SG.hu·

Nintendo - McDonald's szövetség

A Wayporttal kötött egyezség révén a Nintendonak lehetősége nyílt kiterjeszteni WiFi alapú szolgáltatásait. A játékóriás új vezetéknélküli játékszolgáltatása november 14-én indul útjára. A tengerentúlon nemsokára 6000 McDonald's gyorsétteremben élvezhetik a játékosok a Nintendo Wi-Fi Connection lehetőségét.

A cég úgy véli, hogy az új lehetőség egy új közösséget is létrehoz majd, ahol az emberek kedvükre játszhatnak bárhol, bármikor. A McDonald'sszal létrejött megegyezés után, az étteremlánc vendégei, a menük mellett kedvenc videójátékaikba is belekóstolhatnak majd. A Nintendo nemrég lépett szövetségre a Wayport WiFi-szolgáltatóval, hogy szélessávú Internet eléréseket biztosítson a forgalmasabb helyeken. A cél a WiFi-szolgáltatás kiterjesztése a Nintendo DS játékosokra is - áll a Wayport sajtóközleményében. A cég arra a következtetésre jutott, hogy célközönségének jelentős hányadát könnyebben el tudja érni, a mintegy 6000 Mcdonald's étteremben.

"A Wayporttal kötött megállapodás rengeteg embert hoz majd össze, hogy játszon egy szimultán vezetéknélküli közösségben" - fedte fel reményeit Reggie Fils-Aime, a Nintendo amerikai részlegének marketing-alelnöke a GameIndsutry.biznek. "A Nintendo WiFi-kapcsolatát egyszerű használni. A McDonald'sszal való együttműködésünk révén, az ingyenes hozzáférés lehetőségével, elgördítettük az akadályt az elől, hogy játékosaink online is játszhassanak."

A hozzáférés ingyenes lesz, és több módon is lehet el lehet majd érni. A felhasználónak mindössze egy Nintendo DS-re, egy WiFi-t támogató játékra van szüksége egy Wayporttal felszerelt McDonald'sban. A cég ígérete szerint ezután már egyből indulhat a játék, mindenféle konfigurálás nélkül. Mike Gordon, Yankee Group vezető elemzője szerint az étteremlánc és a játékcég közötti megállapodás igen jövedelmező is lehet a jövőre nézve. "Mint mindig, most is az egyetlen bökkenő a szolgáltatás minőségében lehet, különösen ha egy vállalat arra kényszerül, hogy egy másik cégtől (Wayport) tegye függővé szolgáltatását" - fejtette ki Goodman.

Természetesen a szolgáltatás nemcsak a McDonald's éttermeire korlátozódik, ha valaki otthon szeret enni, annak sem kell lemondania róla. Elég, ha otthonra beszereltet egy WiFi-állomást. Sőt, a kábeles vagy DSL-alapú elérést használók sem maradnak ki a jóból. A cég azt ígéri, hogy a Nintendo WiFi USB-csatlakozóját elég egy Windows XP-s PC-re kötni és máris indulhat a szórakozás.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© concrete2005. 10. 29.. 13:11||#7
az MC kaja nem egészségtelen, csak egyoldalú.

ha otthon is csak szalonnát és barnakenyeret zabálsz ugyanoda jutsz
© onimusha2005. 10. 24.. 13:36||#6
more more and more fat kid <#vigyor><#vigyor>
© valaé valaé ná2005. 10. 22.. 14:14||#5
Salátát ?
© FTeR2005. 10. 22.. 10:39||#4
cím olvasásakor azt hittem, h a nintendós játékokban a szereplõk mekiben fognak enni :P
© Antifasiszta2005. 10. 22.. 00:21||#3
egészséges a mecdonalds! tessék minnél többet ott enni
© Skyline2005. 10. 21.. 20:54||#2
Valahogy bekell hozni a nintendonak az évek óta (egészenpontosan a PS1 óta) tartó konzolbukást,fõleg most hogy a psp a kézikonzo,loknál is messze komolyabb mint akármelyik nintendo kézikonzolgép:)
© antikommunista2005. 10. 21.. 19:42||#1
eszünk,jatsznuk,eszünk,jatsznk...lool<#beka3>