Németh Szabolcs

Bemutatkozik a Gray Matter

Az Anaconda hosszú bíbelődés után végre előhozakodott az első információkkal, amely alapján igen jó lapokkal indul a piacon a Grey Matter.

Jane Jensen visszatér. A tehetséges író nevével utoljára a Gabriel Knight 3 kapcsán találkozhattunk. A GK 3 sem ma jelent meg, ezért a Grey Mattert Jane feltámadásnak is tekinthetjük. A történet roppant hétköznapi, már-már szokványos kezdet. Dr. David Styles egy szörny baleset következtében elvesztette imádott asszonyát. A tragédia alapjaiban változtatja meg a kutató életét, és személyiségét.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Dread Hill House-ban, egy apró angliai faluban vásárol házat, ahol magányosan remeteként tengeti az életét. A kenyerét biológusként kereső úriemberhez egyszer csak váratlanul betoppan Samantha Everett, aki Amerikából jőve bejárva kontinensünket, mindenét felélte. A fiatal egyetemista éppen kapóra jön David Styles-nak, hiszen titkárt keres. A lány ekkor még nem is sejti, hogy a munkaszerződés aláírása milyen hatással lesz majd életére.

A kutató nem vacakol sokat, rögtön feladatok sokaságával terheli le a fiatal szervezetet. Beavató szeánszként az ifjú hölgynek hat egyetemistát kell szereznie, akik szíves örömest részt vesznek a kissé tébolyult Dave kísérletében. A kezdetben veszélytelennek tűnő projekt tragikus fordulatot vesz, amikor a kutató váratlanul másvilágra szenderül. Samanthára marad az ok-okozati összefüggések megkeresése ebben az angol kisvárosi, szürke és nyomott atmoszférában

Anaconda

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tinman #1