SG.hu·
Lost Planet: Extreme Condition
Kiadó: Capcom
Fejlesztő: Capcom
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium IV 2 GHz, 512 (XP) /1024 (Vista) MB RAM, 8 Gbyte szabad hely, nVidia Geforce 6600+, szélessávú internet
Ajánlott: Windows Vista, Intel Core 2 Duo, 1-2 Gbyte RAM, nVidia Geforce 8600+, gamepad
Hasonló játékok: Gears of War, Max Payne
Kategória: sci-fi shooter
Még nyár elejéről maradt ránk a Capcom eredetileg Xbox360-as akciójátéka, amiben szélsőségesen hűvös tájakon, szélsőségesen nagyra nőtt bogarak ellen vetheti be magát a játékos. A játék grafikája a havas tájakkal és a jól eltalált modellekkel gyönyörű, igaz a hosszantartó örömhöz ez édeskevés.
A Lost Planet: Extreme Condition története havasi kalózok életét dolgozza fel, akik az EDN III bolygón igyekeznek zsákmányra lelni, mikor is összefutnak a megszokottnál is nagyobbra nőtt Akrid lénnyel, nevezzük csak Zöld Szemnek. Főhősünk Wayne, apjával együtt indult az akcióra, aki úgy tűnik nem élte túl az akciót, így elegendő motivációja képződik a bosszúhoz. Minden vágya megtalálni és szétrobbantani a Zöld Szemet és természetesen minden ízeltlábút, aki az útjába akad. Később persze kissé árnyaltabb lesz a történet, de térdig gázolva a hóban teljesen mindegynek tűnik, hogy miért ropognak a fegyvereink. Egy idő után a bosszú helyett inkább az életbenmaradás az elsődleges szempont.
Már az elején nem tudok elmenni amellett, hogy egy konzol átportolásról van szó, ami alapjában véve nem sikerült rosszul. Annak ellenére, hogy DirectX 10-re is fel van készítve a játék, a két változat között nem sok különbség látszik, inkább a csúcs 8-as kártyák erejére lehet szükség néhány szituációban. Az optimalizáció ennek ellenére korrektnek mondható, lemondva néhány effektről vagy éppen az élsimításról középerős kártyával is teljesen rendben van a játék. Az már kevésbé van rendben, hogy még az egyjátékos mód is igényli az állandó Steam kapcsolatot, ami ha megszakad, egyszerűen kilép a játék.
A konzol átirat legnagyobb szégyene mégis, hogy képtelenek voltak az irányításra vonatkozó elemeket, tutorialokat kicserélni, illetve a menüt egérre optimalizálni, így aki nem kontrollert választ, annak lesz pár keresetlen szava a fejlesztőkhöz.
Ha ezeket az apró vagy éppen közepes idegesítő részeket elfelejtjük, akkor viszont egy hangulatos világ tárul elénk a játék elindításával. A megjelenítés egy lövöldözős játékban mindennél fontosabb, így tény, hogy az értéket a nagy terek, a részletes és nagyon hihető modellek, az időjárás és a speciális effektek és az elképesztő fényeffektek adják. A játékmenet egyébként elég árkád, igazi konzol vonal, nem is törekszik arra, hogy elhitesse bármi köze van a játéknak a valósághoz vagy egy képzelt sci-fi valósághoz.
Wayne küzdelmeit alap esetben TPS nézetben követhetjük, de az FPS hívei átválthatnak egy nagyon közeli, gyakorlatilag belső nézetbe is, de szerintem ez csak elvesz az élményből, amit az jelent, amikor Wayne Terminátort megszégyenítő erővel aprítja a bogarakat a kezében lévő óriás gépágyúval. Az átlag FPS játékhoz képest további érezhető különbség a karakter lassú mozgása, ami érthető is a mély hó miatt, bár egy olyan erős legénytől, aki egy gatling gunnal a kezében is ugrabugrálni képes a fél méteres hóban, többet vártam volna.
Menet közben mindenféle fegyvereket találunk a földön heverni, amire szükség lesz, mivel az ízeltlábúak csápjaival nem sokra mennénk. Fontos tudni, hogy egyszerre csak két fegyver, illetve a gránátok lehetnek nálunk, így érdemes okosnak lenni a készletek felosztásával. Az alapnak tűnő gépfegyver mindig jó szolgálatot tesz, de komolyabb ellenfelek előtt nem baj, ha előfordul nálunk egy rakétavető, illetve a shotgun ebben a játékban erősen fel lett értékelve, nagyon nagyot szól, így hasznosabb lehet pár rundó puska töltény, mint néhány rakéta.
Lehetnek még plazma vagy energia fegyvereink is, illetve a Mech-ek kiegészítőjének szánt, fentebb említett gépágyúk és egyéb harcászati eszközök is beférnek Wayne hóna alá, bár ezekkel még lassabb, nem is tudja eltenni (még jó), illetve nem jellemző, hogy találunk utánpótlást hozzá. Ezek inkább helyi problémák gyors kezelésére lettek kitalálva, így ha ilyeneket lelünk, akkor lehet visszaszámolni, hogy mikor ugrik ki a hó alól 15 nagyobb lény. E fegyvereket továbbá fel is szerelhetjük az eredeti helyükre, a Mech harcosok karjára, amivel már két nagy tűzerejű cuccal apríthatjuk az ellent. A Mech külön életerővel bír, ami ha elfogyott, akkor nem működik tovább, de legalább nem robban és ki lehet belőle szállni.
