SG.hu·
Universe at War: Earth Assault
Kiadó: Sega
Fejlesztő: Petroglyph Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium IV 2 GHz, 512 MB RAM, 5,5 Gbyte szabad hely, DirectX 9-et támogató 128 Mbyte-os videokártya
Ajánlott: Intel Core 2 Duo, 1 Gbyte RAM, DirectX 10-et támogató videokártya
Hasonló játékok: Star Wars: Empire at War, C&C 3, Starcraft
Kategória: történelmi stratégia
Az univerzum sohasem pihen, háborúk dúlnak galaxisokon át, s egyszer el kellett, hogy jöjjön az idő a Föld számára is. A megszállás hirtelen jött és a büszke amerikai hadsereg csúcsosztagai úgy hullottak cafatokra, mintha valaki repeszgránátot dobott volna a porcelánboltba. Az Universe at War: Earth Assault izgalmas kampányával komoly hiánypótlás lesz a szóló stratégák számára.
Jó ideje nem tűnt fel új, egyjátékos kampányra kihegyezett stratégia, ami jó is lett volna. Ezt az űrt tölti be az Universe at War, nem is akárhogyan. Három és fél teljesen különböző faj, eszméletlenül kreatív egységek és abbahagyhatatlan történet. A játék sajnos nem tökéletes, hiszen a kezelőfelülete ezer sebből vérzik, de az igazán megszállott stratéga nem adja fel, hanem hozzászokik a nehézségekhez. Sokaknak bizonyára lopásnak tűnhetnek a népek és egységeik is, hiszen nincs új a nap alatt, ezért nem is kevés áthallás van a StarCraft, a Star Wars és a Warhammer 40k világából is. Ennek ellenére a környezet eredeti, a galaktikus hordák a Földön való találkozása pedig nem is olyan rossz sztori, mint ahogy elsőre kinéz.
A telepítés közben szinte semmilyen komolyabb elvárásom nem volt a játékkal kapcsolatban, egyszerűen azért került sorra, mert a lassan toronyban álló FPS játékok mellett felüdülés néha a háborút felülről megélni. A kampány indításakor még semmit nem sejtettem a történetről, a fajokról vagy bármiről, az in medias res kezdés pedig azt hozta, amit vártam. Kétségbeesetten kapkodó amerikai seregek, aggresszív és nem túl kifinomult modorú vezetővel. Az elnök halott, ráadásul furcsábbnál furcsább szerzetek kezdik ellepni egész Washingtont. A csipet-csapat kezdi menekülőre fogni, Fort Knox-ban pedig az utolsó pillanatig lázas munka folyik, tréningeznek a csapatok, de minek.
Az idegenek ezúttal nemcsak undorító szörnyek formájában köszönnek be, hanem hoznak magukkal 1-1 robosztus önjáró gyilkoló erődöt, ami ellen nem sok esélye van a nyeszlett földlakóknak. Idáig szenvedős a történet, nem éri meg itt abbahagyni, hiszen a csata azon pontján, mikor már a load game menüpontért nyúlna minden jólelkű játékos, újabb fura szerzetek érkeznek. Az első megszálló csoport, a Hierarchy inkább egy káosz ork szerű, gonosz, húsdaráló népség, míg a másodikként belépő Novus faj, amellett, hogy a Star Wars klón versus Protoss érzetet adja, úgy néznek ki, mint akiket Steve Jobs dizájnolt meg. Szerencsére a két faj nincs oda egymásért túlzottan és ha azt el is kell szenvednie az embereknek, hogy a bolygójukon irtják egymást, de legalább elfoglalják magukat.
A Hierarchy a nevéhez mérten egy feudális rendszerben gondolkodó elnyomó birodalom. Tagjai közt vegyesen találunk mindenféle fajt, melyeknek otthona valószínűleg már a múlté. Óriás megszálló hajóikkal körbevették a Földet is és minden vágyuk, hogy aktiválják a Purifiert (Tisztító), ami gyakorlatilag elsöpörné a civilizáció nyomait. Új területekre lépve egy fogadó szájt koordinálja a helyzetet, építkezni viszont nem nagyon szeretnek, a rombolás jobban megy nekik. Az erőforrást a helyben talált dolgok bedarálásából szerzik, egységeik pedig az óriási lépegető robotokból kerülnek elő.
Ezek nem csak gyártósorok, hanem halálos ostromgépek is, bármely épületen, folyón, hegyen átgyalogolnak, igaz nem túl gyorsan, de annál biztosabban. Egyszerű csapatoknak esélye sincs ezek ellen, az egyetlen megoldás, ha a hűtő modult illetve a központi magot sikerül megsemmisíteni. Kedvenc szórakozásuk más életformák megmérgezése, ami ráadásul számukra regeneráló hatású. Óvakodni tehát a zöld vegyi támadásoktól. Gyengéjük, hogy nincs igazán jó repülő egységük, a légvédelmi tornyukra viszont vigyázni kell, mert ha befogott valamit, azt földre kényszeríti és halálig lövi bele a gravitációs sugarakat. A földi torony pedig a fent említett mérget szórja szét. Nem sajnálja.
Ha egy területet sikerült behálózniuk, akkor csapataik ultra gyorsan áttöltődnek a lézeres adatátvitel segítségével. Az apró klónkatonák ugyan egyedül gyengék, nagy számban viszont akár a Walkereket is térdre kényszerítik, míg más egységeik gömb pajzsot vonnak maguk és társaik köré. Egy jól szervezett Novus sereget nehéz megállítani, hiszen földön és levegőben is egyaránt jók, gyorsak és jól sebeznek, igaz sérülékenyek is. Illetve emellett képesek az ellenséges gépeket/épületeket vírusokkal megfertőzni, ami nincs túl jó hatással azokra.
A harmadik faj a Masari, akiknek a felbukkanása legyen meglepetés azoknak, akik eljutnak a második kampányig. Ők egy ősi nép megmaradt leszármazottai, nincsenek túl sokan, de egyértelműen a legbrutálisabb erőt képviselik a játékban. A Hierarchy régen istenekként nézett fel rájuk, bár mára elkanászodtak. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy az egyensúly nevében ellenük szállnak be a harcba. Ők nem igényelnek lomokat az erőforrás gyűjtéshez, az éterből gyűjtik össze, amire szükségük van. Erejük forrása az egyensúly, a jó és a rossz, a fény és a sötét között. Tudásuk ősi és tényleg nem érdemes velük ujjat húzni. Két állapot között képesek váltani egész környezetüket, mégpedig ha komoly sebzésre van szükség, akkor a fény erejét használják, igaz ilyenkor védtelenebbek, a sötétségre váltva viszont egy sötét anyag páncél véd minden egységet és épületet, igaz kevesebbet sebeznek.
A páncél viszont visszatöltődik, így szép lassan le lehet darálni az ellenfeleket. Légi egységeik a sötét szakaszokban a földre kényszerülnek, de ilyenkor is komoly sebzést tudnak bevinni. A legnagyobb földi egységük a Peacemaker (béketeremtő) tetejére annyi fegyvert raktak, amennyi csak ráfért, ráadásul elég masszív az egész szerkezet. 5-7 ilyen egység jól vezetve szinte legyőzhetetlen. Főleg ha meg vannak támogatva a Sky Lordokkal, akik a levegőből szórják az áldást, egész frontvonalakat elpusztítva.
A kampány sztorijai ennek a három népnek a civakodásából épül fel, illetve néha visszaköszönnek az emberek is, akikkel a Novus, illetve Miranda, az utolsó túlélő létesít elsőként kapcsolatot. A pályák nagyon különbözőek, a feladatok változatosak, igaz vannak holtpontok, de többnyire élvezetes csatákban bizonyíthatjuk rátermettségünket. A legnagyobb piros pont azért jár, mert a szokványos küldetéseket sikerült feldobni extra eseményekkel, fordulatokkal, feladatokkal, tehát nem egyszerűen az ellenfél elpusztítása a lényeg, hanem ennél jóval agyafúrtabb kombinációk vannak betárazva.
