Móricz Krisztián

Sam Fisher bekattant?

Elindult a Splinter Cell készülőfélben lévő negyedik epizódjának reklámhadjárata.

Az Ubisofttól megszokott módon természetesen ismét találkozhatunk ködösítésekkel és elvarratlan szálakkal. Azonban nagy meglepetésre ezúttal maga a főhős, Sam Fisher is a gonosz bőrébe bújik. A most beindított Beware Sam Fisher oldalnak már a nevéből is kitűnik, hogy a világ legjobb lopakodó kémjétől ezúttal óvakodnunk kell.

A történet szerint Sam papa 23 éves Sarah névre hallgató lányát egy 21 éves ittas sofőr halálra gázolja, amint hazafelé sétál. Joe Boyd a sofőr (ahogyan az a való életben is lenni szokott) könnyű sérülésekkel vészeli át a balesetet, majd az eljárás során előzetes letartóztatásba helyezik. Sam azonban a lánya koporsójának látványától teljesen átváltozik. Bankrablások sorozatát viszi véghez, melynek következtében elbocsátják eddigi állásából. Az akciókat végig úgy követi el, hogy nem rejtőzik álarc vagy maszk mögé és a biztonsági kamerák miatt sem zavartatja magát különösen.


Az utolsó esetkor azonban megvárta, míg az elfogására indított szervek a helyszínre érnek és a túszokból élő védelmet kerítve maga köré kisétált és feladta magát. Természetesen hűvösre teszik, azonban a bankrablások során szerzett 4 millió dollárról semmit nem mond. Akit érdekel a folytatás, annak érdemes szétnéznie a honlapon.

A játék honlapja

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Goth #8
    Na!
    Ebben van egy kis fantázia.
    Biztos hogy jobb lesz mint az előzőek.
  • Adam II #7
    Gyanús ,hogy direkt ilyen érzelmeket akarnak a készítők kiváltani a rajongókból ,ügyesen csinálják az biztos.
  • vg #6
    Szerintem majd a börtönből kell megszokni... bár ez is hülyeség. :)
  • Adam II #5
    Jah lehet ,hogy az egész bankrablás meg gonosszá válás megrendezet ,hogy kiugrasszák a nyuszit a bokorból ,kötve hiszem ,hogy így kicsesznének a rajongókkal.
    Amúgy abban a kis videóban ki lehet az a maca az ablakban
  • Marco #4
    Valóban érdekes megközelítés. Én azért számítok valami csattanóra.
  • robrose #3
    Pillanatnyilag csak next-gen konzolokra fejlesztik..
  • NEOreg3 #2
    mind1 csak törjék fel rendesen
  • noss #1
    idiotizm.
    fishert nem holmi hülyegyerekként ismertük meg, mindig az állam seggét nyalta, most meg hirtelen átváltozik pitiáner bankrablóvá?
    mégcsak nem is rejtőzködik, pedig élete eddigi részében ez volt a szenvedélye?
    biztos sokaknak bejön majd, lehet hogy én is megbékélek, de ez így ostoba baromság.. :(