
  • EagleeyE #2
    Már rég túlszárnyalta...
  • Su0my #1
    Hát nem rossz, úgy gondolom, már most kezdi túlszárnyalni a Crysis-t ez a játék...