Az élvezhetőségen továbbá sokat dobnak a nem megszokott egységek, a spéci képességek. A Hierarchy Walkerei szinte folyamatosan fő szerepet játszanak, de minden faj tartogat meglepetéseket. Nem árt egyébként a kampányba belemélyedés előtt az éppen aktuális feleket pár Skirmish buliban kiismerni, mert néha annyira nem egyértelmű, hogy mi mit csinál, mi mire jó, mi mi ellen nem véd, hogy emiatt bukhatjuk el a küldetéseket. A hősökre illik vigyázni, mert elég lehangoló ötször újrakezdeni csupán azért, mert a hős megint hősködött a fronton és ottmaradt.
A játék egyébként még a vége felé is tartogat meglepetéseket, hiszen a harmadik kampány nem egyszerű sztorizgatás, hiszen az talán addigra már kissé unalmas lenne, ráadásul a Hierarchy elfenekelése is jó indok egy Risk megoldás behúzásába. Ebben a kampányban ugyan kevés szabad döntési lehetőséggel, de már azt gyakorolhatjuk, hogyan lehet a multiban területszerzőset játszani. A játéknak viszont komoly hiányosságai is vannak, ami az egyébként pozitív összképet erősen rontja. A kezelőfelületről az értékelésben szólnék többet, viszont például a legutolsó pálya úgy tűnik, mintha nem lenne bescriptelve.
Félbehagyták a srácok és kinyomták a boltokba. Megérkezve a végső csatába az ellenfél csak pihenget a helyén, nem támad, sőt némelyik vissza sem lő. Elég béna, sőt szégyen, de a javítás nyilván megoldja. Ilyen egyébként előfordul minimális szinten többször is, sőt annak ellenére, hogy a legtöbb küldetés nagyon jól el van találva és ügyesen meg van írva, van néhány, ami meg épp az ellentéte. Itt nagyon sietség szaga van a dolgoknak és nem kompetencia hiány, ami talán még a jobbik eset.
Az egységek és a népek komplexitása viszont éppen ideális, nincs millió féle dolog, hiszen mindegyik népnek van egy építője, egy detektora, 2-3 féle gyalogosa, 2-3 féle járműfélesége és 1-2 repülő kütyüje. Emellett mindegyik három hőssel rendelkezik, melyek inkább a kampányra lettek optimalizálva, mint a játékra. A Novus Mirabeljét és a Hierarchy Orlukját leszámítva a többi hőst nem is mindig érdemes bevonni a játékba, mert hamarabb halnak meg, minthogy valami hasznosat csináljanak. Tudnak persze érdekes trükköket, talán a Masari Prince Zessus "ön és környezete" teleport képessége tud nagyon jó lenni. A balansz annyira nem jó, hogy ebből világrengető netes játék legyen, de akik nem Ladder függők, azok békésen eljátszogathatnak vele. Sőt egyjátékos szinten valóban az egyik legjobb darab mostanság. Leszámítva persze a kezelőfelületet.
Biztosan találni sokkal szebb megoldásokat, a World in Conflict például sokkal szebb, de erre sem kell panaszkodnia a készítőknek. Kellemes textúrák, szépen kidolgozott egységmodellek, többnyire jó mozgás, csilli effektek. RTS játékhoz mérten jól teljesít. A legjobb fejlesztés viszont az akció kamera mód, amire rákattintva az átvezető animációkból ismert szemszögekből bámulhatjuk az éppen folyó legizgalmasabb jeleneteket. Csapat vonulást nézni például tökéletes, igaz egy komolyabb harc közben badarság átkapcsolni erre. Igaz bármelyik pillanatban vissza lehet térni az eredeti nézethez, de nem árt folyamatosan nyomkodni inkább a gombokat ha szitu van. Viszont a végjátékban fel tudja dobni a hangulatot, hogy változatos szögekből gyönyörködhetünk pusztításunkban.
