Halo 2: bemutatkoznak a multi-pályák

A Halo megjelenése után mindent söpört. A program főleg a tengerentúlon hódított, de Európába is eljutott a híre.

Már az első résznél is sokáig kellett várnunk, mire a fejlesztő cég elszánta magát a PC-s verzió elkészítésére. Sajnos a Halo 2-nél sincs ez másképp, hiszen a boldog Xbox tulajok már néhány milliószor végigjátszhatták a programot, míg nekünk erre legkorábban ebben az évben lesz lehetőségünk. Persze azt nem szabad elfelejteni, hogy a folytatás kizárólag Windows Vista-ra jelenik meg. Az ígéretekből egy dolgot érdemes kiemelni. A srácok állítólag nagyon keményen rágyúrtak a többjátékos-módra. Ezt fémjelzi többek között az a hét mód, amit ebben a szekcióban helyeztek el. Az alant látható két kép a Tombstone, illetve a Desolation pályát mutatja be nekünk.

Klikk ide! Klikk ide!

Információink szerint hamarosan igazi képáradat lep el minket, hogy megkönnyítsék a döntésünket, hogy ha leugrunk a közeli játékboltba, mit is emeljünk le a polcról. A megjelenésre már nem is kell sokat várnunk. Az utolsó tudomásunkra jutott időpont május 8.

A játék hivatalos oldala

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Indigo #8
    Inkább csak arról van szó, hogy ezzel akarják erősíteni a Vista eladásait... Egy átb*szás ez a directx10-es duma...
  • BiroAndras #7
    "csak az nem fér az ostoba fejembe, hogy miért kizárolag VISTA-ra készül??? "

    Mert DirectX10-es motort használ, az meg csak Vistán megy.
  • uniu #6
    A magadfajta embereknek van ez kitalalva...
  • Librarian #5
    Köcsögök, azért Vista-ra jön, hogy megvegyük azt a szart!!!
  • Carbine #4
    Amúgy ennél, még a HALO 1 is korrektebben nézett ki, de, ha az élmény megmarad, akkor kit érdekel, sz**ul néz ki!?
  • Carbine #3
    Aham... juuj dem jó, csak az nem fér az ostoba fejembe, hogy miért kizárolag VISTA-ra készül???
    Láccik, hogy fáradt vagyok. Májkrémszaft mind2ő :S
  • neoG #2
    ne csodálkozz.az átírás sok gondot okozott PC-re, és csak késést eredményezett,
    ezért megvették a q3 motort, amit picit felturbóztak.szal ne számítson senki vizuális orgazmusra...
  • schrank #1
    izgalmas pályák mint ha a 7 éves Q3-at látnám