SG.hu·

Tom Clancy's Rainbow Six: Lockdown

Nemsokára érkezik a taktikai FPS következő része, ennek örömére érdemes áttekinteni a készülő program újdonságait.

A játék ismét élő példája annak, hogy napjainkban már mennyire a konzolos piac dominál. A programot már minden PS2-, Xbox-, illetve GC-tulaj szeptember óta élvezheti, nekünk meg marad a nyálcsorgatás. Na de lépjünk túl sérelmeinken, és vessük bele magunkat a játék boncolgatásába.

Aki nem ismerné a Tom Clancy sorozatot, annak szól a következő pár sorocska. A Rainbow csapat amolyan all in one gárda, mely a világ első számú terroristaelhárító osztaga. A mostani történetben mi más köré fonódhatna a cselekmény, ha nem a média által is oly nagyon preferált terroristahálózatokra, valamint biológiai fegyverekre. Miközben a csapat tagjai mások életét mentik, saját maguk kerülnek a célkeresztbe. Egy hatalmas és velejéig romlott erő útjában állnak, és sorsukat nem kerülhetik el.

A sok ellentmondás, bizonytalanság, illetve a kerettörténet nagyon élvezetes játékmenettel kecsegtet. A játékban az igéretek szerint az eddigieknél sokkal sokrétűbb, illetve összetettebb taktikai utasításokat is kiadhatunk majd. Azonban az ellenfeleket sem kell félteni, a továbbfejlesztett AI-rendszer előreláthatóan kőkeményen megizzaszt majd mindenkit. A sorozat amúgy sem tartozott soha a "menj előre és tüzelj mindenre, ami él és mozog" kategóriába, de most még jobban felköthetjük a gatyánkat. Meg kell találnunk az összekötő szálat a terroristák és a vírus között, ami elvezet minket a megoldáshoz.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Történetünk tizenhat egyjátékos pálya során kerekedik ki, továbbá kilenc (köztük az előző részből már jól ismert - 747, Mint, Bunkers) multimapen bizonyíthatjuk rátermettségünket. A programban összesen 42 fegyverrel ritkíthatjuk a sötét elemeket, a felhozatalból hat fegyver még soha nem szerepelt egyetlen egy Rainbow Sixben sem. Ez még nem minden : kedvencünket távcsővel, lézerrel és sok minden egyéb kütyüvel is felszerelhetjük, hogy az a legjobban illeszkedjen a játékstílusunkhoz.

A prgramra a PC-s tábornak sajnos még hónapokig várnia kell és nem teheti be a karácsonyfa alá, de ha lehet hinni az Ubi Softnak, akkor a Rainbow Six 2006 első negyedévében boltokban landoló következő része nem egy hanyag portolás lesz.

A játék hivatalos oldala

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© istvan652010. 05. 14.. 20:43||#9
letöltöttem a játékot meg minden rányomok a játékra és nem reagál semmit még fekete képernyõ sem meg semmi sem pedig a gémen elég hozzá!!
valaki segítsen!!!
© KRoby2006. 08. 18.. 13:23||#8
<#boxer><#violent>
© KRoby2006. 07. 29.. 16:49||#7
A játék király de lécci mondjátok meg hol kell letölteni
© MANOWAR2006. 06. 20.. 09:36||#6
Hali mindenkinek!
Látom vannak itt olyanok is akik Mp-be tolják a game-t netalán valaki nyomja lockdown alatt is?Az istenért nem tudok vele kimenni az internetre pedig azért vettem meg😞 (lehet még nagyon friss game,vagy mi?) Ha netalán valakinek van valamilyen pozitív tapasztalata és megosztaná megköszöném vagy privi is jó mind1. Elõre is kösz Üdv: mano
© frtt2006. 02. 23.. 09:58||#5
valaki nemtudna hozzá juttatni?😊
© sonico2006. 02. 17.. 11:18||#4
na mi az srácok ezzel senki sem játszik még?
© mongoose182005. 12. 08.. 11:44||#3
hekhek...legalább a grafra dobhattak volna még egy kicsit....igaz nem pc-s😄DD
© Crash Override2005. 12. 08.. 11:04||#2
Már nagyon várom.
Nem tudom miért kell a PC-sekkel mindig kibabrálni.
És jöhetne már a Ghost Recon 3. is. 😉
© Crem2005. 12. 08.. 07:42||#1
A mai napig játszák PC-n!
Csak eredetivel lehet multiba nyomni, szal' nem értem mi a szarért nem adják ki PC-re...