MTI

Németország a gyilkos játékok ellen

Günther Beckstein bajor belügyminiszter (CSU) állást foglalt az úgynevezett gyilkos játékok betiltása mellett Németországban.

A miniszter a müncheni Abendzeitung hétfői számában közölt nyilatkozatában elmondta: azokra a számítógépes játékokra gondol, amelyekben "embereket virtuálisan legyilkolnak és egészen nyilvánvalóan semmibe veszik az emberi méltóságot". Beckstein szerint "ezeket a játékokat be kell tiltani ahhoz, hogy meg lehessen fékezni a társadalomban az erőszakot".

Szavai szerint a német tartományi belügyminiszterek elemzést készítenek a piacon beszerezhető játékokról. Meghatározott szempontok szerint osztályozni fogják ezeket a játékokat, hogy egyértelműen megállapítható legyen, melyik tekinthető egyszerű rabló-pandúr játéknak és melyek lépik át a megengedhető határt. Beckstein nem feledkezett meg az interneten elérhető agresszív játékokról sem, és kijelentette, hogy "már az ilyenek letöltését is büntetni lehetne".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dr4gonlord #8
    Heh, "A gyilkos játékok Németország ellen". na ez, egy érdekes hir lenne :D.
  • Morden23 #7
    Ekkora ostoba baromságot akkor sem mondtattál volna, ha 100 lexikont ejtenek a fejedre.
  • HJPOWER #6
    Verkkli, erre már szinte nincs is értelme reagálni...
  • psishock #5
    Jajj nemár... megint ugyan az a mese előröl meg előröl.
  • Adam II #4
    Hát lehet ,hogy igazad van de ha nem akkor ez az ember egy BALFASZ mert azt hiszi a játékok teremtik az erőszakot a társadalomban. Erre mindig azt a kérdést teszem fel ,hogy hol van gyerekkommandó ... Afrikában ...Hány gyereknek van számítógépe Afrikában szinte egyiknek sem ,mégis ölik egymást a valóságban.
  • haxoror #3
    Szerintem kiforgatták a szavait mert hihetetlen hogy Európában egy belügyminiszter ekkora baromságot mondana...
  • icewolf #2
    Még 1 okos ember... Szegény németek... milyen jó hogy néha hogy van warez is, nemigaz?
  • Librarian #1
    Nem csak hogy lenne egy két keresetlen szavam, ehhez az ostoba gyökérhez, de fognék egy jó kis franciakulcsot, vagy pajszert és megmutatnám neki, hogy az élet sokkal kegyetlenebb a játékoknál! :D

    Viccen kívül: Megint ugyan az a BULLSHIT!!!