Kezelőfelület:
Külön ide tartogattam, hiszen ez egy botrány, minden eddigi pozitívum ellenére. Úgy tűnik, mintha a fejlesztők nem találkoztak volna az elmúlt 5 év egyetlen RTS-ével sem. A gombok néha nem engedelmeskednek, az egységek néha nem támadnak maguktól, nem lőnek vissza, a shortcutok teljesen lehetetlenek, ezért mindent egérrel kell csinálni, ráadásul az egész kezelés nehézkes, nem kényelmes. Ez a másik oka, ami miatt multiban sosem lehet sikeres ez a játék. Sok esetben egy-egy kattintással meg lehet kavarni a dolgokat, olyan dolgok történnek, amit nem akartunk és ezeket többnyire vissza sem lehet vonni. A gombok természetesen jobbára nehezen elérhető és nem logikus helyen vannak. Nem értem, hogy lehet egy egyébként jó játékot ennyire elba...rontani az irányítással.
Játszhatóság:
A kampány legalább 15-20 óra elfoglaltságot biztosít, emellett a játékban még benne van egy pár Risk játék is, ahol a nulláról terjeszkedve lehet leigázni bármelyik népet. A játék tehát az ebben a multiplayer világban is egyedül játszani szeretőknek erősen ajánlott. A sztori nem unalmas, a karakterek jól el lettek találva és a fajokat is meg lehet szeretni, katonástul, háttértörténetestől.
Nehézség, AI:
Itt is lenne még mit csiszolni, egy rutinos RTS-játékosnak maximum amiatt törhet bele a bicskája egy küldetésbe, hogy meghal a hős vagy éppen nem tudja, hogy mi micsoda. Egyébként többnyire jól kalkulálható, hogy a gép mit fog csinálni és annak ellenére, hogy képes megizzasztani egy hard fokozatú gép, legyőzhető mindegyik. Maximum nem hagy időt lazsálni. Az AI képességei vegyesek, van amikor egészen okosnak tűnik, nem mindig hatja meg, amit megpróbálunk trükközni vele, viszont nem igyekszik megkerülni a védelmet, hanem inkább bele rohan erőből. A spéci képességeket viszont egész jól használja, bár nem minden egység egyedi támadását veti be, de meg tudja szomorítani a hőseivel és a speciális nagy fegyverével az ember életét. A Hierarchy támadása a legjobb egyébként, nagy anyahajóikról hulladékot szórnak a fejünkre. Vicces, mikor a bázisunk közepén azért nem bírunk építkezni, mert rádobtak egy iskolabuszt.
Hangok és zene:
A beszédhangok korrektek, bár egy idő után unalmasak a beszólások, túl gyakran ismétlődnek és túl kevés van belőlük. Two minds better than one, isn’t it? A zenék viszont igen jól eltaláltak. Mindegyik fajhoz jár néhány muzsika, melyekből egy kis ízelítőt a weblapon is meg lehet hallgatni. Az éppen aktuális zene pedig függ attól, hogy kivel vagyunk mi, ki az ellenfél és éppen milyen szituáciuóban vagyunk. A minimál elektronikától a zúzó metálig, az árián keresztül a chill outig van itt minden. Nem kell Winamp mellé.
Összegzés:
Elég kétélű lett a játék, hiszen egy frankó kampány, jó ötletek, még akkor is jók, ha sokszor nem eredetiek, de hát mi az? A kezelés, irányítás bénasága, a befejezetlenség viszont akkora pofont ad a lelkes játékosnak, hogy sokaknál biztosan a Quit gomb adja a másikat. Ráadásul rossz a marketingje, mert a játék eleje elég gyenge és szép lassan indul be. Érdemes végig menni a kampányon, nem rossz móka. Akár koca stratégák is nekiállhatnak, igaz nekik fel kell kötni a gatyót. A játék összeségében ajánlott kategória, de 1-2 patchet mindenképp érdemes vele várni.
Kapcsolódó letöltések:
