MTI

Kiskorúaknak is jár a szexuális játék?

Alkotmányellenes az a korábbi törvény, amely szerint a kiskorúak nem juthatnak hozzá a szexuális tartalmú játékokhoz - mondta ki az amerikai alkotmánybíróság.

Rod Blagojevich, Illinois állam kormányzója az erőszakos és a szexuális tartalmú játékokról írt alá jogszabályokat, amelyek korlátozzák annak lehetőségét, hogy olyan játékokat adjanak el, vagy bérbe kiskorúaknak, amelyek erőszakos vagy többé-kevésbé erotikus tartalommal bírnak. Az ilyen játékokra címke került volna, rajta piros karikában a "18" felirat. Egyik törvény sem lépett azonban érvénybe, ugyanis a Szórakoztató Szoftver Szövetség (Entertainment Software Association) mindkettőt megtámadta azzal, hogy alkotmányellenesek. Blagojevich megesküdött, hogy "folyatja a keresztes hadjáratát az erőszakos játékok ellen", de egyelőre csak a szexuális tartalmú játékok elleni törvényét próbálta megmenteni egy fellebbezéssel.

A minap egy fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy a korábbi ítélet - ebben a formában - valóban alkotmányellenes és hatályon kívül helyezte azt. A bíróság leginkább azt tartotta megtámadhatónak, hogy a törvény fogalmazása nem volt eléggé szabatos, és hogy csak kiskorúakra vonatkozik, akiknek azonban "szintén vannak emberi jogaik".

A bírák igencsak meghökkentő példát hoztak fel arra, hogy milyen az a kormány, amelyik ennyire beleszól az állampolgárok jogaiba. "A Hitlerjugend, a második világháborús Németország fiatalokat tömörítő szervezetének gyilkos fanatizmusa mutatja, hogy mennyire veszélyes, amikor hagyják, hogy a kormány a fiatalság szabad tájékozódását és véleményformálását ennyire durván korlátozza!"

A bíróság alkotmánysértőnek minősítette azt a korábbi rendelkezést is, hogy egy a játékok dobozát egy rá ragasztott óriási címke csúfítsa el. "Nincs kellőképpen megindokolva sem az, hogy miért van szükség a "18"-as címkére, sem az, hogy miért kell ekkorának lennie. Elvégre a vendéglők étlapjainak fele részét sem foglalják bizonyos ételeknél a 'vigyázat, nyers hal!' feliratok" - hangzott a némileg gunyoros indoklás... Egyelőre sem Blagojevich, sem más játékellenes aktivista sem volt hajlandó kommentálni az ítéletet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Morden23 #17
    A kérdés inkább az, hogy közted és a csaj között hány év különbség volt.

    Csak mert ha kiderülne, hogy az exed 16 évesen járt egy 32 éves fazonnal, utána meg veled, aki mondjuk illik hozzá korban, abból érdekes következtetéseket lehetne levonni.

    Na persze abból is, ha te is dupla olyan idős voltál, mint a csaj.

    Amúgy nem a divattal van a probléma, hanem a kislányok egymás közötti versengésével. Már 10-15 évvel ezelőtt is "divat" volt idősebb pasival összejönni (én bőven emlékszem, amikor minden általános 7-8-os kiscsaj a gimisek nyakán akart csüngeni). Aztán amikor Katika 12 évesen 15 évessel jár, akkor a barátnőjének legalább 16-17 éves pasi kell. Akkor utána megint valaki rálicitál "az én barátom már nagykorú" beszólással, aztán megintcsak, "az én barátom már dolgozó/egyetemista 20onéves" beszólással.

    És ez így megy egyre feljebb. Nem az 5-10 év korkülönbséggel van a probléma, hanem azzal, hogy a csaj 16, a pasi meg 32, azaz DUPLA OLYAN IDŐS.

    Ha egy pasi 40 évesen 20 évessel kavar, az egy dolog. De ha valaki 30 évesen 15 évesekkel kavar, az igénytelenség. Akkora különbségek vannak az életstílusban/ritmusban, hogy aki el tudja viselni, az simán balek (persze, én egy dolgozó, önellátó ember vagyok, aki beosztja a saját idejét/pénzét, a barátnőm meg engedélyt kér a szüleitől, meg hétfő reggel témazárót ír, meg nem telefonálhat velem, csak napi 10 percet és 5 sms-t, mert apuanyu fizeti a telószámlát... na ne röhögtessük egymást).
  • St0RmTr00pEr #16
    Teljesen igaz. Volt bnömnek a volt pasija 32 éves volt míg a csaj 16. És komoly kapcsolatrol beszélek. De tényleg mindenhol ez megy. 5-10-15 éves korkülönbség ma már a divat :(
  • Nohab #15
    Ismerek egy ilyesmi párt, de ott mind a két ember nagyon normális. Kivétel erősíti a szabályt.
  • Goth #14
    igazság
  • Morden23 #13
    Komám, éltem én már nagy bőszen akkor, de az tény és való, hogy kevesebb picsavillantott-kilógótangás 12 évest láttam.

    Egyszerűen arról van szó, hogy akkor a fiúk voltak a "vagányok", a lányok meg a visszahúzódóbbak.

    Mára ez annyiban változott, hogy a csajok lettek a bevállalósak, a srácok meg töketlen lúzerek. Innentől fogva elég egyszerű a képlet: mivel a kispicsáknak korábban nyílik ki a csipájuk (illetve a lábaik), de a korabeli srácok lúzerek, fogják magukat, és JÓVAL idősebb rétegek (18-huszonX évesek, esetleg több, de ez azért annyira nem gyakori még manapság sem) felé fordulnak. Természetesen ebből a korkategóriából is az idiótább végét tudják megfogni (mutass nekem egy épelméjű, normális 20onévest, aki 13-14 évesekkel akar kavarni), és a kör bezárul. A kisfiúk meg csak korosodnak, idősödnek, aztán ők is 18-huszonX évesek lesznek, és elkezdik felszedni a 13-14 éves csajokat, mert mást nem tudnak.

    Period.
  • quentit #12
    Ti inkább az "egy újszülöttnek minden vicc új" szindrómában szenvedtek. 10 évvel ezelőtt is qrtak az emberek 14 évesen ez nem egy új jelenség (legfeljebb akkor ti még nem is éltetek )
  • lee56 #11
    A 18-s karika helyett akkor inkább egy Vigyázat Súlyos Elqrvásodás Veszély felirat kéne, talán annak nagyobb lenne a hatása. :)
  • Szocsi88 #10
    Nohab és Morden23: Teljes mértékben egyetértek.
  • Nohab #9
    Szerintem ez az egész világ nagyon kezd felfordulni. Hogy idézzek is "szép lassan, de modszeresen, ELQRVUL A VILÁG!!!"
  • Morden23 #8
    És (lássuk be) egyre növekvő a "14 évesen nemszűz" állomány.

    Ami az érdekes, hogy jó 10 évvel ezelőtt a fiúk voltak a "gyorsabbak" szüzességelvesztésben. Manapság a lányok nyomták le a korhatárt, a fiúk meg elég erőteljesen felfelé.

    Ha ezt összevetem azzal, hogy a fiúk többet (illetve nagyobb arányban) számítógépeznek (amin ugye az összes mumus a szextől az erőszakig megjelenik), akkor kihozom azt, hogy valaki valahol nagyon elszabott valamit.