A Mech kicsit gyorsabban fut, bár lassabban kapkodja a célkeresztet, illetve egy minimál jetpack révén rövid időre levegőbe tud emelkedni és akár onnan rárepülni a célra. Ez nem is haszontalan dolog, hiszen ezek a csúf bogarak valahogy szinte mind úgy születtek, hogy felületük nagy része szinte sérthetelen, legalábbis csiklandozza csak őket a golyózápor, a világító potrohuk viszont kifejezetten érzékeny, oda kell lőni. A probléma, hogy a elég sokan féltve őrzik ezen részüket és mögéjük, melléjük kell kerülni. Szemből nem adják magukat. Az első néhány alkalom után ez rutinszerűvé válik, nem kell mást megtanulni, mint időben félreugrani és jól taktikázni.
Ami viszont idegesítő lehet, hogy nincs játékmentés, csak pályánként, checkpointonként kezdhetjük újra az elrontott küldetést, azaz elég macerás a tovahaladás olyan helyeken, ahol az óriás lények tömkelege támad ránk, ugyanis 1-2 apró hiba halálos lehet. A főellenségeknél ugyanez a helyzet, bár ott legalább a harc elején van mentés és nem kell fél órát bolyongani mire megint nekifuthatunk. Az életerő egyébként érdekesen működik. Van valamennyi HP, amit ha levernek rólunk, akkor a thermo energia készletünkből töltődik vissza viszonylag gyorsan, de azért két nagy ütés egymás után halál. A T-energiát pedig a legyilkolt lényekből kihulló narancssárga egységek összegyűjtésével lehet pótolni. Ebből bármennyit összeszedhetünk, ezért érdemes a lazább részeken minden szirszart lelődözni, gyűjtögetni, mert egy nehezebb etap lenullázhatja a készleteket. A főellenségek jó konzolos megszokás alapján kb. 3 egyszerű mintát követve viselkednek, nem kell sok ész hozzá, hogy valaki rájöjjön, hogy hány másodpercig lehet lőni őket és mikor kell futni egy keveset.
A játék alapjában véve elég nehéz, még legkönnyebb fokozaton is, bár a nehézségét nem az elgondolkodtató labirintusok és feladványok adják, amik nincsenek egyébként benne, hanem egyszerűen a hirtelen haláleffekt. Bárhonnan visszarepülve harmadik alkalommal a pálya elejére, akár el is veheti a kevéssé fanatikus játékos kedvét, de tény, hogy ezzel komolyan megnövelték a játékidőt. Kicsit sajnálatos, hogy egy ilyen szépen kidolgozott játéknál ilyen alantas módszerrel lehet csak játékidőt növelni, ami még így sem haladja meg a 8-10 órát összesen. Minden pálya fél-egy óra alatt teljesíthető, főleg némi tapasztalatszerzés és logikázás után.
Gyönyörű havas tájak, óriási ellenfél modellek, nagyon részletes textúrával és vázzal, szép nagy külső terek és kellemes, hangulatos benti részek tarkítják a játékot. Nagy felbontáson és erős hardver mellett az Xbox minőséget talán túl lehet szárnyalni, bár az effektek használata és egyéb grafikai (és nem grafikai) megoldások láttatják a játék eredetét. A gépigénye kissé magas, de elfogadható, a jól skálázható beállítások mellett a közepes géppel rendelkezők is tudják élvezni.
Kezelőfelület:
Szokás szerint a konzol átiratok nagy része itt vérzik el. A billentyűzet+egér a PC sajátja, az igaz, de ez egyben azt is jelenti, hogy illik normálisan megoldani erre a két eszközre az irányítást és a kezelést, ha már átkerül a játék erre a platformra. A menük szinte használhatatlanok kontroller nélkül, illetve a játék közben megjelenő segítségek, feliratok mintha direkt fel akarnának idegesíteni. Nyomd meg a zöld A-t a továbblépéshez. Persze.
Játszhatóság:
A küldetések sztorijai az erős közepes környékén vannak. Nem kell túl sokat agyalni egyiken sem, de nem is túl gyengék, nem túl klisések. A pályák elején részletes eligazítást kapunk, hogy mire számíthatunk a pályán, de később fordulhat a kocka. Az ellenfelek nem túl változatosak, a helyszínek viszont egész jók, ezért érdemes végig csúszni rajta szép lassan. Újra nem játszanám, annyira azért nem ragadott el, így az összes játékidő kb. 8-12 óra.
AI, Nehézség:
A nehézségről már fentebb említést tettem. Klasszikus konzol megoldás, ezért nem illik szidni, max kicsit sajnálkozom, hogy a célzáson és a néhány viselkedési minta megtanulásán kívül nem sok kihívást tartogat a játék. Az ellenfelek egy-egy típusa mindig ugyanazt csinálja, nem trükköznek, nem variálnak. Egy idő után már messziről meghallva valamelyik fajtát, tudni lehet, hogy mi lesz a következő pár momentum, mikor is a thermo energiájától megszabadított jószágokat apró szilánkokra roppantjuk.
Hangok és zene:
Annak ellenére, hogy valami gondot észleltem a hangeffektekkel, hol halk volt, hol hangos, (lehetséges, hogy a hiba az én készülékemben volt) nagyon kellemes hangzása van a játéknak. A beszédhangok nem díjnyertesek, de a fegyverek, ellenségek és a környezeti hangok dinamikusak, korrektek.
Összegzés:
A forró nyár végén egy hűsítő élmény. Nem egy örök darab, de aki esetleg nem találkozott vele az elmúlt hetekben és kitöltené valahogy az időt addig, míg meg nem érkeznek az őszi nagyágyúk, annak ajánlott anyag. A karakterek mozgása, a környezet és az effektek valahogy egy nagyon kellemes mixet értek el. A rövid játékidő pedig talán annak biztosítéka, hogy nem unja meg a játékos idő előtt.
Kapcsolódó letöltések:
